2017. szeptember 25. hétfő

szept. 25
12:16
Felmentették Gyurcsány összes emberét (Blikk)
- Jogerősen felmentette a kémkedés, illetve bűnpártolás vádja alól a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett másodfokú döntésében Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert, Galambos Lajost és Laborcz Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóit és egy civilt.
szept. 25
12:18
Orbán Viktor bejelentette az új világrendet is (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Nyugatnak együtt élnie kell azzal az új világhelyzettel, hogy "a következő évtizedekben nem ő fújja a passzátszelet".
szept. 25
12:21
Brüsszel lezárta a Görögországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárást (Alternatív Energia)
A dél-európai ország a bruttó nemzeti termék (GDP) három százaléka alá tudta szorítani költségvetés hiányát.
szept. 25
12:21
Erős hetet zárt az ATV: 5 műsorral a top 50-ben (ATV)
Az Esti Frizbi, a Havas a pályán, a #Bochkor, a Heti Napló és Sas József kabaréja is bekerült a hét legnézettebb műsorai közé.
szept. 25
12:23
Szakadék szélén állította meg a buszt egy utas (Alternatív Energia)
Az osztrák Alpok szélén vezetett a sofőr, amikor rosszul lett.
szept. 25
12:25
Újabb családi tragédia - Halott házaspár a ház udvarán (Alternatív Energia)
Az asszonyt megölték, a férfi öngyilkos lett.
szept. 25
12:48
Orbán Viktor levelet küldött Merkelnek (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke levélben gratulált Angela Merkelnek, a CDU és Horst Seehofernek, a CSU elnökének a Fidesz testvérpártjai által a vasárnapi németországi választáson aratott győzelemhez - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn az MTI-t Hanoiban, ahol a kormányfő hivatalos látogatáson tartózkodik
szept. 25
12:51
Visszakapta ötven forintját a BKK appját feltörő etikus hacker (444.hu)
Aki végül a börtönt is megúszta, mert már nem gyanúsítják bűncselekménnyel azért, hogy feltárta a BKK rendszerének súlyos biztonsági hibáját, majd erről értesítette is a céget.
szept. 25
12:51
Ez Botka nagylelkű ajánlata? (HírTV)
Új ajánlatot tettek a szocialisták a listás helyek elosztására az ellenzéki pártoknak; az LMP-nek, a DK-nak, a Momentumnak, az Együttnek, a Párbeszédnek, de még a Liberálisoknak is.
szept. 25
12:54
Újabb családi tragédia - Halott házaspár az udvaron (Alternatív Energia)
Az asszonyt megölték, a férfi öngyilkos lett.
szept. 25
12:56
Az Orbán-kormány "uniós megbüntetését sürgeti" Financial Times (Alternatív Energia)
"Ez a politika a nyitottság, a tolerancia és az emberi jogok tiszteletben tartásának európai értékeit támadja."
szept. 25
12:57
Újabb trükkös fordulat a plakátháborúban (Infostart)
Kicselezte a Jobbik a plakáttörvényt, hogy olyan áron rakhassa ki az új hirdetéseit, amilyenen akarja. A Fidesz szerint ez korrupció, ezért a kormánypárt feljelentést tesz.
szept. 25
12:58
Balhé a Vatikánban - Fenyegetés, kémkedés a szent falak között? (Alternatív Energia)
A pápai állam főrevizora felbérelt egy külső céget, hogy a Szentszék tagjainak magánélete után nyomozzon.
szept. 25
13:03
Sárazsadány három éve épített egy vízi központot, ami most így néz ki (444.hu)
Az uniós pénzeket felügyelő hivatalok szerint minden rendben van az összetört és használhatatlan kikötővel.
szept. 25
13:06
Nem fogja elhinni, miért vették el majdnem a jogsiját Csillának (Blikk)
Kétgyermekes családanyát szondáztattak meg a rendőrök, és majdnem a jogosítványát is elvették - pedig nem ivott vezetés előtt.
