2017. december 28. csütörtök

dec. 28
10:12
Magyar Idők: Jövőre tovább csökken a műtétre várók száma (ATV)
Újabb ötmilliárd forint áll rendelkezésre jövőre a várólisták rövidítésére, és a tervek szerint jogszabályba iktatják, hogy minden betegnek a lehető legkorábbi műtéti időpontot kell felajánlani - értesült a Magyar Idők az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
dec. 28
10:14
Középiskolásoknak árult drogot egy férfi Miskolcon (Alternatív Energia)
Közúti ellenőrzésen bukott le.
dec. 28
10:18
Harcol az életéért Székhelyi József (ATV)
A Bors cikke szerint Székhelyi József a kemoterápia ellenére színpadon van, több darabban is játszik.
dec. 28
10:24
Ma már blokkal adják át az ajándékot (Ripost)
Régen lekapartuk az ajándékról az árát, ma inkább blokkal együtt adjuk át, számítva arra, hogy esetleg nem tetszik majd, túl kicsi vagy túl nagy lesz, kettő is kerül belőle a fa alá.
dec. 28
10:36
Hazánk is ellátta az Iszlám Államot? (HírTV)
Magyarországról került a negyedik legtöbb fegyver az Iszlám Államhoz – írja az Index az egyik uniós forrásból működő szervezet kutatására hivatkozva.
dec. 28
10:45
Majomszeretet Budapesten (Infostart)
Jól fogadta a gorillacsapat a Fővárosi Állatkertben karácsonykor született kis gorillát. Nem csak anyja, de apja, a csapat vezérhíme is vigyázza a kicsinyét, olyannyira, hogy testével takarja el a látogatóktól.
dec. 28
10:54
Nyomoznak a bombagyáros nyilatkozatai miatt (HírTV)
Hamis tanúzás gyanújával nyomozást rendelt el a legfőbb ügyész Dietmar Clodo nyilatkozatai miatt – írja a kormányközeli Pesti Srácok.
dec. 28
11:00
Rónai: boldog vagyok, hogy sikerült a műtét (ATV)
Az ATV műsorvezetője még az ünnepek előtt pénzt gyűjtött egy számára ismeretlen 12 éves kislány életmentő műtétjére. Rónai a Facebook-oldalán tette közzé felhívását, melyről az atv.hu is beszámolt. A heidelbergi műtétre és az ott tartózkodás költségeire egy nap alatt összegyűlt a szükséges 470 ezer forint. A beavatkozás sikerült, a kislány azóta jó
dec. 28
11:06
Így hálálja meg a posta az egész éves munkát (HírTV)
Több tízezer forintnyi utalvánnyal és más juttatásokkal próbálta kiengesztelni dolgozóit a Magyar Posta.
dec. 28
11:09
Kislányokat molesztált: gumicukrot ígérve csalta magához a felügyelet nélkül játszó gyerekeket az esztergomi rém (Blikk)
Több kislányt is molesztált a 49 éves dorogi férfi.
dec. 28
11:18
Kinyitottak az üzletek, mindenhol tömeg volt (HírTV)
Már a karácsony utáni első napon is hosszabb volt a sor a boltok vevőszolgálatain, mint általában.
dec. 28
11:39
Kemény Dénes egy kicsit csalódott (Infostart)
A magyar vízilabda sport és a szövetség is eredményes évet zárt – mondta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kemény Dénes arról is beszélt, hogy miért kell vigyázni a külföldi játékosok szerepeltetésével a klubcsapatokban.
dec. 28
11:45
Egész Sopron az eltűnt testvérpárt keresi – Segítsen megtalálni! (Blikk)
Egész Sopron ezt a két fiatal fiút keresi. Ön látta őket valahol?
dec. 28
11:48
Újabb magyar műhold állhat pályára jövőre (ATV)
Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára jövőre - hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
dec. 28
11:48
Ausztráliába is küld a kormány Erzsébet-utalványt, jóllehet semmit sem tudnak kezdeni vele az ott élő magyar nyugdíjasok (444.hu)
Több mint 50 millió forintot áldoz a kormány a projektre.
