Petárdázás miatt két profi amerikaifutball-játékosnak is amputálni kellett az ujját. Az NFL-es New York Giants-ben szereplő Jason Pierre-Paul és a Tampa Bay Buccaneersben játszó C.J. Wilson is komoly sérüléseket szenvedett.
A Hamász szélsőséges palesztin szervezet fogságában tarthat két izraeli állampolgárt a Gázai övezetben - közölte az izraeli közszolgálati rádió csütörtök reggel, az országban eddig bizalmasnak nyilvánított információkra hivatkozva.
Biztatóak a turizmus eredményei, az ágazatban évek óta dinamikus bővülés tapasztalható - kommentálta a legfrissebb adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Fejér megye 12 településén van még áramkimaradás a kisfeszültségű hálózatokban a szerda délutáni vihar miatt, ez 431 fogyasztót érint csütörtök reggel.
A görögök maguknak köszönhetik jelenlegi helyzetüket, és a megoldási kísérletekben is megmutatkozik az, ami bajba sodorta őket: a fegyelmezetlenség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Palócz Éva, a Kopint Tárki Zrt. vezérigazgatója. Úgy véli, a kedvező nemzetközi gazdasági környezetben jók a magyar gazdaság növekedési esélyei is.
Az amerikai kitiltási botrány kezelése gyengítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mostani vezetését, ezért szükség lehet személyi változásokra is - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Figyelő gazdasági hetilap csütörtöki számában megjelent interjújában.
Nagy erőpróba a kialakult helyzet Görögországnak és az uniónak, azon belül is az euróövezetnek – ezt Balázs Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Meggyengült a közbizalom a NAV iránt, így személyi változások várhatók - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjúban. A Heti Válasz pedig a nyaralóknak segít: megnézte, melyik mobilszolgáltató kínálja a legkedvezőbb roaming-tarifákat.
Nem lehet tudni, mikor kapják meg a kártalanítást 30 millió forintig a Quaestor károsultak, akik már őrjöngnek – ezt Magyar Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A magyar válogatott 11 helyet javítva a 31. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet az eddigi éllovas világbajnok Németországot megelőzve a Copa Americán ezüstérmes Argentína vezet.
A viharos szél miatt 63 sérülés történt: lezuhanó kő, üvegtörmelék, faág, illetve szél által felkapott tárgy okozott sérüléseket, illetve több közlekedési baleset is történt - közölte az Országos Mentőszolgálat.
Hetven embert végeztetett ki eddig Kim Dzsong Un észak-koreai vezető hatalomra kerülése, 2011 vége óta - mondta csütörtökön Dél-Korea külügyminisztere.
Év elején találkoztunk azzal a problémával, hogy a migránsok taxival próbálnak eljutni nyugati nagyvárosokba, ami embercsempészetnek minősül – erről Metál Zoltán beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Fővárosi Törvényszék döntő többségében az MNB álláspontját fogadta el a jegybank által tizenhat pénzügyi intézmény ellen indított közérdekű keresetben, az egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést lehetővé tevő szerződési kikötések tisztességtelensége miatt a forintos vagy ténylegesen devizában törlesztett hitel, kölcsön és lízingszerződések tárgyában - közölte csütörtökön az MNB.
Moszkva álláspontja szerint az Iránnal kötendő megállapodás után a legelső intézkedések között kell szerepelnie a perzsa állam elleni fegyverembargó feloldásának - közölte csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a baskírföldi Ufában zajló kétnapos BRICS-csúcstalálkozón.
Az előzetes információk szerint hétvégére szinte valamennyi balatoni szállást lefoglalták, emellett a következő napokban zajlik a Balaton Sound is, amely még a szokásosnál is nagyobb forgalmat generál majd az eddigi tapasztalatok alapján - hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Az idei volt a második legmelegebb június az Egyesült Államokban 121 év alatt, mióta a rendszeres időjárási mérések elkezdődtek - tette közzé az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA).
A virtuális közegből, a baloldali sajtóból nem derül ki, hogy valójában miért működnek a magyar reformok, ezért van szükség az újabb kommunikációs kampányra – ezt Kovács Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az MSZP kész minden társadalmi, szakmai és politikai szervezettel összefogni az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásának eltörlése érdekében - közölte Harangozó Tamás, a szocialisták országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Több száz fogyasztói helyen történt üzemzavar az ELMŰ-ÉMÁSZ szolgáltatási területén az esti vihar okozta károk miatt - tudta meg az InfoRádió. A vezetékekre dőlt fák eltávolítása után lehet csak megkezdeni az áramellátási hibák megszüntetését - mondta a cég szóvivője. A túlterhelt telefonos ügyfélszolgálat helyett az email-es megkeresést tanácsolja Boross Norbert azoknak, akik új üzemzavart…
Újabb szakmai képzés indul a veszprémi Házgyári úti szegregátumban élő munkanélkülieknek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyolc éve van jelen a toronyházban. Azóta a több mint 250 fős épületben újra van fűtés, áram, működik a lift; a cél, hogy az ott élők - köztük 45 gyermek - élhető körülmények között kapjon lehetőséget a tanulásra, munkára - mondta az InfoRádióban Vecsei Miklós, a Magyar…
A dizájner drog egy nagyon találó kifejezés, ezek olyan drogok, amelyeket azért állítottak elő, hogy az illegális szerekhez hasonló drogokat állítsanak elő, hasonló hatásokkal – ezt Fullajtár Máté mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Több villamos és autóbusz nem közlekedik a fővárosban a tegnapi vihar miatt. A metro és a HÉV azonban teljes vonalon közlekedik - mondta az InfoRádiónak Pongrácz Dániel, a BKKInfo munkatársa.
Az elmúlt négy évben az Erzsébet-programnak köszönhetően két évtized legnagyobb táboroztatási programja valósult meg Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára csütörtök délelőtt a zánkai Erzsébet-táborban tartott sajtótájékoztatón.
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 33 éves férfit, aki hétfőn életveszélyesen bántalmazott egy ajkai rendőrt - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistája alapján a magyar válogatott a harmadik kalapba kerül a 2018-as oroszországi világbajnokság európai selejtezőjének július 25-i sorsolásán.
Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány felmentését kérte védőbeszédében ügyvédje csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken, a nyugalmazott rendőr vezérőrnagy és rendőr társai ellen a 2006 őszén történt eseményekkel összefüggésben indított perben.