2017. szeptember 16. szombat

szept. 16
3:33
Családanyával került összetűzésbe az alpolgármester (Blikk)
A szívbajt hozta rá egy egész családra az egyik DK-s alpolgármester, miután erőteljes fellépésével szerette volna megállítani az autóval utazó családot.
szept. 16
3:51
Drámai küzdelem: közel fél óráig nem volt életben a testnevelésórán összeesett debreceni fiú (Blikk)
Mesterséges altatásban tartják még azt a fiatalembert, akit csütörtökön a tornaórán kellett újraéleszteni.
szept. 16
4:15
Ilyet még nem látott a világ: rekordra készülnek a magyar Ördöglovasok (Ripost)
A hétvégi Nemzeti Vágta egyik legizgalmasabb része lesz a világcsúcs-kísérlet. Több mint 40 ló fog egyszerre vágtázni a budapesti Hősök terén.
szept. 16
5:03
Jön a nemzeti oltóanyaggyár (Alternatív Energia)
A létesítmény költségeit 46 milliárd forintra becsülik.
szept. 16
5:05
„Nyelvi rendszerváltásra” várnak az oktatásban (Alternatív Energia)
Az Eurostat szerint az EU-ban a magyarok közül beszélnek a legkevesebben idegen nyelvet.
szept. 16
5:07
Politikai okból szívtelen, embertelen a hatalom (Alternatív Energia)
Szándékosan tartották megalázó körülmények között és szem előtt a menekülteket.
szept. 16
5:09
Tiltakozás a nyelvtörvény ellen - Strasbourg elé kerül az ügy (Alternatív Energia)
Kijev és a többi érintett ország is saját igazának megállapítását várja.
szept. 16
5:36
Orosz rulettet játszik az emberekkel az Orbán-kormány (Alternatív Energia)
Óriási kockázatot vállaltak a kéményseprőipari tevékenységet szabályozó rendelet előírásainak lazításával.
szept. 16
5:38
Ellenzik az adómódosításokat (Alternatív Energia)
Az adózó és a hatóság jogai továbbra se kerülnek egyensúlyba.
szept. 16
5:40
Túlszámlázó kukacégek (Alternatív Energia)
275 milliót kellett visszautalniuk a szemétszállító cégeknek a fogyasztók számára.
szept. 16
5:42
Fenyegető munkaerőgondok az építőiparban (Alternatív Energia)
Júliusban 22,7 százalékkal többet termelt az ipar, mint egy éve.
szept. 16
5:44
Szankcióra phenjani rakéta a válasz (Alternatív Energia)
Szirénák zúgására, és a veszélyre figyelmeztető sms-ekre ébredtek az emberek Japánban.
szept. 16
5:46
Újra lesújtott a terror Londonra (Alternatív Energia)
Idén már negyedszerre robbantottak a brit fővárosban.
szept. 16
5:48
Nagyon inog a léc Le Pen lánya alatt (Alternatív Energia)
Gyengült a Nemzeti Front az elnökválasztás óta.
szept. 16
6:06
Elindult a bérmozgás a Tesco-sztrájk hatására (hirado.hu)
Úgy tűnik, más munkáltatók is megijedtek - mondta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a Magyar Nemzetnek.
szept. 16
6:09
Történeti séta a Seress Rezső-házban (Alternatív Energia)
Egy nagy városátalakítási terv mementója két magányos társasház a Klauzál térnél.
szept. 16
6:11
F1 - Renault-ra vált a McLaren (Alternatív Energia)
Ami a heti sajtóhírek után várható volt, tegnap Szingapúrban hivatalossá vált.
szept. 16
6:13
Kézi BL - Újult erővel küzdenek a magyarok (Alternatív Energia)
Mindkét magyar együttes idegenben kezdi meg szereplését.
szept. 16
6:15
Európa-liga - Európaiak nélkül a portugálok (Alternatív Energia)
Az Arsenal a csoportkör Köln elleni nyitánya előtt legutóbb 2000-ben szerepelt az UEFA-kupában.
