2017. december 17. vasárnap

dec. 17
0:57
Szijjártó Péter a Tesla vezetőivel tárgyalt (NRGreport)
A világ autóipara egy teljesen új korszak előtt áll, és ez különös kihívások elé állítja azokat az országokat, mint amilyen Magyarország is, ahol az autóipar rendkívül fontos szerepet játszik a gazdaság teljesítménye szempontjából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-vel, miután csütörtökön San Franciscóban tár
dec. 17
1:03
KSH mezőgazdasági termelői árak - Egyed Linda (FINO-Food Kft.) szakértői nyilatkozat (ProfitLine)
"2016-hoz képest az élő állatok kibocsátása 4,2, az állati termékeké 0,6 százalékkal volt alacsonyabb idén. Mindezzel összefügg a tej árának hónapok óta tartó növekedése, mely továbbra is tettenérhető a termelői és fogyasztói árak változásában egyaránt, 2016 októberéhez képest idén októberben a tej ára 25%-kal növekedett. E tendencia azonban a vilá
dec. 17
3:03
Így segíti jövőre a kormány a nagycsaládosokat (ProfitLine)
Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz kötődik, a harmadik pedig adminisztratív enyhítést hoz - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten, az Erkel Színházban, a Nagycsaládosok az Erkelben című rendezvényen.
dec. 17
4:03
Meghaladja az Egyesült Államok fizetőképességét a globális katonai jelenlét (ProfitLine)
Meghaladja az Egyesült Államok fizetőképességét a globális katonai jelenlét, Donald Trump elnök ezért vélhetően az ország gazdasági erejének növelésére törekszik - mondta Frank Tibor Amerika-szakértő szombaton az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
dec. 17
5:03
MNB: hiányba fordult a fizetési mérleg (ProfitLine)
A folyó fizetési mérleg hiánya 7,5 millió eurót tett ki októberben, miközben szeptemberben még 606 millió euró volt a többlet - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett havi adataiból. A fizetési mérleg romlását döntően a kereskedelmi többlet zsugorodása okozta, de nőtt a jövedelmek kiáramlása is az előző hónaphoz képest.
dec. 17
6:03
Befejeződött a Millenáris átfogó megújításának egy része (ProfitLine)
Befejeződött a Millenáris felújításának első üteme, a most átadott parkrész az első eredménye annak a fejlesztésnek, amelynek során újjászületik Bel-Buda egyik legfontosabb közösségi, kulturális és turisztikai tere - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken egy sajtótájékoztatón.
dec. 17
6:27
Őrült dolgok a világ egyik leggazdagabb emberének otthonában (Portfolio)
Bill Gates a világ egyik leggazdagabb embere, momentán közel 90 milliárd dolláros vagyonnal. Valószínűleg senki nem lepődik meg azon, hogy az otthona sem mindennapi. Bill Gatesnek hét évébe és 63 millió dollárjába került a villa, ami...
dec. 17
6:48
Kirúgható-e a pincér, ha nem teszi a közös kasszába a borravalót? (Adózóna)
Vendéglátóhelyen az a gyakorlat, hogy a pincérek a borravalót a közös kasszába gyűjtik, amit egyenlő részben szétosztanak a műszak végén. Egyik dolgozónál többször felmerült a gyanú, hogy a kapott borravalót zsebre vágta, és nem tette be a közös kasszába. Emiatt a többiek is egyre bizalmatlanabbak vele szemben, a csapatszellemet egyértelműen mérgezi. Azt szeretném megtudni, hogy ilyen esetben…
dec. 17
6:51
Vita az üveghulladék kötelező begyűjtéséről (AQUA)
Felháborodott a magyar kereskedőket képviselő szakmai szervezet azon, hogy a multiláncokat tömörítő országos szövetség szerint nem jelent majd gondot a hazai piacon, hogy a nem betét­díjas üvegekből keletkező hulladék kezelését jövőre kötelezően a kereskedőkre hárítanák. A kicsik szerint vissza kell vonni javaslatot.
dec. 17
7:09
Ezek a legolvasottabb könyvek most Magyarországon (Pénzcentrum)
Karácsonyi dalok a bevásárlóközpontokban, tömeg: indul az utolsó roham az ajándékokért. Egy átlagos magyar család becslések szerint közel 43 ezer forintot költ majd el a karácsonyi kiadásokra, köztük a meglepetésekre. Több felmérés...
