Ön szerint ki a felelős a 3-as metró sokadik meghibásodásáért? A gyártó orosz cég, vagy a megrendelő BKV? Ez a mai nap kérdése, a szavazás eredményét pedig Simon András ismerteti az ATV A nap híre című műsorában 18:10-kor.
Van az úgy, hogy az ember pont magasról tesz rá, hogy mi van a többi emberrel. Csak mondjuk nem normális hozzáállás. Például itt van ez a szép parkolási mutatvány a Városmajor utcában.
Szelényi Zsuzsanna lemondott az Együttben viselt politikai tisztségeiről, és kilépett a pártból – jelentette be Facebook-odalán. A parlamenti mandátumáról azonban nem esett szó.
Nem tartja hitelesnek a Jobbik néppártosodását a politikai alakulat korábbi alelnöke, aki öt évvel ezelőtt hagyta el a pártot, miután ráébredt zsidó származására. A 168 óra interjújában Szegedi Csanád arról is beszélt, mit tanácsolna egykori barátjának, Vona Gábornak.
Nem konstrukciós hiba volt a pénteki metró meghibásodás, egyedi hibáról, egészen pontosan szoftverhibáról volt szó - mondta Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón.
Miért feles, ha kétharmados a ma áterőszakolt plakáttörvény? - kérdezte az atv.hu. Lázár János: "Ebben nem kívánok állástfoglalni". Gulyás Gergely: más a fideszes kommunikáció, és más a jog, nem alkotmányellenes a feles "plakáttörvény". Kósa Lajos: a ma elfogadott plakáttörvény nem a lex Simicska, a leszavazott kétharmados viszont a lex Simicska v
Egy Facebookra feltöltött videóban jelentette be Szelényi Zsuzsa, az Együtt parlamenti képviselője, hogy lemond a pártban betöltött pozícióiról, és kilép a pártból is.
Valamennyi felújított orosz metrószerelvényt kivonják a forgalomból a Nemzeti Közlekedési Hatóság utasítására, tudta meg az Index. Értesülésüket Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója megerősítette.
- Ismét nyeregben Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnökének két napja még tüdőgyulladása miatt kellett kórházba mennie, ma pedig már ott volt a Parlamentben az Országgyűlés plakáttörvényről tartott rendkívüli ülésén.
Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki brüsszeli uniós csúcstalálkozó végén kijelentette, hogy "férfiasan" kezdődött a barátságuk Emmanuel Macron új francia államfővel, akivel abban egyeztek meg, hogy az együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet kell legyen.
Idén nyáron eddig csütörtökön volt a legnagyobb az ország áramszükséglete, de az áramterhelési csúcs nem dőlt meg - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI megkeresésére pénteken.
Kétségbeesett, dühös utasok, lassan reagáló BKV-dolgozók – nagyjából így lehetne röviden összefoglalni a felújított orosz metrókocsik egyikének ma reggeli újabb lerobbanását.
Veszprém - 120 millió forint értékű marihuánát foglaltak le a rendőrök összesen nyolc embertől, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás.
Zavarja, hogy az apja cége állami beruházásokhoz szállít anyagot? Érdemes volt ennyi pénzt ölni a fociba? Különb a civileknél, akik polgári engedetlenséget választottak? A kormányfő ezekre is mondott most valamit.