Újabb meglepő kampányba kezdtek a vízimentők azután, hogy korábban egy vízihulla bemutatásával igyekeztek felhívni a figyelmet a sok halálos vízibalesetre. Ezúttal a csónakból horgászókat figyelmeztetik a mentőmellény használatára. Az elmúlt hetekben két horgász is meghalt, miután a csónakjukból a vízbe estek.
A szakszervezetek szerint több multi- és diszkontáruház vezetése is előkészítette már a jövő évi fizetésemelésről szóló terveket. Míg a dolgozók jól járhatnak jövőre, a vásárlók kevésbé: a multik ugyanis az árakba építhetik be a béremelésből fakadó többletkiadásokat.
Ma kezdődik a parlament őszi ülésszaka, a képviselők négynapos ülésen tárgyalnak egyebek mellett a nyugdíjas szövetkezeteket érintő illetékmentességről és több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről.
Európában a legjobb hitelezési feltételekkel találkozhatnak a magyar fejlesztők - idézte a Világgazdaság hétfőn a világ vezető ingatlan-tanácsadó cégének új kutatását.
Az ülésen először a közelmúltban elhunyt, egykori kisgazda képviselőre, Lányi Zsoltra emlékeznek, majd leteszi képviselői esküjét a KDNP-s Gaal Gergely.
Ma érkeznek az unió költségvetési ellenőrzési bizottságának tagjai, hogy ellenőrizzék a körülbelül hatszázmillió forintnyi uniós pénzből megvalósuló felcsúti kisvasutat.
Történelem a Népszava hasábjairól. A Nagy Háborút követjük napról-napra. 100 éve ezen a napon öldöklő harcok folytak a nyugati fronton. Frezenbergnél egy tank fölrobbant