2016. május 6. péntek

máj. 6
0:42
Minden ötödik elhalálozást szívroham vagy stroke okoz az Európai Unióban (WebBeteg)
Több mint egymillió ember halt meg szívrohamban vagy stroke-ban 2013-ban az Európai Unióban: 644 ezer ember szívroham és mintegy 433 ezer ember stroke-ban vesztette életét, ami azt jelenti, hogy valamivel több mint minden ötödik elhalálozást e két betegség okozta. Magyarországon nőtt a szívroham okozta elhalálozás aránya - derült ki az unió statisztikai hivatala, az Eurostat által szerdán…
máj. 6
6:15
7 dolog, ami károsítja az immunrendszert (WebBeteg)
Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa, a fertőzések elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Prof. Balázs Csaba, immunológus, endokrinológus segítségével megtudhatjuk, hogy melyek azok a körülmények vagy szokásaink, amelyekkel gátoljuk az egészséges működését.
máj. 6
12:33
Székelyföldre indul a gyermekmentő szolgálat önkéntes csoportja (WebBeteg)
Ismét székelyföldi gyógyító körútra indul a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes csoportja: május 8. és 13. között 32 orvos és egészségügyi szakember végez szűréseket és kezeléseket - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a szervezet.
máj. 6
14:39
Megszűnik az OEP (WebBeteg)
Megszületett szerdán a döntés az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átszervezéséről - jelentette be Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva.
máj. 6
15:42
Kulcslyuksebészeti eljárással mentettek meg egy csecsemőt (WebBeteg)
Kulcslyuksebészeti eljárással mentettek meg egy nyelőcső-elzáródással született csecsemőt Budapesten - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel.
máj. 6
22:00
A szülővé válás aggodalmai (WebBeteg)
Hogyan legyünk elég jó szülők? Mit tanácsol a pszichológus?

Keresés