2017. december 28. csütörtök

dec. 28
0:12
Így nyerhettél a Skandináv lottón (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 27-én megtartott 52. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
dec. 28
0:57
Speciális áfafizetés lesz Romániában (Adózóna)
Januártól Romániában a csődvédelem alatt álló és az áfatartozással rendelkező cégeknek külön számlára kell fizetniük az általános forgalmi adót (áfa).
dec. 28
1:06
Alig haladt az autópályák építése Romániában (ProfitLine)
Alig haladt az autópályák építése 2017-ben Romániában. Miután 2016-ban egyetlen kilométer új autópályát sem nyitottak meg, 2017-ben csupán a dél-erdélyi autópályán Lugos és Déva között sikerült átadni egy 15,4 kilométeres szakaszt.
dec. 28
2:06
Csaknem ezermilliárd dollárral lettek gazdagabbak a gazdagok (ProfitLine)
A világ leggazdagabb emberei idén közel ezermilliárd dollárral növelték vagyonukat.
dec. 28
2:42
Kína jüanban fogja jegyezni a kőolajat (NRGreport)
Kína azt tervezi, hogy már a napokban elindítja a kőolaj jüanban történő határidős jegyzését a sanghaji tőzsdén.
dec. 28
3:06
Harry herceg Obamával készített interjút (ProfitLine)
Barack Obama szerint számos veszéllyel jár a közösségi médiaportálok "felelőtlen használata".
dec. 28
5:06
Tovább élénkült a lakáspiac (ProfitLine)
Idén tovább élénkült a lakáspiac, országszerte nőttek az árak és az adásvételek száma, jövőre tovább tart a bővülés, az áremelkedés üteme azonban lassul, az új lakások piacának élénkülése várhatóan 2019 végéig kitart - írta az Ingatlan.com több mint 200 ezer lakáshirdetés alapján készített éves összefoglaló elemzésében.
dec. 28
5:54
Elkerülhetetlen lesz a további béremelés a következő évben is (AQUA)
Ehhez az évhez hasonlóan jövőre is folytatódik a keresetek emelkedése, átlagosan 8-10 százalékkal vihetünk haza többet 2018 végére az idei fizetésünkhöz képest – mondta a Magyar Időknek Szalai Piroska. A Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója kiemelte: a versenyszféra versenyez a szakképzett munkaerőért, és ez a bérekben is megmutatkozik. A bérem
dec. 28
6:06
Százmilliárd forintnál több jut a fogyatékosságügyi programokra (ProfitLine)
A következő három évben 103 milliárd forint jut a fogyatékosságügyi fejlesztésekre, ez a szociális területre jutó összeg negyede. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-nek küldött közleménye szerint az uniós forrás a fogyatékos emberek életminőségének folyamatos javulását és társadalmi integrációját szolgálja majd.
dec. 28
6:06
Ide tedd a pénzed, ha nagyot akarsz kaszálni 2018-ban (Pénzcentrum)
Összességében nem zártak rossz évet a piacok, a részvénypiacok kétszámjegyű hozamot könyveltek el a legtöbb régióban, és a kötvények is a legtöbb helyen jól teljesítettek, a feltörekvő piaci kötvények pedig különösen jól. De...
dec. 28
6:12
Koros autóval már nem lehet taxizni (Adózóna)
Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni, miután lejár a 2015-ös kormányrendeletben meghatározott türelmi idő.
dec. 28
6:15
Kevesebb veszély leselkedik ránk, mint egy éve (Privátbankár)
A zűrös korábbi évek után idén, bár sok konfliktus szerepel a hírekben, mégis jóval stabilabb lett a politikai helyzet a világban, mint korábban. Emlék már az Iszlám Állam, lényegében béke van Szíriában és Irakban, konszolidálódott Trump elnöksége, és az európai menekültválság is majdhogynem megoldódott.
