Az ATV főmunkatársa megszerezte a legfrissebb listát az MSZP–DK megállapodásról az egyéni körzetekben. Molnár Gyula MSZP-elnök ezt a listát vitte ma a szocialisták öt órakor kezdődött elnökségi ülésére. Eszerint 55-45 arányban osztják el a 106 körzetet, Budapesten már az Együtt és Párbeszéd is számíthat két körzetre. Horváth Imre helyett Újpesten a
Trianonnal nem az volt a fő baj, hogy egy többnemzetiségű birodalmat nemzetiségi elv szerint felosztott, hanem az, hogy az, hogy sok helyen az etnikai többséget sem vette figyelembe - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Romsics Ignác történész.
Magyarország - Kínai-magyar vegyesvállalatot hoz létre a Magyar Posta Zrt. két kínai logisztikai társasággal közösen, 3 millió eurós (900 millió forint) törzstőkével, az erről szóló megállapodást a felek hétfőn írták alá a en megrendezett kínai-kelet-közép-európai csúcstalálkozó üzleti fórumán - közölte a Magyar Posta az MTI-vel.
Jól érzik magukat és megállják a helyüket az életben azok a fiatalok, akik nevelőszülőknél nevelkedtek, mert valamilyen ok miatt saját családjukból kiemelték a szakemberek. A rendszernek azonban vannak hiányosságai, amelyre az SOS Gyermekfalu kutatása is rámutatott.
A kenyai biztonsági erők megsemmisítették az al-Shabaab terrorcsoport hat táborát a kiterjedt Boni erdőségben Lamu partvidéki városának közelében - közölte Joseph Kanyiri, az iszlamisták ellen indított, Linda Boni fedőnevű művelet vezetője hétfőn.
A vásárlás során a pénztárnál szinte mindig elhangzik a készpénzzel vagy kártyával kérdés. Számos helyen azonban még nem adott a lehetőség a kártyás fizetésre. Kérdés, hogy az átlag fogyasztó egyáltalán igényli-e ezt a fizetési...
Dühöngő autósok, araszoló BKV-járművek, gyaloglásra kényszerülő utasok ezrei, s többórás késések – ez volt az első kézzelfogható eredménye a Kína és a kelet-európai országok között tegnap kezdődött csúcstalálkozónak.
Nemzeti Otthonteremtő Közösségnek (NOK) hívják az első hivatalos lakáslottó szervezetet, amelyet a Central NOK (CNOK) Szervező Zrt. indíthat el, miután a Magyar Nemzeti Bank megadta rá az engedélyt.
Ahogyan arról beszámoltunk a kínai miniszterelnök látogatása miatt forgalomkorlátozás lépett életbe tegnap, a java azonban csak ma érte el a Budapesten közlekedőket. Az atv.hu a lezárt területeken járt, illetve azokon, ahová a forgalom átterelődött. Az autósok nagy része nem volt boldog.
Az ügy a vádelőkészítés szakaszába lépett, jelenlegi határideje december 11-e. Ez a határidő egyszer meghosszabbítható - közölte a főügyészség a Jobbik EP-képviselőjének büntetőügye kapcsán.
Díszkivilágítást kap az Erzsébet híd és a Gellért-hegyi vízesés is. A kék-fehér fényáradatot Finnország függetlenségének 100. évfordulójának megünneplése miatt láthatjuk.
Megjelent a Belgrád-Budapest vasútvonal kínai forrásból történő felújításáról szóló közbeszerzési eljárás. Ezt Orbán Viktor jelentette be, mielőtt Budapesten tárgyalt a kínai kormányfővel. A Tibet melletti kiállás, amely a kínai delegációk magyarországi látogatásakor szokásos, ezúttal is az ellenzékre maradt. A Fidesz 2008-ban még az emberi jogoka
A kínai és 16 közép- és kelet-európai ország vezetőinek csúcstalálkozója miatt kedden is sok lezárt útszakaszra és forgalomkorlátozásra lehet számítani.
Nehéz is ezt meghatározni egy ekkora cégbirodalomnál - mondja. A felcsúti sikerpolgármester szerint mindenhol próbálkozni kell, ezért is pályázik az amerikai pénzre, amivel Washington a független magyar vidéki sajtót támogatná.
Egy négy éves kislány életét már hiába próbálták, nem tudták megmenteni tegnap este Berettyóújfalu közelében, amikor egy személyautó egy állatokat szállító pótkocsis traktorba rohant, majd egy kamion elé vágódott. Az autóban a nagyszüleikkel utaztak az unokák amikor a baleset történt. Azt, hogy miért és hogyan csapódtak a traktor pótkocsijába még v
Nem voltak vérmes reményei, hogy Orbán Viktor elvállalja a miniszterelnöki vitát. Vona Gábor nem elutasításként, hanem zavarodottságként értelmezi a Momentum és az LMP Jobbikot kritizáló nyilatkozatait.
Itt még a nyakkendőtől is megszabadultak a politikusok. Hétfőn a Papp László Sportarénában Kína és 16 közép- és kelet-európai ország (16+1) vezető politikusai gyűltek össze.