dec. 28
12:06
A postán fizeti be a csekkeket? Így változnak a szabályok (ATV)
Január 1-től az ügyfelek okmányok bemutatása nélkül fizethetik be csekkjeiket, ha bankkártyával fizetnek, de nem szükségesek az okmányok az adó, illeték, és bírság csekkek befizetésénél, illetve 300 000 forintig az áru, szolgáltatás ellenértékének készpénzes megfizetésekor sem - közölte a Magyar Posta Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
12:12
Magyar kézben az első néhány orosz milliárd (HírTV)
Lehívta a kormány az első milliárdokat a paksi bővítésre adott orosz hitelkeretből.
dec. 28
12:18
f (HírTV)
Az adófizetők forintjait a kormány saját zsebpénzének tekinti - reagált a Jobbik alelnöke az újabb kormányzati pénzosztásra.
dec. 28
12:30
Az uszoda medencéjéből jött ki a férfi, szörnyű, ami ezután történt (Ripost)
Sokan látták a történteket, az egyik szemtanú azonnal hívta a mentőket.
dec. 28
12:54
A botrányhős szélsőjobboldali homoszexuális megmondóember, Milo Yiannopoulos nyitja az Európa jövője konferenciát Budapesten (444.hu)
A háromnapos rendezvényen, amelyet a kormány a V4-elnökség keretében szervez, Szijjártó Péter és Deutsch Tamás is felszólal.
dec. 28
13:00
Jobbik: Zsebpénzt oszt a kormány (HírTV)
Az adófizetők forintjait a kormány saját zsebpénzének tekinti – reagált a Jobbik alelnöke az újabb pénzosztásra.
dec. 28
13:15
Változások jönnek: ennyi lesz a gyed 2018-tól (Blikk)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
13:24
Továbbra sem tudják megkezdeni a Déli pályaudvar átépítését (ATV)
Lefújták a Déli pályaudvar átépítésének előkészítésére kiírt közbeszerzést – írja a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számára hivatkozva a Magyar Nemzet Online.
dec. 28
13:36
Januártól több pénz áll a családokhoz (ATV)
Január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
13:48
Extrapénzzel kedveskedik a kormány a nyugdíjasoknak (444.hu)
3 százalékos infláció alapján emelik a nyugdíjakat, pedig ennél kisebb lesz a pénzromlás mértéke.
dec. 28
13:51
Új fejlemények a Déli pályaudvar sorsával kapcsolatban (Infostart)
A Közbeszerzési Értesítő szerint mégsem kezdődhet meg a Déli pályaudvar átépítésének előkészítése.
dec. 28
13:54
Ágoston Tibor kilépett a Jobbikból (444.hu)
Ő volt az, aki Rostás Winnetou programot indított volna a debreceni cigány tanulóknak, hogy ne az Arany János programból támogassák őket.
dec. 28
14:03
Új fejlemény a Déli pályaudvar sorsával kapcsolatban (Infostart)
A Közbeszerzési Értesítő szerint mégsem kezdődhet meg a Déli pályaudvar átépítésének előkészítése.
dec. 28
14:03
Petárdamentes övezeteket szeretnének a Liberálisok (Alternatív Energia)
Minden év szilveszterén kutyák százai kerülnek veszélybe, szöknek el otthonukból.
dec. 28
14:05
Késik a Déli pályaudvar átépítése (Alternatív Energia)
Az átalakítás ötletéről valószínűleg nem tett le a kormány.
dec. 28
14:06
Kilépett a Jobbikból Ágoston Tibor (HírTV)
A párt debreceni elnöksége tudomásul vette a döntést, egyúttal felszólította a képviselőt mandátumának visszaadására.
dec. 28
14:15
Hamarosan megnyílik a Vidámpark utóda (Infostart)
A Holnemvolt Várat a terveink szerint a tavasz folyamán nyitjuk meg a közönség előtt - nyilatkozta Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója és a Liget Budapest Projekt zöldfelületi fejlesztéseinek miniszteri biztosa.
dec. 28
14:36
Vérfürdőt rendezett az Iszlám Állam Kabulban (Alternatív Energia)
Negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek.
