Harminckét ország nemzeti turisztikai hivatalainak vezetői tárgyalnak Budapesten november 22-24. között, amikor a magyar fővárosban tartja a közgyűlését az Európai Utazási Bizottság (ETC) - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet szerint is elenyésző az egészségügyi kockázata annak a radioaktív szennyeződésnek, amelyik szeptemberben az Ural környékén kerülhetett a levegőbe, majd Európa felett is megjelent.
„Merre tart az önkormányzatiság Magyarországon?” címmel szervezett vitát a Liberális Magyarországért alapítvány. Az eseményen az MLP, az MSZP, a Jobbik és az LMP is képviseltette magát, a Fidesz két nappal a beszélgetés előtt lemondta a részvételt.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet szerint is elenyésző az egészségügyi kockázata annak a radioaktív szennyeződésnek, amelyik szeptemberben az Ural környékén kerülhetett a levegőbe, majd Európa felett is megjelent.
Megpróbált megszökni egy fogoly Váci Járásbíróságról csütörtökön. A férfi az emeleti mosdó ablakán ugrott ki, de eltörte a lábát - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-t.
Az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban jelentős béremelés várható, ami nélkül nem lehet felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz – hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Gazdasági Csúcstalálkozó című rendezvényén.
Beindulhat a veszteségelkerülő, versengő vásárlás a kihagyhatatlannak hirdetett akciók hatására. Tudatosságot és önfegyelmet ajánl Németh Erzsébet szociálpszichológus a karácsonyi vásárlások előtt. Azt is elmondta, melyik a két legveszélyesebb hozzáállás.
A sajtóban elterjedt hírekkel szemben Debrecenben semmi sem változik a korábbiakhoz képest az ételosztásokkal kapcsolatban. Fizetni eddig is kellett, és ezután is kell majd - ezt mondja a város Fideszes polgármestere, igaz, nem sokat, négyzetméterenként 35 forintot. Részletek a videóban.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásának adatai szerint a Fidesz-KDNP előnye Budapesten is jelentős. A biztos szavazóknál 45 százalék szavazna a kormánypártokra, ha most tartanák a választásokat, a második helyért pedig szoros verseny alakulna ki az MSZP, az LMP, a DK és a Momentum között.
Szolnok - Kéményhiba miatt kértek segítséget, valójában azonban tűz égett egy helyi társasház egyik lakásában, ahol egy idős nő életét vesztette októberben.
Kistarcsa - Majdnem meghalt három gyerek és az édesanyjuk a Pest megyei településen. A családban senki sem volt jól, először náthát sejtettek a háttérben.
Konténerekbe gyűlnek az ívek számolatlanul, még egy kockás papíron sem vezetnek nyilvántartást. Pedig a kormány büszkén kommunikálja, hogy 1,7 millió magyar ember már válaszolt nekik.
A magyar-török védelmi együttműködés megalapozásának érdekében, a lehetséges közös projektek feltérképezésére látogatott Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtökön Törökországba.
Épp a legjobbkor köszöntött rá a szerencse Fábián Sándorné Arankára: az asszony a Blikk Advent játékában 50 ezer forintos Top Shop-ajándékutalványt nyert, amiből edénykészletet szeretne vásárolni. Szüksége is van rá, hiszen egy nappal karácsony előtt disznót vágnak.
Irtózatos nagy kamunak tűnik a Nemzeti Konzultáció – ezt mondta Hadházy Ákos, akit nagy nehezen beengedtek a kérdőíveket feldolgozó központokba. A képviselőnek egyébként olyan szoros időpontokat adtak meg, hogy szinte futniuk kellett Szél Bernadettel, hogy élni tudjanak a lehetőséggel, és legalább rápillanthassanak a visszaküldött kérdőívekre.