2017. június 13. kedd

jún. 13
16:12
Momentum: „Az MSZP a kormány zsebéből él”. Bizonyítékot kértünk, ezt kaptuk (ATV)
A Momentum elnöke kollaborációval vádolta meg a szocialistákat, akik ezt visszautasítják és bizonyítékokat követelnek. A feltörekvő formáció összeállított egy csokrot megkeresésünkre, ami szerintük alátámasztja elnökük állításait.
jún. 13
16:12
Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a Bizottság a bevándorlási kvóták megtagadása miatt (444.hu)
1294 regisztrált menedékkérőt nem vagyunk hajlandóak fogadni. Csehország és Lengyelország ellen is eljárás indul.
jún. 13
16:30
Döbbenetes: Megszólalt a lúggal leöntött nő (ATV)
Új másodfokú eljárást rendelt el a Kúria a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos ügyében. Renner Erika újságíróknak azt mondta: nem tudja, hogy valaha véget ér-e az ügy.
jún. 13
16:32
Civiltörvény: Bojkottra készülnek a civil szervezetek (ATV)
Elfogadta a parlament kedden a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Helsinki Bizottság is bojkottot hirdetett.
jún. 13
16:42
Vízibiciklit kötöttek el a részeg fiatalok Balatonfüreden (Blikk)
Balatonfüred - Ittasak voltak, ezért nem kölcsönözhettek vízibiciklit. Ez nem tartotta vissza őket, elkötöttek egyet és útnak indultak Dörgicsére.
jún. 13
16:42
Sólyomék megírták az Alkotmánybíróságnak, miért alkotmányellenes a lex CEU (ATV)
A négy jogtudós hivatalos beadványban fejtette ki, hogy véleményük szerint, mit kellene tennie az Alkotmánybíróságnak.
jún. 13
16:57
Négy félárva maradt a volán mögött elalvó férfi után (Ripost)
Máris rengeteg felajánlás érkezett a férfi családjának. A négy gyermekes édesapa éppen a munkából igyekezett hazafelé, amikor a fáradtság legyőzte.
jún. 13
17:00
Nyári kedvezményekkel érkezik az új vonatmenetrend (Infostart)
A hétvégén a vonatok már a nyári menetrend szerint közlekednek, amely egészen augusztus 27-ig érvényben marad. A Balatonhoz utazók és a diákok számos kedvezményt vehetnek majd igénybe - mondta el az InfoRádiónak Kazai Katalin, a MÁV-START Zrt. értékesítési igazgatója.
jún. 13
17:00
Nem vártunk sokat: itt a válasz a Magyarország ellen indult uniós eljárásra (Blikk)
Végrehajthatatlannak nevezte az uniós kvótadöntést Kósa Lajos fideszes frakcióvezető, aki szerint azt nem is hajtotta végre egyetlen európai uniós tagállam sem. Magyarország legalább "arccal meri vállalni a véleményét" – fogalmazott keddi i sajtótájékoztatóján a politikus.
jún. 13
17:15
Jobbik: Felsőbb utasításra kutattak a Mahirnál (HírTV)
Éjszaka is kutakodtak az adóhatóság nyomozói Simicska Lajos egyik hirdetési ügynökségénél. A Jobbikkal kötött szerződésért mehettek, de saját hibájukból nem kaphatták meg az iratokat.
jún. 13
17:18
Rács mögé kerültek a túlszámlázós Váci utcai vendéglátósok (Blikk)
Lecsukták annak a Váci utcai pubnak a két üzemeltetőjét, ahol másfél év alatt legalább 19 külföldi személyt károsítottak meg azzal, hogy a ténylegesen fogyasztott érték felett számláztak.
jún. 13
17:20
Kerítés a magyaroknak: fellép a munkaerő bevándorlása ellen egy osztrák tartomány (Blikk)
Ausztria - "Ha nincs munka a helyieknek, akkor a gazdaság sem működik." - nem nézi jó szemmel a magyar és az osztrák bérek közti különbséget Hans Niessl Burgenland tartományfőnöke, aki az Indexnek adott interjújában beszélt arról: hogy viszonyulnak az osztrákok a bevándorló magyar munkaerőhöz.
jún. 13
17:36
Fegyverrel fenyegetőzött a miskolci férfi - 15 év szabadságvesztésre ítélték (Blikk)
Miskolc - Több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, lőfegyverrel visszaélés bűntette és önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt 15 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit a Miskolci Törvényszék kedden - közölte a bíróság az MTI-vel.
jún. 13
17:54
Több magyar harcolhat az Iszlám Állam ellen (Infostart)
Meghosszabbítja és növeli hozzájárulását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalícióban Magyarország.
jún. 13
17:54
Új edények lesznek a Blikk nyereményéből (Blikk)
Új edényekben rotyoghat a családi ebéd a Szabó családban, hiszen 25 ezer forintos Top Shop-utalványt zsebeltek be a Blikk Nyárral.