dec. 28
14:37
Most közölték: Visszafordíthatatlan veszteség érte a Media Marktot (Ripost)
Meghalt a cég alapítója, és az elektronikai kiskereskedelmi céget birtokló vállalat, a Ceconomy 21 százalékos tulajdonosa.
dec. 28
14:38
Késik a Déli átépítése (Alternatív Energia)
Az átalakítás ötletéről valószínűleg nem tett le a kormány.
dec. 28
14:39
Hullik szét a Jobbik: Újabb kilépés (Ripost)
Ezúttal a párt egyik fontos debreceni politikusa mondott le minden tisztségéről, sőt otthagyta magát a Jobbikot is.
dec. 28
14:40
Gond van a tűzvédelemmel az óvodákban és bölcsődékben? (Alternatív Energia)
A katasztrófavédelmi kirendeltségek összesen 1783 hatósági ellenőrzést tartottak.
dec. 28
14:42
Fenyegetés - Kiürítettek egy vonatot Hollandiában (Alternatív Energia)
Amszterdamból Berlinbe tartott a szerelvény.
dec. 28
14:44
Nagy légi harc Treviso fölött (Alternatív Energia)
Treviso fölött ma délelőtt nagy légi csata ment végbe. Üldöző repülőgépek, valamint angol és olasz elhárító lövegek vettek részt e csatában
dec. 28
14:48
Lenyűgöző drónvideón a havas Kékestető (ATV)
A videót a S.AnitaPhoto & CusitoDrone készítette. Miután felrakták a Facebookra, nem sok időnek kellett eltelnie, hogy több tízezren nézzék meg.
dec. 28
15:00
Itt a legfontosabb szabály, ha tűzijátékot vesz szilveszterre (ATV)
Az MTI fotósa küldött pár képet azokról, akik már vásárolják.
dec. 28
15:15
Hadházy: Éhező gyermekek elől veszi el a pénzt a kormány (HírTV)
Az LMP társelnöke Korrupcióinfó nevű sajtótájékoztatóján beszélt az általa felderített esetről.
dec. 28
15:18
Kilépett a Jobbikból Ágoston Tibor (ATV)
A párt debreceni önkormányzati képviselője még decemberben nem szavazta meg az önkormányzati ösztöndíjat egy roma származású fiatalnak, és botrányos kijelentéseket tett a közgyűlésen. A Jobbik vizsgálatot indított az ügyben.
dec. 28
15:21
Olvasóink döntöttek: ennyi korkülönbség még belefér náluk (Blikk)
Miután Verrasztó Evelyn (28) úszónő Instagram-oldalán felfedte, együtt jár a Ferencváros válogatott vízilabdázójával, a nála öt évvel fiatalabb Jansik Szilárddal (23), azt kérdeztük a blikk.hu-n olvasóinktól, szerintük mekkora korkülönbséggel működhet egy kapcsolat.
dec. 28
15:33
Megszüntetné a munkavállalók „kizsigerelését” a Jobbik (HírTV)
Z. Kárpát Dániel szerint a bérunió bevezetése lenne a megoldás.
dec. 28
15:36
Nézze meg, ki látogat majd elsőként Orbánhoz (ATV)
Az új lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki első hivatalos külföldi kétoldalú látogatása Magyarországra vezet, ahol Orbán Viktorral tárgyal majd. A látogatás január 3-án lesz - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke.
dec. 28
15:40
Búcsúlevelet írt a fiú, majd éjjel elindult, hogy öngyilkos legyen... (Ripost)
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka nagyszabású keresőakciót indítottak, miután nyoma veszett egy 19 éves fiúnak.
dec. 28
15:54
20 milliárdért vesz páncéltörő rakétákat Magyarország (ATV)
A fegyverrendszerek és a kapcsolódó logisztikai támogatási és szolgáltatási feladatok beszerzése a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretein belül valósul majd meg.
dec. 28
15:54
Bitcoinos rablókat fogtak el az angyalföldi nyomozók (HírTV)
A két elkövető karácsony előtt pénzváltás ürügyén találkozott egy ügyféllel, akit kiraboltak.
dec. 28
16:15
Zaklatta nő ismerősét, majd felgyújtotta a házát (fotó) (Alternatív Energia)
A rendőrök néhány órán belül elfogták az 55 éves férfit.

Keresés