A Political Capital választási szakértője szerint nincs tuti recept, az ellenzéki pártok egyelőre hazárdíroznak, de a végén meg kellene állapodni a Jobbikkal, ha csak hallgatólagosan is.
A magyar érdekek képviseletében a legkeményebb diplomáciai eszközök használatától sem szabad visszariadni - vélekedett a Krónika című erdélyi magyar napilapban szerdán közölt interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
- Két és fél százalékponttal csökkennek a vállalkozásokat érintő közterhek, amennyiben az Országgyűlés megszavazza Varga Mihály kedden benyújtott törvényjavaslatát.
Egyre tudatosabban kötnek szerződést a magyarok, ugyanis jelentősen nőtt Magyarországon a közjegyzői okiratba foglalt szerződések és nyilatkozatok száma az elmúlt években. Már nemcsak a hitelintézetek és cégek, hanem magánszemélyek...
Néhány éven belül föld alatti vasútvonal vezethet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára egy konferencián elmondta, hogy a 22 kilométeres szakaszt hét kilométeren vezetnék a föld alatt.
Magyarország jövőjét már nemcsak Budapesten, hanem az ország minden pontján írják, a nyíregyházi beruházás is világos bizonyítéka annak, hogy Magyarország kezdi összeszedni magát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Nyíregyházán, a Révész-Nyírlog Kft. új logisztikai központjának, Kelet-Magyarország legnagyobb logisztikai bázisának átadásán.
Az elmúlt 15 évben átlagosan százból két kegyelmi kérvényt írtak alá az államfők. Arányaiban legtöbbet Áder János 2016-ban, legkevesebbet szintén ő, 2014-ben – írja a Zoom.hu.
Öt év után távozik a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Alex Froment-Curtil, és 2018 január elsejétől a Vodafone Egyiptom vezérigazgatójaként folytatja pályafutását, az utódjának kiválasztása megkezdődött - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
A főpolgármester szerint a Kúria által hitelesített, a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdésre adott válasz "semmiféle utasítást" nem adna a védmű nyomvonalára vonatkozóan.
Chikán Attila közgazdász szerint az oktatásból nemcsak a pénz hiányzik ahhoz, hogy eredményesebb legyen, hanem a szemléletváltás is. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában a magyar gazdaság versenyképességéről úgy fogalmazott: elsősorban az intézményrendszer iránti bizalmatlanság fogja vissza.
Magyarország jövőjét már nemcsak Budapesten, hanem az ország minden pontján írják, a nyíregyházi beruházás is világos bizonyítéka annak, hogy Magyarország kezdi összeszedni magát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Nyíregyházán, a Révész-Nyírlog Kft. új logisztikai központjának, Kelet-Magyarország legnagyobb logisztikai bázisának átadásán.
A 3-as metró novemberben induló felújításának előkészítése miatt változik a forgalmi rend vasárnaptól a Nyugati téren és a Népligetnél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
„Nekem nem segített”- mondta az ATV Start című műsorában Budai Gyula a műsorvezető azon felvetésre, hogy Simicska Lajos korábban a Fidesznek is segített a plakátkampányokban. Az egykori kormánybiztos a Jobbik plakátjairól és az Állami Számvevőszék vizsgálatáról beszélt, szerinte a párt nem adta át azokat az információkat a vizsgálathoz, amik szüksé
Az alacsony bérek egyik következménye a több ágazatban is megjelenő munkaerőhiány. Ez alól az állami cégek sem jelentenek kivételt. Amennyiben részletesen megnézzük azokat a legnagyobb foglalkoztatókat, ahol a kormány a tulajdonos, látható, hogy ezek a cégek rosszabbul „teljesítenek” a béremelések terén, mint a gazdaság egyéb területei. A Policy Ag
Földi arról beszélt, háborús bűnösként likvidálni lehet a menekülteket segítő civil szervezetek tagjait. A főpolgármesternek ez már nem fér bele, eltiltotta a nyilatkozatoktól.