Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzését támogatta eredetileg Boris Johnson, London volt polgármestere, aki azonban később a Brexit-tábor, vagyis a kilépést pártolók frontembere lett a brit EU-tagságról rendezett júniusi népszavazás kampányában.
Leszakadt egy nemrég épült ház egyik harmadik emeleti erkélye szombat éjfél előtt a nyugat-franciaországi Angers városban, négy ember meghalt, további 14 megsérült - közölték a hatóságok.
Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság vasárnap az előzetes letartóztatását annak a szír férfinek, aki Röszke közelében a határzár mellett támadt egy ott szolgálatot teljesítő őrvezető nőre - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-t.
Moritz Eichhorn Magyarország szeretete a pénz iránt című írásában kiemelte, hogy Magyarország "hivatalosan elutasítja a bevándorlást, de könnyű tartózkodási engedélyhez jutni".
Öngyilkos merénylő vagy merénylők robbantottak vasárnap a délkelet-törökországi Gaziantep egyik külvárosában, legalább három rendőr életét vesztette, többen pedig megsebesültek.
Egyelőre nem találtak bizonyítékot a németországi Lipcsében elfogott feltételezett szír terrorista és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kapcsolatára - mondta a szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lapnak.
Az aranyérem mellett a közönség díját is elnyerték a Baross Imre Artistaképző növendékei a hétvégi wiesbadeni XXV. Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) sajtószóvivője.
Olyan beruházókra van szükség Magyarországon, mint amilyen India is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az Országházban, miután fogadta Mohammad Hamid Anszarit, India alelnökét.
Az ellenzéki állításokkal szemben, a Népszabadság megszűnése piaci, pénzügyi és alkalmassági kérdés. A Népszabadság jövőjét az MSZP mostani és korábbi vezetői lopták el, akik nem csak arra voltak alkalmatlanok, hogy az országot kormányozzák, hanem még arra is, hogy a saját pártlapjukról gondoskodjanak.
Légpuskával sebesítette meg az apja azt a 11 hónapos csecsemőt, akit a Baranya megyei Oldról életveszélyes állapotban szállítottak kórházba vasárnap délután - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) a rendőrség honlapján.
Összeütközött négy személyautó a 82-es úton Ravazd közelében vasárnap délután, a balesetben négy ember megsérült, őket a mentők kórházba vitték - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A következő napokban többnyire borús, esős lesz az időjárás, néhol kiadós esőzések is lehetnek. Ezzel együtt enyhe lesz az idő, több helyen még minimumok is 10 Celsius-fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Skócia megpróbálja megőrizni hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához azután is, hogy az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból - mondta vasárnap a skót miniszterelnök.
Elfogták a németországi Düsseldorfban egy 90 éves asszony feltételezett megerőszakolóját - jelentette vasárnap hírportálján a Rheinische Post című lap.
Leomlott egy híd két kis sziget között az indonéziai turistaparadicsom, Bali közelében. A balesetben nyolc indonéziai meghalt, másik harminc megsérült - közölte a katasztrófavédelmi hatóság.
Hárman sérültek meg súlyosan, köztük egy kisgyerek, amikor két mikrobusz ütközött az M5-ös autópályán, Újhartyánnál. Mindkét kocsi Budapest felé halad, amikor a hátsó fékezés nélkül belecsapódott, az elsőbe. Az ütközés hatalmas volt, a vétlen kisbusz, az út menti árokba csapódott. További részletek a videóban.
Visszaköltöztek Debrecenben abba a házba, amely egy hete ment tönkre, amikor egy mellettük zajló építkezés területére omlott a ház egyik szobája. Az épületben nincs gáz, az áramot visszakapcsolták, most hősugárzókkal fűtenek, villanyrezsón melegítenek vizet a fürdéshez. Az építkező cég csak egy hétig fizette a költségeket, így családoknak más választásuk nem volt: visszaköltöztek az életveszélyes…