dec. 17
8:03
Nőtt a Csongrád megyei vállalkozások árbevétele (ProfitLine)
A Csongrád megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 2016-ban több mint 300 milliárd forinttal, 15,8 százalékkal emelkedett az előző évhez képest - derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató pénteken megjelent kiadványból.
dec. 17
8:03
Az Ötöslottó nyerőszámai az 50. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 50. heti nyerőszámait, amelyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így jövő héten már 555 millió forintért izgulhatnak a játékosok. Az Ötöslottó...
dec. 17
8:03
Az egész ország lehagyta Győrt a lakásárak emelkedésében (Portfolio)
Meglepő eredmény rajzolódik ki a megyeszékhelyek drágulását tekintve a legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérképből. Míg a korábbi években rendre Győr állt az áremelkedés élén, az idei évben kifújni látszik a lendület, ugyanis...
dec. 17
8:09
Emiatt adják el olyan sokan a lakásukat (TőzsdeFórum)
2011 óta jelentős változások mentek végbe a vásárlás és az eladás céljaival kapcsolatban.
dec. 17
8:15
Emelkedő forgalomban erősödött a BUX a héten (GazdaságPortál)
Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 38 657,37 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 424,81 ponttal, 1,11 százalékkal magasabb. A részvénypiac heti forgalma 66,6 milliárd forint volt, az előző kereskedési héten elért 58,3 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama
dec. 17
8:36
Még korai pezsgőt bontani az orbáni mesterterv teljesülésére (Menedzsment Fórum)
Sokat javult a foglalkoztatottság, de ebben az állami munkahelyek is bőven benne vannak.
dec. 17
8:39
Drágább lett a vetőmag (AQUA)
Többet költöttek vetőmagra idén a gazdálkodók, a tonnánkénti átlagár tavasszal csaknem 3 ezer forinttal haladta meg a 2016. őszi szintet. A vetőmag-forgalmazók évente csaknem 100 milliárd forint értékű árut értékesítenek a hazai piacon. A magyar termelők körében a honi fajták mellett a nyugat-európai nemesítésűek a legnépszerűbbek.
dec. 17
8:45
Nesze neked, Brexit! - A britek több mint fele ellenzi a kilépést az EU-ból (Portfolio)
A britek immár több mint fele, ötvenegy százaléka ellenzi Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, míg 41 százaléka ért vele egyet - derül ki a The Independent liberális brit hírportál által vasárnapra virradóra közzétett felmérésből....
dec. 17
8:48
Növekvő forgalom mellett erősödött a héten a BUX (vg.hu)
Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 38 657,37 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 424,81 ponttal, 1,11 százalékkal magasabb.
dec. 17
8:54
USA: nyilvánosságra hozták az adóreformterv végleges változatát (Adózóna)
Az amerikai kongresszus vezető republikánus politikusai nyilvánosságra hozták a jelentős adócsökkentéseket előirányzó reformtervük végleges változatát, és megszerezték két, ingadozó szenátor támogatását is, ami kulcsfontosságú a jövő hét elején szavazásra kerülő reformcsomag elfogadásához.
dec. 17
9:00
Olyan történt a tőzsdén, amit régen nem láttunk (Privátbankár)
Felvásárlások, kamatdöntések és a pozitív korrekció hajtotta a forgalmat a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX emelkedő forgalomban erősödött, az OTP nagy üzletet csinált a Vojvodjanska bankával. Mészáros Lőrinc újabb céget kebelezett be, a Fed pedig végre meghozta a régóta várt kamatemelését. Ezek voltak a múlt kereskedési hét legfontosabb mozzanatai.
dec. 17
9:03
Nevet válthat két fővárosi rádió (ProfitLine)
Nevet válthat két fővárosi rádió; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa engedélyezte, hogy a Rock Rádió Rock FM, a Rádió Q pedig Retro Rádió néven működjön.
dec. 17
9:03
Több tízezer forintod bánhatja: nem mindegy, hogy alkalmaznak (Pénzcentrum)
Az idén már csökkentett szociális hozzájárulási adó mértéke 2018 januárjában 19,5-százalékra mérséklődik tovább, a szakképzési hozzájárulás értéke pedig stagnál, így összességében a bruttó bérre 21 százalék járulékteher...
