2017. december 3. vasárnap

dec. 3
0:36
Tovább javul a villamosenergia-ellátás biztonsága - elkészült a MAVIR szigetcsépi alállomása (ProfitLine)
Átadta új, 400/132 kV-os alállomását a MAVIR ZRt. Szigetcsépen december 1-jén. A beruházás elsődleges célja a Budapest környéki agglomeráció, valamint Százhalombatta és Ócsa térségének villamos energia ellátásbiztonságának alátámasztása.
dec. 3
1:36
Fókuszban az észt oktatás sikere és a Szaharov-díj (ProfitLine)
Decemberben az oktatás és a Szaharov-díj kerül fókuszba az Európa Pontban: kiderül, hogy mi a titka az észt képzés kiválóságának, és vendégünk lesz a Szaharov-díjas Lámia Adzsi Bassár. Egy csésze Európa sorozatunkban ezúttal Sevillaba, Londonba és Párizsba tehetünk egy rövid, képzeletbeli utazást, hogy kiderítsük, mit is adhat az ERASMUS+ program a
dec. 3
2:36
Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása és Széchenyi-Bridge Díjakat (ProfitLine)
500 millió forintos éves árbevételt meghaladó kategóriában a biztonságtechnikára és fegyverkereskedelemre szakosodott Globserver, 500 millió forint alatti kategóriában pedig a BITE pékségeket üzemeltető Crown Foods Kft. kapta meg az Év Széchenyi Vállalkozása Díjat 2017-ben. Tavaly adták át először a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Bridge Buda
dec. 3
3:36
Újabb véleményvezér ügye zárult kötelezettségvállalással (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta az Alakreform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint az Avanzo-Trade Kft. vállalását, amellyel módosult mind az érintett véleményvezér kommunikációs gyakorlata, mind a véleményvezérekkel kialakítandó marketing együttműködésre vonatkozó szerződéskötési gyakorlat. E mellett a GVH kötelezettségként írta e
dec. 3
4:36
Kell-e tartaniuk a befektetőknek a katalán választásoktól? (ProfitLine)
Nem fordul elő túl gyakran, hogy egy kis régió sorsa különösebben érdekelje a világ kötvénybefektetőit. De mivel olyan időszakot élünk, amikor a volatilitás rendkívül alacsony, a befektetők nagy figyelmet fordítanak mindenre, ami megmozgathatja a piacokat. A katalán eseménysorozat éppen ilyen.
dec. 3
5:36
Luxus okoslakópark épül az LG okoskészülékeivel (ProfitLine)
A háztartási gépek vezető globális gyártójának számító LG Electronics új területre terjeszti ki az okos készülékek gyártása terén szerzett tapasztalatait: egy luxuslakóparkot kizárólag a dél-koreai gyártó okosmegoldásaival felszerelve építenek fel Szöul elővárosában.
dec. 3
6:30
MAVIR: tovább javul a villamosenergia-ellátás biztonsága (NRGreport)
Átadta új, 400/132 kV-os alállomását a MAVIR ZRt. Szigetcsépen december 1-jén. A beruházás elsődleges célja a Budapest környéki agglomeráció, valamint Százhalombatta és Ócsa térségének villamos energia ellátásbiztonságának alátámasztása.
dec. 3
6:36
Tartunk tőlük, mégsem készülünk fel a váratlan helyzetekre, de sokszor még arra sem, ami előre tervezhető (ProfitLine)
Az önsegélyező pénztárak által kínált lehetőségek jóval kevésbé ismertek a többi pénztári szolgáltatásnál, pedig ez az egyik legsokoldalúbb öngondoskodási forma, ráadásul a legtöbb egészségpénztár már kínálja is portfóliójában ezeket a termékeket. A tagok saját számláján lévő megtakarításához akár a család többi tagja is hozzájárulhat, így segítve
dec. 3
6:48
Adófizetési könnyítés megbízható adózónak: milyen gyakran kérhető? (Adózóna)
Megbízható adózó részére a NAV 1,5 millió forintig automatikus részletfizetést engedélyez az adózó kérelmére. A törvényben az áll, hogy évente egy alkalommal. Ezt úgy kell érteni, hogy lehet akár novemberben beadni egy kérelmet az áfa részletfizetésére, következő év januárjában meg illetékre? Vagy majd csak a következő novemberben lehet ismét ilyen kérelmet benyújtani? – kérdezte olvasónk. Dr.…
dec. 3
6:48
Így újul meg Budapest: látványtervek a legnagyobb projektekről (Portfolio)
Irodaházak, pláza, lakónegyedek, kiskereskedelmi egységek és luxus apartmanok is szerepelnek a jelenleg is zajló budapesti projektek között, amiről a legnagyobb fejlesztők a Portfolio Property Investment Forum irodapiaci szekciójában tartottak...