dec. 28
6:18
Csak egy apróságra kell odafigyelni, és meghatvanszorozhatod a pénzedet! (Portfolio)
Bankbetéten még bukni is lehet, az állampapírhozam egy vicc, jó lenne évente legalább 10-20 százalékot keresni, de a pénzt megduplázni, na az lenne az igazi! Vagy meghatvanszorozni? Aki jól választott idén befektetőtársat, és Mészáros...
dec. 28
6:45
Komoly változás vár a magyar taxisokra (Infostart)
Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni.
dec. 28
7:06
Szilveszterkor belföldre utazunk a legszívesebben (ProfitLine)
Szilveszterkor a magyarok belföldre utaznak a legszívesebben, a húsz legnépszerűbb úti cél között mindössze hét külföldi van a Trivago.hu összesítése alapján.
dec. 28
7:06
Csökkent az olaj ára (NRGreport)
Az olaj ára csökkent szerdán az előző héten elért két és fél éves csúcsról. Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent nyersolaj 0,48 százalékkal állt alacsonyabban, hordónként 66,14 dolláron, az amerikai WTI nyersolaj pedig 0,38 százalékkal alacsonyabban, 59,74 dolláron.
dec. 28
7:15
Nincs több türelem: jön a szigor a taxisoknál (Privátbankár)
Már három éve annak, hogy besárgították a taxikat.
dec. 28
7:15
Nyugdíjban visszaüthet a katázás. Példával (Adózóna)
Kevesebb papírmunkát igényel és a közterhek is elviselhetőbbek, ha valaki az általános adózás helyett a katázást választja. A nyugdíjban azonban megmutatkozhat a döntés hátránya.
dec. 28
7:21
Pokolgép robbant egy szentpétervári plázában (Privátbankár)
Legalább 10 sérültje van a robbanásnak, egyelőre nem tudni, ki és miért robbantott.
dec. 28
7:36
Kiderült: ennyit kapnak a bolti dolgozók egy vidéki Lidlben (HR Portál)
246 856 forint a bruttó járandóság, és ez még nem minden.
dec. 28
7:36
Milliárdokat pumpálnak a magyar mezőgazdaságba (AQUA)
Megközelítette az 550 milliárd forintot a gazdálkodóknak átutalt támogatások összege az idén – értesült a Magyar Idők. A kifizetések a jövő év elején sem állnak le, számos jogcím esetében indítja el az átutalást az államkincstár.
dec. 28
7:45
Megeresztettek egy telefont Lavrovéknak – miről lehetett szó? (Privátbankár)
Sürgős megbeszélnivalója akadt Rex Tillersonnak az orosz külügyminiszterrel.
dec. 28
7:48
Szaúd Arábia drasztikusan növelné olajbevételeit (NRGreport)
Szaúd-Arábia azzal számol, hogy 80 százalékkal nő az olajexportból származó bevétele 2023-ban az idei évhez képest, és ennek hatására 10 éven belül először keletkezne aktívum a költségvetésében.
dec. 28
7:54
Csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni januártól (Portfolio)
Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni, miután lejár a 2015-ös kormányrendeletben meghatározott türelmi idő. Az új előírások szerint 2018 elejétől taxiszolgáltatás csak két oldalon két-két ajtós, légkondicionált...
dec. 28
8:06
Lakásárak szerinti sorrendben a fővárosi kerületek (Portfolio)
Az elmúlt évek - nagyrészt a turisztikai célú, rövid távú lakáskiadás hihetetlen népszerűségét követő - befektetői rohama okozta árnövekedés után a főváros V. kerülete messze vezeti a budapesti árrangsort, közel 700 ezer forintos...
dec. 28
8:08
Maradhat a kedvezményes lakásáfa 2020 után? (Portfolio)
"A gazdasági tárcánál van a szakma javaslata, meg kell vizsgálni, hogy a hosszabbítás mit jelent a költségvetés és a gazdaság szemszögéből" - válaszolta a Világgazdaságnak adott interjújában Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért...
dec. 28
8:18
Rendeletdömping a Magyar Közlönyben (Adózóna)
December 27-én négy Magyar Közlöny is megjelent, együtt 2300-nál több oldalon, több mint 7 tucat új kormány- és miniszteri rendelettel, -határozattal, illetve módosítással.