jún. 13
18:03
Juhász: A Fidesz-kormány rosszabb, mint a kommunizmus volt (HírTV)
Az Együtt elnöke szerint Orbán Viktor pontosan azt csinálja, amit 2006-ban ő is kifogásolt.
jún. 13
18:12
Több adó is csökken jövőre: jól járnak a családok, mutatjuk a részleteket (Blikk)
Az Országgyűlés által elfogadott adóváltoztatások hatására 260 milliárd forinttal csökkennek az adóterhek. Ekkora összeg marad a magyar családoknál - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
jún. 13
18:14
Özönlenek a migránsok: kisvárosnyi kínai vásárolta be magát Magyarországra (Blikk)
Özönlenek a gazdag gazdasági migránsok Magyarországra, egész pontosan rajtunk keresztül az Európai Unióba.
jún. 13
18:16
Kiborult az orvoskamara a magyar egészségügy állapotán (Blikk)
Az egészségügy helyzetéről szóló nyilatkozatot készített a Magyar Orvosi Kamara, ebben arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar lakosság egészségi állapota évtizedek óta kritikus helyzetben van, egyúttal intézkedéseket sürget.
jún. 13
18:18
Nézze élőben az Arénát - a vendég Tarlós István (Infostart)
Nézze élőben az InfoRádió Aréna című műsorát, amelynek mai vendége Tarlós István főpolgármester.
jún. 13
18:18
Külföldről támadott civilek (Alternatív Energia)
jún. 13
18:20
Menekültkvóta - Prága nem vesz részt az elosztásban (Alternatív Energia)
Csehországnak megfelelő érvei vannak, amelyekkel álláspontját meg tudja védeni.
jún. 13
18:24
Új jelentés az egészségügyről: kritikus a helyzet (Infostart)
Az egészségügy helyzetéről szóló nyilatkozatot készített a Magyar Orvosi Kamara, ebben arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar lakosság egészségi állapota évtizedek óta kritikus helyzetben van, egyúttal intézkedéseket sürget.
jún. 13
18:30
Körözött nácit adott át a magyar rendőrség a német hatóságoknak (Blikk)
Átadta a magyar rendőrség a Sopronban egy hónappal ezelőtt elfogott Horst Mahlert (81) a német hatóságoknak.
jún. 13
18:30
Szívszorító: Így búcsúzott tanítónője a lelőtt kislánytól (ATV)
Véletlenül sült el a pisztoly egy férfi kezében hétfő este Miskolcon, a golyó úgy megsebesítette az apa kilencéves kislányát, hogy a gyermek a kórházban belehalt sérülésébe.
jún. 13
18:42
Tudják mit válaszolnak Rogánék, amikor az MSZP 18 kérdést tesz fel Yandex-ügyben? Azt, hogy "LMP" (444.hu)
Egyébként is folyamatosan konzultálnak az adatvédelmi hatósággal.
jún. 13
18:51
Külföldön folytatják a kéményseprők (Alternatív Energia)
Az egyetlen állami tulajdonú kéményseprő vállalkozás a napokban beszüntette a tevékenységét.
jún. 13
18:53
Brit választások - Körvonalazódik a megállapodás (Alternatív Energia)
Összeült a múlt héten megválasztott új alsóház.
jún. 13
18:54
Megdöbbentő számok a letelepedési kötvények vevőiről (Infostart)
Részletes lista jelent meg a Parlament honlapján arról, hogy hány fő és milyen országból kért tartózkodási és letelepedési engedélyt Magyarországon. A legtöbb tartózkodási- és letelepedési engedélyt kínai befektetők kérték.
jún. 13
18:55
Véletlenül lőtte le a kislányát egy miskolci férfi (Alternatív Energia)
jún. 13
19:24
Erősödött a forint (Alternatív Energia)
Az euró 306,19 forintra gyengült fél hétre.
jún. 13
19:27
Újra az államé lesz a csillebérci tábor (HírTV)
Egy perbeli egyezségnek köszönhetően az állam birtokába kerül az egykori csillebérci úttörőtábor területe.
jún. 13
19:42
Szép nőket mustrál Fásy Ádám (Blikk)
– Fásy Ádám (65) keze alatt keményen ég a munka: tavaly, 10 év kihagyás után visszatért a szépségversenyek világába, és megrendezte a Magyarok Világszépe versenyt Debrecenben a Főtéren, ahol 15 ezer ember drukkolt a helyszínen a versenyzőknek .
jún. 13
19:48
Tarlós: nem a Bálna eladásából finanszírozzák a 3-as metrót (Infostart)
Az építőipari helyzettel, a bérköltségek emelkedésével indokolta a tervezett költségek túllépését a 3-as metró felújításával összefüggésben a főpolgármester.