szept. 16
6:17
Rooney visszatér Manchesterbe (Alternatív Energia)
Az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának holnapi mérkőzésén az Everton a MU-hoz látogat.
szept. 16
6:19
Megérkezett Hanga Barcelonába (Alternatív Energia)
A Twitteren köszöntötte a Barcelona kosárlabdacsapata az együttes új igazolását.
szept. 16
6:21
NB I - Leküzdenék a különbségeket (Alternatív Energia)
Ma az egyik trónkövetelő látogat a bajnokcsapathoz, a Honvéd a Ferencvárost fogadja.
szept. 16
6:21
Kósa nem bukik, de sikeres volt frakcióvezetőként? (ATV)
Bár sokan szerették volna bukásnak láttatni Kósa Lajos távozását a Fidesz-frakció éléről, úgy tűnik, új feladatköre révén nagyobb befolyása lehet a jövő évi választásra, mintha marad a parlamentben. A Hetek cikke.
szept. 16
6:21
Ilyen állapotban van a testnevelésórán újraélesztett fiú (Ripost)
Még mindig mélyaltatásban tartják azt a gimnazistát, aki testnevelésórán váratlanul összeesett.
szept. 16
6:23
A szégyen koszorúja (Alternatív Energia)
A külvilágban általános megrökönyödést keltett ez a szokatlan szabadságértelmezés.
szept. 16
6:24
Iskolatejre és gyümölcsre 6,6 milliárd jut jövőre (hirado.hu)
A kormány 6,6 milliárd forintot fordít az iskolatej és iskolagyümölcs programra.
szept. 16
6:25
Zavargás leckéket vennék! (Alternatív Energia)
Új ellenség kell: az erőszakos zavargók, akik mellett a kormány áttáncolhat a színpad másik sarkába – a fekete sarokból a fehérbe.
szept. 16
6:26
Szobrot kapott Mindszenty József a máriaremetei kegytemplom előtt (hirado.hu)
Mindszenty-zarándoklatot tartanak ma Budapesten.
szept. 16
6:27
Kézből etetnek (Alternatív Energia)
A kulturális, azon belül is a színházi pénzosztás rendszere régóta sok sebből vérzik, ráadásul újabb és újabb hegek keletkeznek az egyébként is nehezen gyógyuló felületen.
szept. 16
6:28
Gulyás: A durvaságra keményen, de nem durván kell válaszolni (hirado.hu)
Felkészült a durva kampányra, és hogy egy harmadik erővel, a Soros György által támogatott hálózattal szemben ugyancsak meg kell védeniük a kormányzás eredményeit - mondta Gulyás Gergely.
szept. 16
6:29
Pillantás a kilencedikről - Kósa kereke (Alternatív Energia)
A miniszterelnök a tudósítás szerint kijelentette: csak akkor lehet legyőzni véglegesen a Soros-tervet, ha megnyerik a következő választást is.
szept. 16
6:42
Vallások, ideológiák (Alternatív Energia)
Boldogkői Zsolt A vallás mint a PC tárgya című alapos és tárgyilagos írásához fűznék egy kiegészítő felismerést.
szept. 16
6:44
Tao (Alternatív Energia)
Olvasom, hogy kormányzatunk elejét kívánja venni annak a felelőtlen gyakorlatnak, miszerint a közpénzek felhasználását fű-fa-virág kényére, kedvére kontrollálhatná.
szept. 16
6:46
Lyukak (Alternatív Energia)
Első szemináriumi foglalkozás. Beszéljük meg, miről, kiről hallanának szívesen, mit olvasnának.
szept. 16
7:03
Soros-terv, Dobrev Klára derűlátása - Így szavaztak a héten (ATV)
Egész héten szavazhattak a Nap kérdésére weboldalunkon, és az ATV Facebook-oldalán. Az eredményeket ezen a héten Simon András ismertette estéről-estére az ATV A nap híre című műsorában. Most mutatjuk, miről és hogyan voksoltak.
