Megdöbbentő eset történt a II. kerületben hétfő este. Zoltán egy áruház parkolójában várta, hogy felvehesse családját, azonban veszélyes bűnözőként csaptak le rá.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő 103. alkalommal tartja meg szokásos Kormányinfóját. Szóba került az utóbbi hetekben/napokban nagy botrányt kavart színházi ügyek is.
Az utóbbi időben felgyorsultak az események Brüsszelben, Magyarországot megint az Európai Parlament (EP) szégyenpadjára próbálják ültetni - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, en.
Szerinte az, hogy Jordánia tiszteletbeli konzulja megbukott a TEK nemzetbiztonsági átvilágításán, nem jelenti azt, hogy veszélyt jelentene az országra az itt tartózkodása. Pedig de, a TEK pont ezt vizsgálja.
Szerinte nincs szégyellnivaló abban, hogy Orbán Viktor vejével együtt ivott egy narancslevet, hiszen ő volt Hódmezővásárhely polgármestere, és Tiborcz csinálta a város közvilágítását. Ráadásul Lázár szerint az a dolga, hogy mindenkivel beszéljen.
Szerinte ezek szerint vita van közte és Aradszki András energiaügyi államtitkár között, aki szerint nem közpénz a 100 százalékos állami monopólium pénze, amit az MVM a kormánypárti civil szervezetnek adott.
Magyarország elleni fellépésről, Soros György befolyásáról, a zaklatási ügyekről, a 3-as metróról is beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, a 103. Kormányinfón.
A következő parlamenti választás elsődlegesen nem arról szól, hogy melyik pártra, hanem hogy milyen jövőre szavaznak a választók - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén.
Élettudományokban, valamint az orvos-egészségtudományi kategóriákban is a 301-400. hely között szerepel a Semmelweis Egyetem a londoni székhelyű Times Higher Education (THE) friss nemzetközi képzésterületi rangsorában - közölte honlapján az oktatási intézmény csütörtökön.
Hetvennyolc éves korában elhunyt az ismert keramikus, grafikusművész, aki a nyolcvanas években Dunaújvárosban telepedett le családjával és itt is alkotott.
Élettudományokban, valamint az orvos-egészségtudományi kategóriákban is a 301-400. hely között szerepel a Semmelweis Egyetem a londoni székhelyű Times Higher Education (THE) friss nemzetközi képzésterületi rangsorában - közölte honlapján az oktatási intézmény csütörtökön.
Helybenhagyta a Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyben még a nyáron hitelesítették a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést, így indulhat az aláírásgyűjtés.
Az elmúlt évben több mint 240 elkóborolt kutya kerülhetett haza gazdájához a Vigyél Haza Alapítvány ingyenes mikrochip-leolvasó hálózatának segítségével.
Eltűnt az összes poszt, kép, videó és egyéb tartalom a Közlekedési Múzeum igazgatójának Facebook-oldaláról. A korábbi BKK-vezér már közzé is tette a magyarázatot, hogy mi történhetett.
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki 2016 februárjában egy vascsővel csaknem agyonverte egy ismerősét.
A karcagi álbróker, Dobrai Sándorné egykori cégének, a Kun-Mediátor Kft.-nek volt munkatársait hallgatták meg tanúként csütörtökön a Szolnoki Törvényszéken folyó büntetőperben.
Szövetségben dolgozom a miniszterelnök úrral. Nem vagyok megbízhatatlan szövetségesnek, de "gyalog" sem a sakktáblán – mondta az atv.hu-nak adott interjúban Tarlós István. A főpolgármester "szíve szerint" már nem vállalna még egy ciklus. Azt még nem tudja, hogy az EU-tól pontosan mennyi pénzt kapnak a 3-as metró felújítására. Tarlós István nem érti
Csaknem félezer hátrányos helyzetű településre terjesztik ki a kormány idősügyi infokommunikációs programját, így novembertől országszerte ötezer 65 év feletti, többségében egyedül élő ember sajátíthatja el az infokommunikációs eszközök használatát - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Magyar Időkkel.
Tízmilliárd forintból valósítja meg a kormány azt az adatközpontot, amiben az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák.
A zaklatási botrány miatt mondta le mára tervezett sajtótájékoztatóját a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az ATV Híradó stábját azzal fogadták, hogy az elmúlt napok történései miatt nem tartják meg az eseményt. A csatorna már szerdán tudósított arról, hogy egy vidéki színház is érintett lehet a zaklatási botrányban, így kíváncsiak voltak egy nem
A néhány héttel korábbi eset után ismét illegális parlagfű készítményeket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az Ambrózia olajkapszula, a Parlagfű virágeszencia és a Parlagfű tea elnevezésű...
Jövő pénteken indul hazánkban a Black Friday, azaz a fekete péntek, a nagy leárazások napja. Sokan rengeteget spórolnak, míg mások joggal mérgesek, mert lemaradtak a kiszemelt portékáról.
Ingóságnál kézi és jelzálog, ingatlannál csak jelzálog létezik a magyar jogban – mondta az InfoRádinónak Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
Akár egymillió forint értékű körmöc- és nagybányai aranypénzek üthetik a markát annak, aki licitál a Darabanth Aukciósház őszi árverésén. Összesen 108 16-20. századi érme kerül kalapács alá.
Stábunk kezében maradt egy vas kapudísz a nemrég felújított Várkert Bazár bejáratáról, de egyéb hiányosságokat is találni a több, mint tízmilliárd forintból felújított komplexumban. A DK bejelentés tesz az Európai Csalás Elleni Hivatalnál, hogy így hívják fel a figyelmet a mintegy 20 millió eurós támogatás sorsára, Lázár János pedig azt ígéri: azon