Teljes terjedelmében ég a nemzeti park három nádfedeles csónakháza Fertőrákoson. A soproni és a kapuvári hivatásos tűzoltók több vízsugárral kezdték meg az oltást – adta hírül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.
Kórházaknak küldött kérdőívek alapján készítettek adatbázist, amiből kiderül, milyenek a szülések intézményben, mennyi a császármetszés, hány ágyas szobák vannak és mi történik a kisbabával szülés után.
Közel egymilliárd forintos adóssága miatt azonnali csődöt jelent az Országos Roma Önkormányzat – tájékoztatta több képviselő is szerdán a RomNet-et. Az ORÖ az MTI-nek cáfolta a sajtóban megjelent híreket.
Gyurcsány Ferenc ismét találkozott titokzatos tárgyaló partnerével, aki Orbán Viktor állítólagos svájci bankszámláit igazoló dokumentumot ajánlott fel számára. A DK elnöke azt állítja, a bizonyíték áráról már megegyeztek. Ön szerint megvásárolja Gyurcsány Ferenc az Orbán Viktor elleni állítólagos bizonyítékot? Ez a mai nap kérdése. A szavazás véger
Egymilliárd forint forrást biztosít a kormány az Arany János Toldi című elbeszélő költeménye alapján készülő 12 részes rajzfilmsorozatra - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
A korábban Farkas Flórián vezette roma szervezet működése ellehetetlenült, holott a kormány tavaly 1,3 milliárdnyi adósságot engedett el. Az ORÖ közben cáfolja a csődöt.
Orbán Viktor miniszterelnök és korábbi szövetségese, Simicska Lajos viszonyáról közölt terjedelmes cikket szerdán a Politico brüsszeli híroldal, amely szerint a jövő évi parlamenti választások előtt a kormányfő legnagyobb aggodalmát nem a demokráciapárti tüntetések vagy az európai uniós bírálatok jelentik, hanem az őt szinte mindenkinél jobban isme
Vitézy Dávid szerint a Demszky-féle városvezetés mindent tudott arról, hogy mi folyik a i 4-es metró beruházása körül. A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.
A 4,3 milliárd forintból a legnagyobb tétel az óriási dunai színpad kialakítása - ezt Káel Csaba főrendező árulta el. Nyakunkon az indulás, nagyon bele kell húzni a pénzszórásba. A nyitóünnepségre lezárják az Erzsébet-hídat, a Lánchidat és a rakpartokat a Duna mindkét oldalán. (Index)
Vitézy Dávid szerint a Demszky-féle városvezetés mindent tudott arról, hogy mi folyik a budapesti 4-es metró beruházása körül. A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.
A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.
A toxikológus szerint meg kell tanulnunk együtt élni a kábítószerekkel, mert mindig lesznek olyanok, akik kipróbálják a drogokat, függővé válnak vagy meghalnak túladagolásban.