szept. 16
7:03
Magyar családok hada maradhat fűtés nélkül idén ősszel (Pénzcentrum)
Szeptember 15-én hivatalosan is kezdetét vette a 2017/18-as fűtési szezon. Ugyan az időjárás alakulása várhatóan még ad némi haladékot a családoknak, de a karbantartást mihamarabb érdemes elvégeztetni. Különösen, hogy a Pénzcentrum...
szept. 16
7:06
„A devizahitelesek problémája koránt sincs megoldva” (HírTV)
Parlamenti vitanapot kezdeményez az LMP és a Párbeszéd a probléma megoldása érdekében.
szept. 16
7:15
Hacsek és Sajó és Irma (Alternatív Energia)
szept. 16
7:17
Libacomb zongoraszóval (Alternatív Energia)
Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be.
szept. 16
7:19
Apák napja (Alternatív Energia)
Amúgy is minden más szó felesleges lett volna már. Panni rám unt, mert nem tudtam, hogy mi az a házasság. Sok más férfi sem tudja, de a feleségük ezért nem un rájuk.
szept. 16
7:21
Ajánlom magamat! (Alternatív Energia)
A vodka régen érzett tüze átforrósította a testemet. Berúgtam, mint első alkalommal, amikor még kamasz voltam. Éjjel hangosan dörömbölt a szívem, újra élveztem, hogy embernek teremtett az Isten.
szept. 16
7:24
Belövik, elszívják, egész nap fetrengenek - a Hős utcában jártunk! (Ripost)
A szemünk láttára adták-vették a drogokat.
szept. 16
7:30
„Pénzt vonna ki az egészségügyből a Fidesz” (HírTV)
2008-ban a szlogenjük az volt, hogy az egészségügy nem üzlet, ma máshogy gondolják – mondta Karácsony Gergely.
szept. 16
7:33
Kínos ügy: rendőrök is lebuktak Budapesten (Infostart)
Tiltott teljesítményfokozó szerekkel kereskedő hálózat ellen folytat eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Öt gyanúsított van, köztük két rendőr.
szept. 16
7:48
Mulandóság a stockholmi nyárban - Emléksorok Vladimir Levitt halálára (Alternatív Energia)
Nem tudott grúzul, örményül, héberül, s igazán angolul sem sokat. Egyetlen nyelve az orosz maradt, no és persze a zene határokat nem ismerő nyelve.
szept. 16
7:50
Egy „nem-feminista” gondolatai (Alternatív Energia)
Okos, mértéktartó mozgalmaknak akad még teendőjük. Elsősorban neveléssel, meggyőzéssel, oktatással. De nem harcos, egyoldalú, olykor haragot gerjesztő kiállásokkal, mint a feminista mozgalmak teszik.
szept. 16
7:52
Nagydíjas gumicsontok (Alternatív Energia)
Mindez egyértelműen jelzi, hogy az egykor készséges fideszesek mennyire tekintik partnernek a sajtót. Semennyire.
szept. 16
7:54
Kácsor Zsolt: Díszpolgár leszek Debrecenben (Alternatív Energia)
A debreceni hírportál a Putyin-ügyet illetően mély hallgatásba burkolózott, csak a megfelelő ánuszt kényeztető tisztelet és jóakarat hangjait hallhattuk a sajtó helyi oroszlánjainak barlangjából.
szept. 16
8:00
Szél: Új politikusi garnitúra kell (HírTV)
Az emberek nem látják Orbán Viktor alternatíváját, mert az ellenzék csak acsarkodik, viszálykodik – mondta.
szept. 16
8:15
Ékszerdobozként tündököl Budapest régi-új látnivalója - galéria (Infostart)
Befejeződött a zugligeti Lóvasút 150 évvel ezelőtt épült ikonikus végállomásának újjáépítése - közölte a Hegyvidéki Önkormányzat.

Keresés