dec. 17
9:03
Nehéz idők jönnek a részvénybefektetők életében (TőzsdeFórum)
A piacok masszívan diszkontálták a jövőbeli hozamnövekedést, és egyes részvények értékeltsége szédítő magasságokba szökött. Ebből adódóan a piacok a 2018-as hozamok jelentős részét lényegében "előrehozták" 2017-re.
dec. 17
9:12
Milliárdokat ajándékoznak az államkasszának a magyarok (Infostart)
December végéig lehet visszaigényelni a NAV-tól a 2013. január 1-je előtti túlfizetéseket.
dec. 17
9:21
Több milliárd forintnyi adót „hagynak” évente a NAV-nál az adózók (AQUA)
Elévülnek idén december 31-én a 2013. január 1. előtti túlfizetések, ezért addig érdemes kérni az összeg kiutalását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
dec. 17
9:21
Két hét maradt a túlfizetett adó visszaigénylésére (vg.hu)
Elévülnek idén december 31-én a 2013. január 1. előtti túlfizetések, ezért addig érdemes kérni az összeg kiutalását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
dec. 17
9:21
Megszűnik a flyNiki légitársaság (NRGreport)
Miután az Európai Bizottság (EB) versenyjogi fenntartások miatt nem járult hozzá, hogy a Lufthansa csoport átvegye a flyNikit, nem marad más az Air Berlin osztrák leányvállalata számára, mint "a fizetésképtelenség és a leállás", mert más vevőjelöltek nincsenek - közölte szerdán a német kormányszóvivő. A flyNiki közölte, hogy december 14-től beszünt
dec. 17
9:45
Hitellel üzletelő ügyvédet csíptek nyakon (Portfolio)
Vádat emeltek egy jogosulatlanul, 15-20 százalékos kamatra kölcsönöket nyújtó kecskeméti ügyvéddel szemben - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t. Serfőző Katalin közölte, a férfit jogosulatlan...
dec. 17
9:51
Hazavágja az enyhe tél a gabonatermést? (TőzsdeFórum)
Probléma lehet a minőséggel, a határidős szállítások pedig komoly akadályokba ütközhetnek.
dec. 17
9:54
Brexit: a britek többsége inkább maradna az EU-ban (vg.hu)
A britek immár több mint fele, ötvenegy százaléka ellenzi Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, míg 41 százaléka ért vele egyet – derül ki a The Independent liberális brit hírportál által vasárnapra virradóra közzétett felmérésből.
dec. 17
9:57
Növekedett az erdőtelepítőknek megítélt támogatás (Adózóna)
Több mint 650 millió forinttal növekedett az erdőtelepítőknek megítélt támogatás.
dec. 17
10:03
Egy ábrán mutatjuk a paksi atomerőmű villamosenergia-termelését (ProfitLine)
A Paksi Atomerőmű villamosenergia-termelése (2000-2016)
dec. 17
10:03
Filléres kínai gyerekjátékokkal kaszálnak a magyar játékboltok (Pénzcentrum)
A karácsonyi ajándékozás abszolút győztese a játékpiac, hiszen a gyerekek megajándékozása kihagyhatatlan része az ünnepeknek.A klasszikus játékboltok mellett azonban egyre inkább látható a webshopok térhódítása. A statisztikák...
dec. 17
10:15
Tállai: december végéig lehet visszaigényelni a NAV-tól a 2013. január 1-je előtti túlfizetéseket (GazdaságPortál)
Elévülnek idén december 31-én a 2013. január 1. előtti túlfizetések, ezért addig érdemes kérni az összeg kiutalását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. Tállai András az MTI-nek vasárnap elmondta: tavaly 3,8 milliárd forint évült el, ennyit felejtettek
dec. 17
10:18
Újabb botrány Magyarországon (Infostart)
Vita az üveghulladék kötelező begyűjtéséről.
dec. 17
10:21
Nagyon beindult a cégek hitelezése Magyarországon (Portfolio)
A cégek elsősorban az államilag refinanszírozott hiteleket keresik, de egyre nagyobb arányban vannak jelen a saját forrású forgóeszközhitelek is - hívta fel a figyelmet a K&H. A javuló gazdasági feltételek miatt a hitelfeltételek...