jún. 13
20:09
A CÖF-öt is megbélyegezhetik (HírTV)
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7,2 millió forintot gyűjtene össze a célra, az összeget pedig egy külföldi bakszámláról utalnák át a kormánypárti civileknek – így külföldről támogatott szervezetté válna a CÖF.
jún. 13
20:18
Segítsen megtalálni ezt a férfit: köze lehet egy gyilkossághoz - fotó (Blikk)
Kiskunhalas - Tegnap reggel történt háztűzzel hozzák összefüggésbe a rendőrök Szitás Józsefet (43), aki ellen elfogató parancsot adtak ki az egyenruhások.
jún. 13
20:18
Freedom House a civiltörvényről: Ilyen törvénynek nincs helye a demokráciában (ATV)
Aggodalmát fejezte ki a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény elfogadása miatt kedden az Európai Parlament liberális frakciója, az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), az amerikai központú Freedom House (FH) emberi jogi szervezet pedig olyan jogszabálynak minősítette, mint amelynek "nincs helye egy demokra
jún. 13
20:20
Próbára bocsájtás járt a fiataloknak a horogkeresztért (Blikk)
Jogerősen is két-két év próbára bocsátotta kedden zárt ülésen a Debreceni Törvényszék azt a két fiatalkorút, aki tavaly áprilisban horogkeresztet festett a debreceni Református Nagytemplom talapzatára - közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.
jún. 13
20:22
Újabb részletek a móri férfiról, aki csatlakozni akart az Iszlám Államhoz (Blikk)
Felesküdött volna az Iszlám Államnak (ISIS), ám előtte még szalonnát bontott, azt pedig vodkával öblítette le az a 24 éves fiatal férfi, aki még 2015-ben a Gyakorikérdések.hu internetes fórumon buzdította az embereket a terrorszervezethez való csatlakozásra.
jún. 13
20:30
Tillerson: javítani kell az amerikai-orosz viszonyt (Alternatív Energia)
Washington "nem tenne semmi olyat, ami elzárná a további kommunikáció lehetőségeit".
jún. 13
21:03
Szeles, napos szerda (Alternatív Energia)
Eleinte 11-17 fokot mérhetünk, majd délután 24-29 fokig melegszik a levegő.
jún. 13
21:12
Szavazás: Ön szerint élnek köztünk terroristák? (Blikk)
Felesküdött volna az Iszlám Államnak (ISIS), ám előtte még szalonnát bontott, azt pedig vodkával öblítette le az a 24 éves fiatal férfi, aki még 2015-ben a Gyakorikérdések.hu internetes fórumon buzdította az embereket a terrorszervezethez való csatlakozásra. Ön szerint élnek köztünk terroristák?
jún. 13
21:27
Kitömte a kormánymédiát az MVM (HírTV)
Habony Árpád médiabirodalma hasította ki a legnagyobb szeletet, a miniszterelnök tanácsadójához köthető termékekben 422 millió forintért hirdetett az állami cég.
jún. 13
21:48
Elhagynák az országot a kéményseprők (Blikk)
Az orvosok, ápolók és buszsofőrök után, már a kéményseprők egy része is azt fontolgatja, hogy elhagyják az országot.
jún. 13
21:48
Lemondásra szólították fel Balog Zoltán minisztert (ATV)
Lemondásra szólította fel az MSZP Balog Zoltán minisztert. Az adatok azt mutatják, hogy egy kisvárosnyi ember hal meg itthon az elégtelen egészségügyi ellátás miatt. Az Orvosi Kamara közben deklarációban rögzítette: az egészségügy alapvetően erkölcsi kérdés. További részletek a videóban.
jún. 13
22:00
Jön az új 50 forintos érme (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank a júliusi budapesti vizes világbajnokság alkalmából 50 forintos címletű érmét bocsát ki.
jún. 13
22:06
Jön az új 50 forintos a vizes vébére - így fog kinézni (Blikk)
A vizes vébére a Magyar Nemzeti Bank is készült. Június 14-től új 50 forintosok kerülnek a forgalomba, melyek hátoldalán az eseménnyel kapcsolatos ábrát nyomnak.
jún. 13
22:09
Tárgyalás közben az ablakon kiugorva menekült volna az egri tolvaj (Ripost)
A fiút a javítóintézetből vitték tárgyalásra egy korábbi bűncselekménye miatt.
jún. 13
22:09
Schiffer: Sólyomék gesztusának nagy súlya van (HírTV)
Az alkotmánybíróknak tudományos és nem politikai elvárásoknak kell megfelelniük, amikor majd döntenek a CEU-törvényről - vélte a volt LMP-társelnök.
jún. 13
22:21
Botka már nem bontana kerítést (HírTV)
Ellépett a határkerítéstől az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Keresés