dec. 3
6:54
Miként hat a lassuló forgás? (AQUA)
Az elkövetkező években az átlagosnál jóval több, a Richter-skála szerinti 7-esnél erősebb földrengés pattanhat ki az Egyenlítő körül. A jelenséget – ha lesz ilyen egyáltalán – a Föld forgásának lassulása okozhatja.
dec. 3
7:06
Ez azért erős: ennyit kaszál egy magyar villanyszerelő Németországban (Pénzcentrum)
Az energiaipari cégek is egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzdenek, egyre több villanyszerelő szakemberre lenne szükség. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület felmérése szerint a szélesebb körű és megnövekedett feladatkörök miatt éves szinten...
dec. 3
7:36
Váradi József nyerte az EY Az Év Üzletembere díjat (ProfitLine)
Váradi József, a Wizz Air alapítója és ügyvezetője kapta a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program csütörtöki, ünnepélyes díjátadóján. A négy különdíj esetében is a vállalkozószellemet helyezte előtérbe a Független Bírálóbizottság: ezeket Benes Anita (Dalaarna), Lám István (Tresorit), Dr. Rózsa Balázs (Femtonics) és Dr. Szilassy László (Gamma Digit
dec. 3
8:06
A téli autózás íratlan szabályai (TőzsdeFórum)
Az ország nagy részében már a hét közepén leesett az első hó is, amely magával hozta a csúszós út okozta baleseteket is. Nézzük, mit kell rendbe tennünk, mielőtt beülünk a volán mögé az év leghidegebb hónapjaiban!
dec. 3
8:18
Heti tőzsdei összefoglaló – Növekvő forgalom mellett csökkent a BUX a héten (GazdaságPortál)
Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 38 188 ponton zárt, az előző heti értékénél 1520 ponttal, 3,83 százalékkal alacsonyabban. A részvénypiac heti forgalma 56,1 milliárd forint volt az előző kereskedési héten elért 44,6 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama a Magyar Telekom
dec. 3
8:24
Jelentős közterhet lehet megspórolni a kisvállalati adóra váltással (hirado.hu)
Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
dec. 3
8:36
NMHH Médiatanács: jövőre is több mint 3 milliárd forint jut közösségi televíziós és rádiós műsorok készítésére, filmes tartalmakra (ProfitLine)
Az elmúlt évek támogatási összegeivel folytatódik jövőre is a Magyar Média Mecenatúra Program pályázati rendszere – hagyta jóvá a 2018-as támogatási tervet heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület – egyebek között – döntött több mint százmillió forint pályázati összeg sorsáról, melyek az idei televíziós műsorkészí
dec. 3
8:36
Jól bevásároltak az agrárvállalkozók (AQUA)
Megállíthatatlan a mezőgép-értékesítés bővülése. Az idén harmadával több új eszközt vásároltak a gazdaságok, miközben az alkatrészek forgalma is rekordmagasságba emelkedett az első kilenc hónapban.
dec. 3
8:42
Bankfiók vagy okostelefon? Meglepő a magyar fiatalok válasza (Portfolio)
Ha lehetséges volna is, a 18-22 évesek mindössze 23%-a intézné kizárólag okostelefonon a banki ügyeit, a kizárólagos fiókhasználatot ezzel szemben 35% támogatja - derült ki az MNB friss kutatásából. A Pénzügyi stabilitási jelentésben...
dec. 3
8:45
Simán spórolhatsz félmilliót: figyeld, mit írnak Tállai Andrásék! (Privátbankár)
Az adóhatóság megnézte, hány cég spórolhatna a közterheken azzal, hogy kisvállalati adóra (kiva) váltanak. Több mint 70 ezer ilyen vállalkozást találtak, őket most tájékoztatja az adóhatóság, hogy jó eséllyel indokolatlanul sokat adóznak. A becslések szerint átlagosan 560 ezer forinttal kellene kevesebbet fizethetniük a váltással.