dec. 28
8:24
Az ünnepek alatt is kitart a jó hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Jellemzően az ünnepek alatt is kitart a jó hangulat a tőzsdéken,a londoni FTSE 100 a nyersanyagcégek vezetésével új rekordot állított fel, a réz árfolyama pedig szárnyal. Mik az előjelek a tőzsdéken? Többnyire emelkedtek tegnap...
dec. 28
8:24
Még hónapokig éghet a nagymajtényi gázkút (NRGreport)
A román belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) a vezetője szerint hónapokig is eltarthat, míg sikerül eloltani a nagymajtényi gázkútnál tíz nappal ezelőtt kiütött tüzet. Raed Arafat egy szatmárnémeti sajtótájékoztatón beszélt erről, kijelentéseit az Agerpres hírügynökség idézte.
dec. 28
8:30
Tegnap még hihetetlennek tűnt, de itt a 310 forintos euró (Portfolio)
Szerda reggel még csak feltételes módban beszélhettünk arról, hogy akár 310 alatt is zárhatja az évet a forint az euróval szemben, mára viszont ez gyakorlatilag valós eshetőség lett, már alig húsz fillér hiányzik a lélektani határ...
dec. 28
8:33
Súlyosabb, mint gondoltuk? Egy évtizedre rács mögé kerülhet a Samsung vezére (Privátbankár)
Gyakorlatilag március óta húzódik a dél-koreai korrupciós botrányba keveredett Jay Y. Lee ügye, és még most sem sikerült ítéletet hozni az ügyben. Korábban öt év börtönre ítélték az alelnököt, az ítélet ellen fellebbeztek, a bíróság azonban szigorúbb, 12 éves büntetést ítélne meg. Ráadásul a botrányban érintett – és azóta a hivatalából eltávolított
dec. 28
8:42
Elárulta egy fejvadászcég vezetője, kik után kapkodnak most a bankok (Portfolio)
Több éves passzivitás után ismét toborozni kezdtek a bankok, most viszont főleg nem a közgazdászokat és banki szakembereket, hanem a digitalizációs gurukat keresik. Declan O'Sullivan, a Kerry Consulting fejvadászcég vezetője a CNBC-nek...
dec. 28
8:48
Tovább tart az újlakás-piac lendülete (AQUA)
Tovább bővül jövőre a lakáspiac, az áremelkedés üteme azonban lassul, az új lakások értékesítésének lendülete 2019 végéig kitarthat – állapította meg tegnap az Ingatlan.com több mint 200 ezer lakáshirdetés alapján készített éves összefoglaló elemzésében.
dec. 28
8:54
Rossz hír a kutakról - Drágul a benzin (Portfolio)
Emeli bruttó 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik. Az emeléssel a benzin átlagára 358 forintra nő, a gázolajé 369 forint marad. A benzin ára legutóbb november 24-én...
dec. 28
9:06
Jövőre stagnál a brit életszínvonal (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint jövőre ugyan véget ér az életszínvonal romlása Nagy-Britanniában, de a bérek az idei csökkenés után 2018-ban is legfeljebb stagnálnak.
dec. 28
9:09
Emelkedik a benzin ára (Infostart)
Emeli bruttó 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból.
dec. 28
9:09
Az autópiacon túlra nyújtóznának a finanszírozók (Menedzsment Fórum)
Az autóvásárlások finanszírozásában továbbra is kulcsszerepe van a lízingcégeknek. A robbanásszerűen változó technológia és az új üzleti modellek - mint a megosztáson alapuló vállalkozások - komoly kihívások leé állítják a szektort. Másrészről viszont ezek jelenthetik a finanszírozásban számukra a kitörései pontot, véli Vály Judit a Lízingszövetség
dec. 28
9:12
Az ünnepek alatt is kitart a jó hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Igazi ünnepi hangulat van az európai tőzsdéken, a részvénypiacokon gyakorlatilag semmilyen mozgást sem látni, míg a nyersanyagpiacon a réz ára tovább ralizik. Kinyitott Európa 2017.12.28 09:03Ahogy arra számítani lehetett gyakorlatilag...