szept. 25
13:27
Vietnami dizájn, ámuljon! - Orbán keletre nyit, ezúttal Hanoiban (fotók) (Alternatív Energia)
Beszédében a kormányfő figyelmeztette a Nyugatot: a következő évtizedekben nem onnan "fújják a passzátszelet."
szept. 25
13:39
Orbán jól jár Merkel újraválasztásával? Szavazzon! (ATV)
Negyedszerre is Angela Merkel lehet Németország kancellárja. Ez kedvező fejlemény Orbán Viktor számára? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
szept. 25
13:45
Tesco-sztrájk: Megkapták a szakszervezetek a cég ajánlatát (ATV)
A Tesco hétfőn juttatta el a társaságnál működő két munkavállalói érdekképviselethez, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetéhez (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetéhez (KASZ) az általuk korábban kért béremelésre és a létszámra vonatkozó jelentést - közölte a Tesco Global Áruházak Zrt. hétfőn az MTI-vel.
szept. 25
13:57
Mégis tartotta szavát a Tesco, lesz fizetésemelés (HírTV)
Megkapta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a kért válaszokat, szeptembertől emelik a pénzeket.
szept. 25
14:00
Aggódjunk Kern Andrásért? - Orvosai eltanácsolták a színpadra lépéstől (Alternatív Energia)
Szegeden tartott volna koncertet, ez azonban elmarad.
szept. 25
14:00
Újabb adathalászat: most ennek a banknak az ügyfeleit bombázzák (Ripost)
Semmiképp se nyisd meg, ha SMS-t kaptál.
szept. 25
14:03
Kormányváltás? Nagyvonalú ajánlatot tett Botka László (ATV)
Nagyvonalú ajánlatot tett Botka László a demokratikus ellenzéki pártoknak – jelentette az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Az eseményt az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetítette.
szept. 25
14:15
Mégis tartotta a szavát a Tesco, lesz fizetésemelés (HírTV)
Megkapta a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a kért válaszokat, szeptembertől emelik a pénzeket.
szept. 25
14:33
Európai Madármegfigyelő Napok lesznek a hétvégén (Alternatív Energia)
Tavaly mintegy 5,8 millió madarat figyelt meg a 24 ezernél is több résztvevő.
szept. 25
14:35
Eljárás indult a Balatontouristot megszerző céggel szemben (Alternatív Energia)
Összefonódás-gyanús a helyzet.
szept. 25
14:45
Korrupciós vád és béremelési kezdeményezés a parlamentben (Infostart)
A németországi választások, a korrupció és a béremelések ügye is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
szept. 25
14:51
Csalás vádja és béremelési kezdeményezés a parlamentben (Infostart)
A németországi választások, a korrupció és a béremelések ügye is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között.
szept. 25
14:57
Hatalmas lángokkal égett egy busz Sirokon (ATV)
Kiégett egy menetrend szerinti busz Sirokon. A jármű utasai és a sofőr időben leszálltak.
szept. 25
15:09
Túl korán szerezhetett irányítási jogokat a Balatontouristban a Mészáros Lőrinchez kötődő BLT Group (444.hu)
A GVH szerint a Konzum Nyrt. résztulajdonában álló BLT Group azelőtt szerezte meg az irányítást a balatoni kempingeket birtokló cégben, hogy a GVH-nak egyáltalán alkalma lett volna lefolytatni a versenyjogi vizsgálatokat.
szept. 25
15:15
Kiderült, mit gondolunk a december 24-i munkaszüneti napról (Infostart)
A december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezés kapcsán a Magyar Szakszervezeti Szövetség internetes – nem reprezentatív – közvélemény-kutatást végzett, s a válaszolók 96 százaléka egyetért a referendum céljával, 96 százalék pedig az aláírásával is hajlandó lenne azt támogatni.
szept. 25
15:15
Így nevezték ki Kósa Lajost miniszternek (fotók) (ATV)
Áder János köztársasági elnök a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterré nevezte ki Kósa Lajost a Sándor-palotában. Kósa október 2-án lép hivatalba.
szept. 25
15:30
Ezt reagálta a Fidesz Botka bejelentésére (Blikk)
A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik, ugyanazok osztozkodnak a hatalmi pozíciókon, akik mindig is osztozkodtak. A nagyobbik kormánypárt így kommentálta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfői nyilatkozatát a listás választási helyek elosztásáról.
