– Ha azt hinné a kép láttán, hogy csak a szeme káprázik vagy lenyűgöző photoshoppolt képet lát, téved! Rákospalotán tényleg egy elefánt sétálgatott a mezőn, erről pedig fotót is posztolt Facebook oldalára az Állatmentő Liga.
A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője koncepciós pernek tartja a Sukoró-ügyben lefolytatott eljárást. A Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletével három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő
"T. Flóri! Ha érdekel a domain, egyezzünk meg: egy szép összeg az általunk választott hátrányos helyzetű gyermekeket segítő alapítványnak és újra csinálhatjátok a weboldalt.”
A vidékfejlesztésre és az elmaradott térségek felzárkóztatására szánt uniós pénzek csupán egy százalékát kapják meg a falvak, ez évente csupán néhány millió forintot jelent.
Győr – Száguldó vonatnak futott egy ló Győrben, miután a tulajdonos 10 éves kislányra bízta az állatot. A vonatban 12 millió forint értékű kár keletkezett, a ló tulajdonosával szemben vádiratot nyújtottak be.
Nem fog csúszni a nyugdíjak kifizetése azt követően sem, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság feladatait a Magyar Államkincstár (MÁK) veszi át novembertől - mondta Dancsó József, a MÁK elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Elsősorban a migrációs válság félrekezelése okozta azt a helyzetet, hogy októberben előrehozott választásokat tartanak Ausztriában - jelentette ki az Alapjogokért Központ elemzője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában. Törcsi Péter közölte: a helyzet nem csupán Magyarország számára, hanem az osztrák választóknak is elfogadhatatlan volt, akik "pi
Több mint 32 ezer haláleset, az összhalálozás 26 százaléka elkerülhető lett volna jobb egészségügyi ellátórendszerrel és hatékony népegészségüggyel 2014-ben Magyarországon - állapítja meg többek között az első magyar egészségügyi teljesítményértékelés.
A miniszterelnök közlése szerint ma a magyar emberek többsége úgy gondolja, "Brüsszel fordítva ül a lovon", és nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel átvegye az irányítást.
"Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk" - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol a lezárult nemzeti konzultációról adott számot, amelyet az eddigi legsikeresebbnek nevezett.
Nem fog csúszni a nyugdíjak kifizetése azt követően sem, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság feladatait a Magyar Államkincstár (MÁK) veszi át novembertől - mondta Dancsó József, a MÁK elnöke.
A budapest.hu oldalon közzétett előterjesztés szerint a zajvédő fal a Wesselényi utcai gyalogos-felüljáró és a Szentmihályi út között épül majd meg, 1,2 kilométer hosszon. A magassága 4 méter lesz, az alsó része cementkötésű faapríték anyagú zajárnyékoló elemekből, míg a felső két méter magas átlátszó elemekből készül majd.
"Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk" - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol a lezárult nemzeti konzultációt értékelte.
Orbán Viktor egészpályás letámadást indított Brüsszel ellen hétfőn, gyakorlatilag terroista-barátsággal gyanúsítva a brüsszeli bürokráciát. A miniszterelnök szerint "Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll", amit a kormányfő felfoghatatlannak nevezett.
Egész életében az orrszarvúakat tanulmányozta Gyöngyi Krisztián (†43), akinek éppen ez okozta vesztét. Most az is kiderült, hogy történt a szörnyű tragédia.
Megszólalt az atv.hu-nak az érintett, akinek bár minden porcikája fáj, hétfő reggel már dolgozni indult. A megvert polgármester azt mondja, nem igaz, hogy tüntettek ellene, és nem pofozott fel senkit a kocsmája előtt.
Az MSZP frakcióvezetője szerint igazságosabb Magyarországra van szükség, egy olyan országra, amely az Európai Unióban az első körbe és a nem a perifériához tartozik.
A tervek szerint 2018-ban készülhet el a zajvédő fal az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán, a XV. kerületben - derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett javaslatból.