dec. 28
9:18
Az ünnepek alatt is kitart a jó hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Igazi ünnepi hangulat van az európai tőzsdéken, a részvénypiacokon gyakorlatilag semmilyen mozgást sem látni, míg a nyersanyagpiacon a réz ára tovább ralizik. Azt hiszed, rátaláltál az új bitcoinra? Megjött az MNB figyelmeztetése 2017.12.28...
dec. 28
9:21
Drágul a benzin (Adózóna)
Emeli bruttó 2 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült az MTI piaci forrásokból.
dec. 28
9:36
Beválik a különutasság (AQUA)
Tudatos, részletesen megtervezett stratégiát hajt végre a Magyar Nemzeti Bank, így nem hordoz magában kockázatot, hogy a nemzetközi trendekkel szembemenve kitart az alacsony kamatkörnyezet politikája mellett – mondta a Magyar Időknek Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. Meglátása szerint a nemzetközi környezet is támogatja el
dec. 28
9:36
Enyhe emelkedésben az olajár (NRGreport)
Az olajár csekély piaci forgalom mellett kis emelkedéssel két és fél éves csúcs közelében tartózkodik.
dec. 28
9:39
Hatalmas változás az FHB-csoportnál (Infostart)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. eladta az FHB Ingatlan Zrt. jegyzett tőkéjének száz százalékát megtestesítő részvénycsomagját, valamint a Takarék Invest Befektetési és Ingatlankezelő Kft. jegyzett tőkéjének száz százalékát a Magyar Takarékszövetkezeti Banknak - tájékoztatta a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján az FHB Jelzálogbank Nyrt.
dec. 28
9:42
Ápolási díj 2018 (HR Portál)
Az ápolási díj alapösszege 2018. január 1-jétől öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető, mely kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük mellett a munkaerőpiacon kevésbé tudtak, tudnak jelen lenni, ami miatt alacsonyabb összegű nyugd
dec. 28
9:42
Nagyot kaszáltak idén, akik hittek a görögökben (Portfolio)
Néhány éve még a görög csődtől rettegett Európa, idén azonban a görög állampapírokkal lehetett a legjobban keresni a fejlett piacon - olvasható a Bloomberg összesítésében. Azok viszont, akik a venezuelai gazdaság feltámadásában...
dec. 28
9:48
Szaúd Arábia drasztikusan növelné olajbevételeit (NRGreport)
Szaúd-Arábia azzal számol, hogy 80 százalékkal nő az olajexportból származó bevétele 2023-ban az idei évhez képest, és ennek hatására 10 éven belül először keletkezne aktívum a költségvetésében.
dec. 28
9:51
Érik az újabb botrány? Ők lehetnek a következő Volkswagen (Privátbankár)
Mentegetőzéssel próbálja kendőzni az egyik japán gyártó, hogy miért csaltak az emissziós teszteken.
dec. 28
9:57
Putyin: terrortámadás történt Szentpéterváron (Privátbankár)
Legalább 10 sérültje van a plázában történt robbanásnak, egyelőre nem tudni, ki és miért robbantott.
dec. 28
10:00
Tegnap még hihetetlennek tűnt, de itt a 310 forintos euró (Portfolio)
Szerda reggel még csak feltételes módban beszélhettünk arról, hogy akár 310 alatt is zárhatja az évet a forint az euróval szemben, mára viszont ez gyakorlatilag valós eshetőség lett, már alig húsz fillér hiányzik a lélektani határ...
dec. 28
10:02
Rekord mennyiségű oroszt gázt vett Ausztria (Portfolio)
Ausztria soha még nem vásárolt annyi földgázt Oroszországtól, mint idén. Az orosz Gazprom az idén rekordmennyiségű, 8,25 milliárd köbméter földgázt szállított Ausztriának, 40,7 százalékkal többet, mint 2016-ban a Kurier napilap...

Keresés