dec. 3
8:54
Melyik panellakást lehet eladni a leggyorsabban? (TőzsdeFórum)
Panelházak esetében nagyon nem mindegy hányadik emeleten is található az adott ingatlan.
dec. 3
9:06
Sorban állás a bankfiókban? Ugyan! Sokan már így igényelnek hitelt (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank statisztikái alapján a személyi hitelek a lakossági hitelpiac egyik húzótermékévé váltak: 2017 első kilenc hónapjában 228,2 milliárd forint értékben kötöttek személyi kölcsön szerződéseket a magyar háztartások...
dec. 3
9:12
Tuzson: Folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma (hirado.hu)
Folyamatosan csökken a munkanélküliség Magyarországon, és nő a foglalkoztatottak száma – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában.
dec. 3
9:18
Egészségipari együttműködés indul Iránnal (hirado.hu)
Az erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, így a most induló egészségipari együttműködés is nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára – jelentette ki Varga Mihály Teheránban az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után.
dec. 3
9:21
Lemaradó volt a héten a BUX (vg.hu)
Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 38 188 ponton zárt, az előző heti értékénél 1520 ponttal, 3,83 százalékkal alacsonyabban.
dec. 3
9:23
Fontos adózási határidő közeleg a cégeknek (vg.hu)
Azoknak az adózó cégeknek, amelyeknél a naptári évvel megegyezik az üzleti év, december 20-ig kell kiegészíteniük és bevallaniuk többek között a társasági adó, az innovációs járulék, valamint a helyi iparűzési adó előlegét is – hívta fel a figyelmet a BDO Magyarország adótanácsadó és könyvvizsgáló cég.
dec. 3
9:33
130 millió forinttal támogat egy pécsi alapítványt Soros György (Menedzsment Fórum)
Az emberség erejével nevű alapítvány a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapta a pénzt.
dec. 3
9:36
Így válik regionális startup központtá Budapest (ProfitLine)
Jelentős összeggel, hét év alatt 360 milliárd forinttal támogatja a magyar innovációt és a hazai induló vállalkozásokat az Európai Unió. A magyar startupok megerősítését a Magyar Fejlesztési Bank és az Európai Unió által biztosított 57 milliárd forintból a Hiventures végzi. A társaság fennállása óta eddig 1000 projektet vizsgált meg, és 115 pozitív
dec. 3
9:42
Ha van ilyen alkalmazottad, azonnal rúgd ki (TőzsdeFórum)
"Tolvajok az éjszakában", így hívja az alkalmazottak egy típusát Barbara Corcoran, dollármilliomos ingatlanmogul. De nem ő az egyetlen cégvezető, akinek baja van velük.
dec. 3
9:51
Trump kilépteti az USA-t az ENSZ menekültügyi világegyezményének előkészítéséből (Menedzsment Fórum)
Az amerikai elnök összeegyeztethetetlennek tartja az egyezményt a saját bevándorlási politikájával.
dec. 3
9:57
Az államkincstár 254 milliárd forintot fizetett ki a gazdáknak (Adózóna)
A Magyar Államkincstár 254 milliárd forint támogatást fizetett ki a gazdáknak az idén a közvetlen támogatások előlegkifizetési időszakában – a MÁK csütörtökön az MTI-vel.
dec. 3
10:00
Tállai András: több mint 70 ezer cégnek lenne érdemes kivára váltania (AQUA)
Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
dec. 3
10:06
Újabb áruház dolgozói sztrájkolhatnak, méghozzá karácsonykor - KÉP (Pénzcentrum)
Már karácsonykor sztrájkolhatnak a Metro áruházak dolgozói, a sztrájkbizottságok már megalakultak - írta közleményében a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének. A szakszervezet november 28-án, kedden tárgyalt a Metro vezetésével...
dec. 3
10:09
Félmilliót spórolhatnak a cégek, ha jövőre kivára váltanak (Menedzsment Fórum)
A kisebb adózással járó lehetőség 70 ezer vállalkozást érint.
dec. 3
10:09
Hirtelen előkerült 1300 ügyvéd - ők is menekülnek (Privátbankár)
Az Egyesült Királyságban nagyon sokan nem akarnak a többséggel tartani az EU-n kívüli világba - az ügyvédek tömegesen jelentkeznek át Írországba.
