Pénzügyi nehézségek, szexuális elhidegülés, kommunikációs problémák - néhány tipikus eset, amellyel a házasságukat megmenteni kívánó párok a családterapeutához fordulnak. Barát Katalin pszichiáter, a Magyar Családterápiás Egyesület vezetőségi tagja az InfoRádióban azt mondta, hogy aki szakemberhez fordul, az minden bizonnyal meg akarja menteni a házasságát. Ám ha esetleg ez mégsem sikerül, a…
Simicska Lajos hirdetőfelületein jelennek meg Gyurcsány Ferenc és pártjának plakátjai. Kétszáznál több reklámot vásárolt a Demokratikus Koalíció a Mahir Cityposter Kft.-től - értesült az Origo.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, John Brennan szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek vegyi fegyverei is vannak, melyeket akár el is tud juttatni Nyugatra.
Ehud Olmert volt miniszterelnök hétfőn megkezdte korrupcióért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért rá szabott tizenkilenc hónapos börtönbüntetésének letöltését Izraelben - jelentették a helyi tévécsatornák.
Az ORÖ-nek vissza kell fizetnie a szövetkezetalapításra felvett 1,2 milliárd forintnyi uniós pénzt, amit a záró eredményességi vizsgálat szerint szinte teljes egészében túlárazott, indokolatlan presztízsberuházásokra költöttek ahelyett, hogy a romák munkalehetőségét bővítették volna - írja az Index.
Megjelentek a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor-program és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot felkaroló Petőfi Sándor-program idei pályázati felhívásai - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn budapesti sajtótájékoztatón. A két programra csaknem másfél milliárd forint áll rendelkezésre.
Előzetes megbeszélés nélkül ült egy asztalhoz Galló Istvánné és Rétvári Bence az ATV Startban. Az államtitkár is elismerte, hogy a Klik nem jól működik.
Az Európai Unió a viták ellenére is életképes - jelentette ki az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Zupkó Gábor ugyanakkor úgy látja, hogy Európa már most is többsebességes. Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője szerint az uniós és a magyar érdek az esetek 99,9 százalékában megegyezik.
Szombaton tartotta VI. kongresszusát a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc pedig bemutatta pártja Sokak Magyarországa elnevezésű programját. Ha lemaradt az eseményről vagy újranézné, itt megteheti.
Légicsapások értek Szíria északi részén hétfőn egy kórházat, amelyet az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet támogat. A csapásokban meghalt kilenc ember, köztük egy gyermek - jelentette egy civil szervezet.