szept. 25
15:32
Gyászol az MTA: elhunyt Székely György (Blikk)
Életének 91. évében elhunyt Székely György anatómus, idegtudós, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az akadémia hétfőn az MTI-vel.
szept. 25
15:33
Kontrát: Orbán bejegyzése egyértelmű volt (HírTV)
A kormányfői gratulációt a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára magyarázta.
szept. 25
15:39
Életműdíj a magyar szinkron nagyjainak (Alternatív Energia)
Az elismerést idén először ítélték oda, rögtön három színművésznek.
szept. 25
15:45
Milliárdos tételben herdálták a pénzt Kisteleken (HírTV)
Az uniós pénzekből több beruházás is szabálytalanul valósult meg – tudta meg az Index.
szept. 25
15:57
Pukli: Többet kell költeni az oktatásra, és csökkenteni kell a tananyagot (ATV)
A volt iskolaigazgató szerint nem sok értelme van, ha a diákok 7-8 óráig csak passzívan könyökölnek az iskolapadban.
szept. 25
16:06
Hihetetlen fordulat a BKK hacker srác ügyében (Ripost)
Az etikus bűnöző nevű Facebook-oldalon számolt be az őt ért váratlan eseményről.
szept. 25
16:12
Újabb családi tragédia - Halott házaspár az udvaron (fotók) (Alternatív Energia)
Sajtóhírek szerint féltékenységből ölhette meg volt feleségét az öngyilkos férfi.
szept. 25
16:15
Megoperálták Berki Krisztián vállát (ATV)
Sikeresen megműtötték Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász vállát.
szept. 25
16:21
„Nem akarnak a Fidesz helyett egy Fidesz-lightot” (HírTV)
A listás helyek felének a felajánlásával csábítaná együttműködésre a kisebb pártokat az MSZP.
szept. 25
16:27
Jelentős egészségügyi fejlesztés Újbudán (Infostart)
1,9 milliárd forintból fejlesztik Újbuda gyermekegészségügyi járóbeteg-ellátását.
szept. 25
16:27
Legókkal magyarázták el, mi a baj a parti mobilgáttal a Rómain (444.hu)
Egy gyerek is megérti, kérdés, hogy Tarlós Istvánnak leesik-e.
szept. 25
16:39
Megint rongálják a Jobbik plakátjait (HírTV)
Ismeretlenek rongálják a Jobbik óriásplakátjait.
szept. 25
16:45
Schulz: az SPD "erőt merít a vereségből" (Alternatív Energia)
A pártelnök szerint Merkel folyton "eloson a viták elől", és inkább átveszi vetélytársai ötleteit, "kiüresítve" pártja konzervatív magját.
szept. 25
16:45
Van, amitől a magyar autósok komolyan rettegnek (ATV)
A magyar autósok 90 százaléka lehetségesnek tart egy autós hackertámadást, és 55 százalékuk szerint a hackerek a jövőben még komolyabb veszélyt jelentenek majd az autósokra nézve - derül ki az NRC Médiakutató és a globális autóipari szoftverbeszállító, NNG Kft. közös kutatásából, amelyet hétfőn küldtek el az MTI-nek.
szept. 25
16:51
Több gázt "spájzoltak be" idén (Infostart)
A fűtési szezon kezdetén az előző év azonos időszakához képest 23 százalékkal több, 4,3 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre a hazai tárolókban, ez a mennyiség a földgázimporttal kiegészülve biztonságosan fedezi a teljes lakosság téli igényét.
szept. 25
16:57
Újra változnak az üzemanyag árak (ATV)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát és emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásból az MTI hétfőn.
szept. 25
16:57
Szaloncigányozással vádolták az LMP társelnökét (HírTV)
Hadházy Ákos a Farkas Flórián által szabálytalanul elköltött pénzek útját firtatta.
szept. 25
17:03
Nagy változás jön a benzinkutakon (Infostart)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát és emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásból az MTI.

Keresés