dec. 17
10:27
Harminc százalékos hozammal szállna ki befektetéseiből a Hiventures (vg.hu)
A nyolc hónapja létrehozott Hiventures kockázati tőke-alapkezelő tervei szerint 3-5 év elteltével, mintegy 30 százalékos éves hozammal lép ki befektetéseiből, az általa megvett startup cégekből – nyilatkozta Kisgergely Kornél vezérigazgató az MTI-nek.
dec. 17
10:33
Javította ágazati előrejelzését az ÉVOSZ (hirado.hu)
A korábban becsült 25-27 százalék helyett idén várhatóan 30 százalékkal magasabb lesz az építőipar teljesítménye az előző évinél.
dec. 17
10:39
Esélyük sincs kitörni a nyomorból az ország legolcsóbb utcáiban élőknek (Portfolio)
Az utóbbi években az ingatlanpiac szárnyalásáról, az árak emelkedéséről szólnak a hírek, legtöbbször az ország kiugróan drága lakásai kerülnek reflektorfénybe, a valódi luxus mellett viszont vannak olyan országrészek, amiket elkerült...
dec. 17
10:39
Sok pénzt bukhatunk, ha kicsúszunk a határidőből (TőzsdeFórum)
Fontos dátumra figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
dec. 17
10:57
20 ezer forint egy négyzetméter lakás Magyarországon! (Portfolio)
Az utóbbi években az ingatlanpiac szárnyalásáról, az árak emelkedéséről szólnak a hírek, legtöbbször az ország kiugróan drága lakásai kerülnek reflektorfénybe, a valódi luxus mellett viszont vannak olyan országrészek, amiket elkerült...
dec. 17
11:00
Egyre magasabbra tör az építőipar (vg.hu)
A korábban becsült 25-27 százalék helyett idén várhatóan 30 százalékkal magasabb lesz az építőipar teljesítménye az előző évinél az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint.
dec. 17
11:03
Emelkedő forgalomban erősödött a BUX a héten (ProfitLine)
Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 38 657,37 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 424,81 ponttal, 1,11 százalékkal magasabb.
dec. 17
11:18
Két hetünk maradt megmenteni a pénzünket! (Menedzsment Fórum)
Kérni kel a visszautalást a NAV-tól.
dec. 17
11:24
Utoljára ülnek össze idén Matolcsyék – lesz meglepetés? (Privátbankár)
Sűrű lesz az ünnepek előtti kereskedési hét is, kedden lesz ugyanis az utolsó ülése az MNB Monetáris Tanácsának. Adatokban sem lesz hiány, kiskereskedelmi valamint államháztartási statisztikai adatok is várhatók, de azt is megtudjuk, hogyan alakultak a keresetek az év első tíz hónapjában. Ezeket a dátumokat vésd fel a mézeskalácsozás és a fadíszíté
dec. 17
11:27
Ezek az ország legolcsóbb utcái! (Portfolio)
Az utóbbi években az ingatlanpiac szárnyalásáról, az árak emelkedéséről szólnak a hírek, legtöbbször az ország kiugróan drága lakásai kerülnek reflektorfénybe, a valódi luxus mellett viszont vannak olyan országrészek, amiket elkerült...
dec. 17
11:33
Eltűnik két népszerű fővárosi rádió: ezeket keresd helyettük! (Pénzcentrum)
Nevet válthat két fővárosi rádió; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa engedélyezte, hogy a Rock Rádió Rock FM, a Rádió Q pedig Retro Rádió néven működjön. Az NMHH által az MTI-hez eljuttatott...
dec. 17
11:33
Nem csak a fizetés számít - ezért lépnek le a jó szakemberek (TőzsdeFórum)
Úgy tűnik, hogy az ipari dolgozókat érintő vándorlást nem lehet egyértelműen csak a bérkülönbségekkel magyarázni.
dec. 17
11:48
Azt hitted, elszállt az építőipar? Várd ki a végét (Privátbankár)
A korábban becsült 25-27 százalékos bővülésnél is nagyobb jöhet össze az idei évre.

Keresés