Teljesen kiürítették a francia hatóságok a "dzsungel" néven ismert calais-i menekülttábort. Két napja kezdték meg a csaknem hatezer lakó evakuálását. Többen azonban gyújtogatni kezdtek a táborban. További részletek a videóban.
A lónak is négy lába van, mégis megbotlik - jegyezte meg pironkodva Virág elvtárs amikor a tanúvallomás helyett véletlenül az ítéletet nyújtotta át Pelikán József gátőrnek.
Három erős földrengés és mintegy hatvan kisebb utórengés rázta meg szerda este és éjjel Közép-Olaszországot. Egy ember szívrohamban meghalt, "néhány tucatnyian" megsérültek, de senki nem súlyosan - közölték különböző források.
Manapság, amikor az Európai Unió nem a legszebb napjait éli, mind többször tehetjük fel a kérdést: hol a határ, amikor az egyházi vezetőknek már fel kellene emelniük hangjukat?
A belga kormánynak nem sikerült szerda estig egyetértésre jutnia Vallónia tartománnyal az Európai Unió és Kanada között megkötendő szabadkereskedelmi megállapodásról (CETA), de nem látják reménytelennek a helyzetet, csütörtökre halasztották a folytatást, viszont miután kétségessé vált, hogy ezen a napon a felek alá tudják írni a dokumentumot, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök bejelentette,…
A kis füllentések érzéketlenné teszik az emberi agyat a velük járó negatív érzelmekkel szemben, ami nagyobb hazugságokhoz vezethet a jövőben - derült ki a University College London (UCL) szakembereinek új tanulmányából.
Az ATV Magánszféra című műsorának eheti vendége Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese. A politikusok életét bemutató riportfilmben a képviselő elmesélte, melyik ismert politikusokkal járt egy középiskolába, és elárulta, miért került nemrég kórházba. Az alábbiakban 16 érdekességet gyűjtöttünk össze a műsorban elhangzottakból.
A Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt. vette meg a Népszabadságot is kiadó Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100 százalékát, emellett az EchoTV is a felcsúti polgármester érdekkörébe kerülhet. Kormánypárti kézbe kerül a Bors kiadója is, Habony Árpád a Lokál után újabb bulvárlapot készül indítani, Andy Vajna rádiója pedig már a fél országban sugározhatja műsorát. Meddig növelhetik…
„A BME Gazdaságtudományi kara kezdeményezte a fenntartóváltást a minisztériumnál” – jelentette ki Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az ATV Start című műsorában.
Interjút adott a Borsnak Mészáros Lőrinc. A felcsúti polgármester állítja: semmi köze a baloldali lap megvásárlásához. Bár nem zárja ki, hogy megvesse lábát a médiában, tovább már nem kívánja cégcsoportját bővíteni.
Földbe döngölte a másodfokú bíróság az első fokút, az ügyészség javasolta egyébként korábban, hogy az elsőfokú ítéletet Szolnokon hozzák meg, az ítélkező bírónak a legkomolyabb gazdasági ügye szocpol csalás volt – ezt Tátrai Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Csodálattal nézzük az osztrák-magyar csapatok kitűnőségét, amelyekkel immár együtt harcolhatunk. Törökországnak több mint hárommillió katonája áll ma zászlók alatt
Több ezren töltötték a szabadban a csütörtökre virradó éjszakát a közép-olaszországi Marche régióban a térséget megrázó három erős földrengés és mintegy száz kisebb utórengés miatt. A természeti katasztrófa következtében az eddigi jelentések szerint egy ember vesztette életét és néhány tucat sérült meg, továbbá számos épület megrongálódott.
Ebben a helyzetben a Magyar Tudományos Akadémia elnökének lépnie kell, hogy tudományos munkák is készüljenek a szólásszabadság, a szegénység és egyéb égető kérdések aktuális állapotáról – erről Mellár Tamás beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.