Tortával dobták meg egy moszkvai étteremben Mihail Kaszjanovot, az orosz ellenzék egyik vezéralakját egy héttel az után, hogy fenyegető videót tett közzé róla Ramzan Kadirov csecsen elnök.
Az olimpiai és világbajnoki címvédő amerikai női labdarúgó-válogatott kapusa, Hope Solo kijelentette, hogy ha most kellene elindulniuk a riói ötkarikás játékokra, ő a zikavírus miatt nem utazna el.
Több mint ezerháromszáz hektár termőföld árverésével folytatódik a Földet a gazdáknak program Tolna megyében márciusban - jelentette be a Tolna megyei kormánymegbízott szerdán Szekszárdon.
Meghibásodás miatt két héten belül másodjára is le kellett állítani a dél-ukrajnai atomerőmű kettes blokkját - közölte szerdán az erőművet üzemeltető Enerhoatom ukrán állami vállalat.
Hamarosan kormányértékelőt rendez az MSZP - jelentette be a párt elnök-frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Tóbiás József úgy fogalmazott, ez a parlamenti szezon környékén lesz.
Korrupciós és egyéb vádakkal kivégezték az észak-koreai hadsereg vezérkari főnökét - közölték szerdán az észak-koreai eseményeket nyomon követő, közelebbről meg nem nevezett dél-koreai források.
Legalább hat civil meghalt, harminc pedig megsebesült szerdán Kamerun északi részén egy kettős robbantásos merényletben, amelyet két tizenéves lány, a Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet feltételezett tagjai követtek el - közölte egy biztonsági forrás.
Jövő hétfőig adhatják le igénylési kérelmüket azok a felsőoktatási hallgatók, akik már márciusban szeretnének Diákhitelt kapni - közölte a Diákhitel Központ Zrt. szerdán.
Ismeretlen fajtájú robbanószerkezetre hajtott és felrobbant szerdán egy mikrobusz a kelet-ukrajnai Donyecktől nem messze fekvő Marjinka településnél, négy polgári személy életét vesztette.
Leveszik a szabálytalan Uber-taxisok rendszámát - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Ötszázhat ember - köztük 89 civil - halt meg a szíriai Aleppó tartományban azóta, hogy a hadsereg az orosz légierő támogatásával február 1-jén offenzívát indított az ottani felkelők ellen - jelentette szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet, amelynek kiterjedt aktivistahálózata van az országban.
A visegrádi és a térségi államok együttműködésének fontosságát hangsúlyozta Kövér László házelnöke felvidéki Szabad Újságnak nyilatkozva. Az Országgyűlés elnöke szerint az unió rossz állapotát a felhizlalt bürokráciája is okozza, de az is, hogy ott próbál "erősködni", ahol nem kellene.
Tovább bővült azon kórházak köre, amelyekben az influenzás megbetegedések miatt tilos lesz a látogatás; Fejér megye valamennyi gyógyintézményében megtiltják a betegek felkeresését.
Levehetik a szabálytalan Uber-taxisok rendszámát - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Jogerősen az ATV-nek adott igazat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, miután a Jobbik sérelmezte, hogy szélsőjobboldalinak titulálták egy korábbi Híradóban.
"Nyugtalanító dolgokat hallhattunk a kormány és a Fidesz háttérbeli működéséről, de azt gondolom, nem lenne elegáns, ha ennél többet mondanék az ott elhangzottakról" - ezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke írta a VS.hu-nak arra kérdésre válaszul, hogy miről beszélgetett a legnagyobb ellenzéki párt vezetője Simicska Lajossal.
Lakatos Norbert beszámolója szerint olyan jól bántak kislányával és anyukájával a kistarcsai Flór Ferenc kórházban, hogy hálából kifestette az intézmény egyik irodáját. A történetre a Roma Sajtóközpont hívta fel a figyelmet.
A 28 éves angol labdarúgó, Adam Johnson a bíróságon vallotta be, hogy egy alkalommal egy 15 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot, egy másik lányt pedig megpróbált elcsábítani.
Az MSZP pártalapítványa is ajánlatot tesz a Népszaváért – tudta meg az atv.hu szocialista forrásból. A Szabad Sajtó Alapítványon kívül két másik vevő is vinné a baloldali napilapot.
Beismerte a kormány, hogy rendszerszintű problémák vannak az oktatásban – a PDSZ elnöke legalábbis ennek a beismerésnek a jelét vélte felfedezni a keddi oktatási kerekasztal tárgyaláson.
Az elmúlt héten 73 százalékkal több beteget regisztráltak az influenzafigyelő-szolgálatban részt vevő orvosok, mint az azt megelőző héten - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) honlapján szerdán.
Az osztrák állam "meg nem engedett állami finanszírozás miatt" kifogásolja a Paks II. beruházási terveket. Ausztria az Európai Bizottság vizsgálatához fűzött hivatalos állásfoglalását szerdán küldte meg az Európai Bizottságnak.
Az egyetemekre bízná a pedagógusok továbbképzését és a tankönyvírás feladatát - mondta Palkovics László oktatási államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.