Önvezető kamionokat tesztelt a Volvo Trucks és a Waberer's International Nyrt., közúti forgalomban pénteken, a járművek ötven kilométert tettek meg az M1-es autópályán.
Szeptember 24-éig meghosszabbítják a Váci út és a Róbert Károly körút csomópontjában a korábban bejelentett forgalmirend-változásokat, amelyekre a 3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt van szükség - tájékoztatta a BKV pénteken az MTI-t.
Továbbra sem tudni arról, hogy lenne magyar érintettje a péntek délelőtti londoni terrortámadásnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten.
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője azt mondta egy mai háttérbeszélgetésen, hogy Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere felhívta, hogy egyeztessenek a budapesti jelöltállításról. Ő azonban pártja elvi álláspontját ismertetve közölte vele, mind a 106 egyéni körzetben szeretnének közös jelölteket állítani, regionális
A „biofű” azért veszélyes, mert nem tudni, pontosan milyen hatóanyagok vannak benne, és milyen reakciókat vált ki a fogyasztókból. Emellett az ilyen szerek igen olcsók, ezért széles körben elterjedtek a szegényebb rétegekben – többek között erre vezethetők vissza az 1-es villamos környékénél történt incidensek.
Életének 104. évében, csütörtökön Hollandiában elhunyt Ata Kandó. A legidősebb magyar fotóművész haláláról - unokája közlése alapján - Földvári Gergely zeneszerző értesítette az MTI-t pénteken.
Nem először és minden bizonnyal nem utoljára találkoztunk emlékezetes hirdetéssel ezen a csodálatos internet nevű dolgon, de a félelmetes kakas hirdetése minden bizonnyal örökre megmarad azok emlékezetében, akik szembe találták magukat vele.
Még szerencse, hogy értett az elsősegélynyújtáshoz az a tűzoltó, akit szerdán vezényeltek egy érdi balesethez, hogy műszaki mentést végezzen. A súlyosan sérült motoros állapotát ugyanis ő stabilizálta, míg a mentők ki nem érkeztek.
Széll Tamás séfet Európai Polgár díjjal tüntetik ki péntek este. A felterjesztő, Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője az InfoRádióban azt mondta: a Bocuse d'Or versenyen többször is kiemelkedően szereplő séf munkássága révén az európai polgárság jövőjét is szolgálja.
Szavazzon a legjobbra: ez a tíz nyaralós fotó versenyez nálunk az okostelefonért! Pályázatunkra temérdek nyári fotó érkezett. Most olvasóink kezében a döntés, kedd (szeptember 19) délig szavazhat, hogy kié legyen a legjobb nyári fotó.
A világ egyik legmodernebb repülőtéri tűzoltóautója szolgál péntektől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután Budapestre érkezett az osztrák Rosenbauer gyár legújabb fejlesztésű Panther (magyarul párduc) 6x6-os tűzoltó járműve.
Újra napirenden a lex-Heineken, miután elvi kifogást Brüsszel nem emelt az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának szabályozásáról. Az ötágú vörös csillag viselését eddig is tiltotta a btk, de csak akkor ha ezzel félelemkeltés vagy izgatás volt a cél.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nem zárja ki, hogy egyéniben is induljon a jövő évi országgyűlési választásokon, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a DK vezető politikusai - őt is beleértve - szerepeljenek egy közös ellenzéki országos listán.
Egy héten belül kétszer is elmaradt a műtétje egy fiatal nőnek, annak ellenére, hogy hónapok óta folyamatosan, erősen vérzik. Először egy másik, sürgős operáció miatt halasztották el a beavatkozást, másodjára pedig műtét közben romlott el egy, a műtéthez szükséges berendezés. Mindez az ország egyik kiemelt nőgyógyászati klinikáján történt. A klinik