dec. 3
10:12
Egészségipari együttműködésbe kezdünk Iránnal (Portfolio)
Az erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, így a most induló egészségipari együttműködés is nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára - jelentette ki Varga Mihály Teheránban az iráni egészségügyi miniszterrel...
dec. 3
10:12
„A decemberi ajándékvásárlást nem fogja vissza a fekete péntek akció” (hirado.hu)
A novemberi fekete pénteki leárazáskor sokan előrehozták az év végi vásárlást, de ez még nem fogja vissza a decemberi költekezést – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ)főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
dec. 3
10:14
Itt a bizonyíték, hogy a magyarok a legokosabbak a világon! (Portfolio)
Legtöbbször, amikor arról van szó, melyek a legokosabb nemzetek a világon, többnyire az IQ-ról és a Nobel-díjról hallunk. De vajon tényleg ezek a számok az igazi fokmérői az okosságnak? Tényleg elég csak azt nézni, mennyi az átlag IQ...
dec. 3
10:18
Újabb áruház dolgozói sztrájkolhatnak, méghozzá karácsonykor (Pénzcentrum)
Már karácsonykor sztrájkolhatnak a Metro áruházak dolgozói, a sztrájkbizottságok már megalakultak - írta közleményében a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének. A szakszervezet november 28-án, kedden tárgyalt a Metro vezetésével...
dec. 3
10:24
A közlekedés jövője Ázsiában kezdődik (TőzsdeFórum)
Az innovatív autóipar piacon csak Hollandia tudja felvenni a lépést az ázsiai országokkal, ahol Kína vezeti a mezőnyt. Európa komoly lemaradásban van.
dec. 3
10:27
Hetvenezer vállalkozás spórolhat a kivával (vg.hu)
Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
dec. 3
10:36
70 ezer cégnek érheti meg a kisvállalati adó (ProfitLine)
Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
dec. 3
10:36
Túl sok juhot akarnak leölni a muszlimok Belgiumban (AQUA)
Nem bírják a belga vágóhidak a muszlim ünnepek miatti nyomást, a vallás ugyanis előírja, hogy a hívők kábítás nélkül leölt állatot fogyasszanak az iszlám áldozati ünnep első napján. Az uniós jogszabályok alapján azonban ezzel az eljárással kizárólag az engedéllyel rendelkező vágópontok élhetnek. Az Európai Bíróság most azt vizsgálja, hogy az állatv
dec. 3
10:39
Nagy barátok leszünk Iránnal: Varga Mihály összehozott egy üzletet (Privátbankár)
Egészségipari együttműködésbe kezd Magyarország és Irán. Varga Mihály Teheránba utazott egy húszfős üzleti delegációval, több állami intézmény vezetője is elkísérte.
dec. 3
10:45
Így spórolhat meg jelentős közterhet (Infostart)
Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
dec. 3
10:54
Erős verseny folyik a kínai beruházásokért a régióban (hirado.hu)
Erős verseny van a kínai beruházásokért a régiónkban, Magyarországon a kínai cégek különböző ágazatokban vannak jelen – mondta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató közgazdásza vasárnap az M1 aktuális csatornán.
dec. 3
11:00
Nem hűti a karácsonyi vásárlási kedvet a fekete péntek (vg.hu)
A novemberi fekete pénteki leárazáskor sokan előrehozták az év végi vásárlást, de ez még nem fogja vissza a decemberi költekezést – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ)főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
dec. 3
11:02
Üzleti lehetőségeket keres Iránban az NGM (vg.hu)
Az egyre erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, így a most induló egészségipari együttműködés is nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Iránban az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott teheráni megbeszélés után.
dec. 3
11:03
Egészségipari együttműködést indítunk, nem mással, mint Iránnal (Menedzsment Fórum)
Magyar gyógyszer-, gyógynövény-, kozmetikai ipari és biotechnológiai cégek, valamint orvostechnikai berendezéseket gyártó vállalatok előtt nyílhatnak meg lehetőségek.
dec. 3
11:12
A villanyszerelőknél is súlyos munkaerőhiány van (444.hu)
45 százalékkal kevesebb végzős diák van, mint ahány szerelő kéne évente. Ráadásul sokan le is lépnek külföldre a jobb bérekért.

Keresés