A Vona Gábor vezette Jobbik a 2014-es parlamenti választás óta nem vált kormányváltó erővé - tartalmazza a Nézőpont Intézet elemzése, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
Jogerősen kártérítést ítélt meg pénteken több egykori Magyar Gárda-tagnak a Fővárosi Ítélőtábla, amiért a 2009. július 4-ei demonstráció résztvevőiként megsértette személyiségi jogaikat a rendőrség.
Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a HIV-fertőzöttek száma; minden ötödik iskoláskorú fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, és a drogfogyasztók egyre inkább a követhetetlenül változó összetételű szintetikus szereket használják - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az emberek félnek a létbizonytalanságtól, és a kormány erre a félelemre játszik rá tudatos és manipulatív kormányzati cselekvéssel.
Angela Merkel német kancellár megkerüli a szövetségi törvényhozást (Bundestag) egy sor fontos ügyben, így a képviselők a "migránsok tömeges befogadása és a határok feltétel nélküli megnyitása" kérdésében sem dönthettek - kifogásolta egy pénteki írásában az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy tekintélyes politikusa.
Jogerősen kártérítést ítélt meg pénteken több egykori Magyar Gárda-tagnak a Fővárosi Ítélőtábla, amiért a 2009. július 4-ei demonstráció résztvevőiként megsértette személyiségi jogaikat a rendőrség.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki közgyűlésén tartott évértékelő beszédében Csányi Sándor elnök mindenkit óvott attól, hogy túlzott elvárásokat fogalmazzon meg a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szerepléséről.
Két korábbi magas rangú dél-amerikai sportvezetőt is örökös eltiltással sújtott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága, amely vesztegetésben találta vétkesnek őket.
Bizonyíték hiánya miatt a szexuális kényszerítés és rablás vádja alól felmentette a kölni városi bíróság pénteken azt az algériai férfit, akit elsőként vádoltak meg szexuális bűncselekménnyel a németországi nagyvárosban szilveszterkor nők ellen elkövetett támadásokkal kapcsolatban.
A Fidesz-frakció szerint Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke idegen érdekeket szolgál, amikor a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és a forintot támadja.
Legalább 13-án életüket vesztették és sokan rekedhettek a rájuk omlott kitermelt föld alatt az észak-mianmari Hpakant mellett egy jádebányában - jelentette pénteken egy helyi kórház.
A Fidesz szerint a szocialisták Brüsszel kérésére támadják a népszavazást, mert meg akarják akadályozni, hogy Brüsszel helyett a magyar emberek dönthessenek arról, hogy kikkel akarnak együtt élni, és végre akarják hajtani a kényszerbetelepítést.
Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken sürgette, hogy mihamarabb rendezzenek népszavazást az elnöki rendszer bevezetéséről. Kijelentette továbbá, hogy Ankara nem változtatja meg a terrorellenes törvényét, amit az EU kért a törökökkel szembeni vízumliberalizációért cserébe.
Összetört autók, sikoltozás, úttesten fekvő és roncsokba beszorult sérültek, szirénázó rendőr-, mentő és tűzoltóautók, kiérkező mentőhelikopter. Ez a látvány fogadta az érdeklődőket Szekszárdon a Szent István téren.
Visszatért az erős növekedés és egyre több befektetés valósul meg Magyarországon az OECD szerint, amely legfrissebb jelentésében ugyanakkor problémának nevezte, hogy az oktatási rendszer lassan igazodik a munkaerőpiaci változásokhoz.
Merénylő adott le két célt vesztett lövést a Cumhuriyet kormánykritikus napilap főszerkesztőjére, aki éppen egy isztambuli bírósági épület előtt várakozott, miközben a bírói testület a rá kiszabandó ítéletről tanácskozott odabent.
Továbbra is tartanak az utómunkálatok, valamint a tűzvizsgálat Miskolcon abban a lakótömbben, amelynek tetőterében több lakás kigyulladt pénteken délután, egyelőre még nem tudni, hogy a tüzet mi okozta - mondta Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
A kommunista ország januári nukleáris tesztjét és februári műholdindítását méltatta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a kormányzó Koreai Munkáspárt kongresszusának pénteki megnyitóján. Hasonló pártrendezvényre harminchat éve nem volt példa.
Bemutatták azt a könnyűzenei összeállítást, melyet a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságon szereplő magyar labdarúgó-válogatott szurkolóinak készítettek.