2018. október 15. hétfő

okt. 15
12:21
Mire elég a CSOK lakásvásárlásnál? (Blikk)
A vidéki nagyvárosokban is élénk a lakáspiaci kereslet, a gyermekes háztartások számára megfelelő 60-70 négyzetméteres használt lakások ára a különböző megyeszékhelyeken 10-25 millió forint között mozgott október elején. A legolcsóbban Salgótarjánban, Kaposváron és Miskolcon lehet lakáshoz jutni, 10-14,7 millió forintból jön ki egy 60-70 négyzetmét
okt. 15
12:21
Megtelt a temető Kőszegen, nincs pénz újra (ATV)
Megtelt a temető Kőszegen – idézi a Vas Megyei Temetkezési Vállalat vezetőjét, Kiskós Ferencet az Átlátszó. A vezető ezt még június 28-án közölte a város testületi ülésén. A portál riportja szerint legutóbb az új tűzoltóság tervezésénél kifelejtett berendezés pótlása vitte el a pénzt. Már urnahely sincsen a városi temetőben.
okt. 15
12:30
„Nem szeretnénk Jobbik 2.0 lenni” – Dúró Dóra a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
„Tényleg megfordult bennem, hogy abbahagyom a politikát” – vallja meg Dúró Dóra. A Jobbikból való kilépése után a Mi Hazánk Mozgalom alelnökévé avanzsált politikus lapunknak azt mondta: jelszópárosuk a „Váltsunk kormányt! Váltsunk ellenzéket!”; ugyanakkor szerinte ha egy olyan intézkedést hoz a kormány, ami a magyar emberek számára jó, „akkor mi az
okt. 15
12:33
Megszűnhet a lakástakarékok állami támogatása (Infostart)
Felmenő rendszerben megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek. A törvény elfogadása sok olyan takarékoskodót kizárhat a lakásvásárlásból, akinek nincs gyermeke vagy nem ígéri, hogy lesz.
okt. 15
12:33
11 centiméteres a Duna Komáromnál (ATV)
Komáromnál az eddig mért legkisebb vízmélység 18 centiméter volt. A hangsúly az eddig-en és a volt-on van, ugyanis október 15-én reggel hatkor mindössze 11 centimétert mutatott a vízmérce – írja a kemma.hu.
okt. 15
12:33
November végééig nem jár a fogaskerekű (HírTV)
Karbantartást végeznek az Erdei iskola és az Orgonás megállóhely között.
okt. 15
12:45
A 15-24 éves diákok fele dolgozik tanulás mellett (ATV)
Minden második 15-24 éves diák dolgozik a tanulás mellett a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint - közölte a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
okt. 15
12:51
Meglepő adatok: a diákok fele dolgozik iskola mellett (Blikk)
A 15 és 24 év közötti diákok fele, körülbelül 180 ezer fiatal dolgozik vagy munkát vállal még az idén a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége szerint.
okt. 15
12:53
megszüntetné a Fidesz a lakáskasszák támogatását (Blikk)
Felmenő rendszerben megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn.
okt. 15
13:03
A világ bármely pontján segít a magyar alakulat (HírTV)
A világ bármely pontján, bármikor bevethetőek a Zala Különleges Mentők.
okt. 15
13:09
Dk: a rendőrség hazudik, Orbán érdeke volt a török tüntetés (ATV)
Erdogan török elnök látogatásakor a DK bejelentett tüntetését nem engedélyezte a rendőrség, míg a török szimpatizánsok tüntetése ellen nem tett semmit, mondván, hogy az spontán gyülekezés volt, az ellen nem intézkedhettek.
okt. 15
13:09
Figyelmeztetést kapott az Nke Kriminalisztikai Intézet tanszékvezetője egy kukizós-puncizós kisfilm miatt (444.hu)
A Blöff egyik jelenetét dolgozták fel, amiben az egyetem hallgatónői eljátsszák, hogy az egyik záróvizsga tételsorát megpróbálják kizsarolni egy oktatóból, aki erre pinához hasonlítja őket.
okt. 15
13:09
Súlyos tévhit terjed: nem azért drágulnak az új építésű lakások, mint hiszed (Pénzcentrum)
Ez év augusztusában is folytatódott az építőipari termelés kétszámjegyű bővülése, amit nagyobb részben továbbra is főként az egyéb építmények - út, vasút és közművek - ágazat teljesítménye dominál. "Míg ugyanis...
okt. 15
13:15
Megrendítő számok: négyszer akkora eséllyel kerül bele a bűnügyi hírekbe egy gyerek, mint egy felnőtt (ATV)
A sajtó munkatársaihoz és újságírókhoz fordult a Hintalovon Alapítvány egy olyan kezdeményezéssel, mellyel a gyermekek jogait szeretnék jobban védeni.
okt. 15
13:18
Schwarzeneggerrel és Andy Vajnával szelfizett Orbán Viktor (Igényesférfi.hu)
Vajna Timi pedig fellőtte Instagramra.
okt. 15
13:18
Holland műsorban üzentek a magyaroknak: "Ugorj le az Orbán-vonatról, ami a semmibe tart!" (SzMo)
'Nem lehetsz az EU-tagja, ha elpusztítod a saját demokráciádat. Gyere le a kis kilátódból és nyisd ki a szemed.'
okt. 15
13:21
„Etikai bizottság” termékcsaládot hozna létre Ungár (hirado.hu)
Közösségi oldalon kért elnézést.
okt. 15
13:23
MSZP: A bank bizonyítsa, hogy megfelelően tájékoztatta a devizaadóst (hirado.hu)
A párt szerint ezt törvénybe kell foglalni.
okt. 15
13:24
Elhunyt az ismert magyar televíziós bemondó (SzMo)
Egy idősek otthonában hunyt el az egykori híresség.
okt. 15
13:25
Nem eszünk elég mézet (hirado.hu)
Kampány indul a mézfogyasztás ösztönzésére.
okt. 15
13:27
Sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak az országban (hirado.hu)
A kórt most először egy még élő állatban fedezték fel.
okt. 15
13:33
A Fidesz ellen fordítaná saját 2008-as fegyverét az LMP ifjúsági szervezete (Infostart)
A Lehet Más a Jövő most indult aláírásgyűjtési akciója arra irányul, hogy az egyetemek kiszervezésével a kormány ne vezethesse be közvetett módon a tandíjat.
okt. 15
13:39
Remek hírünk van az autósoknak (Blikk)
A Mol Nyrt. szerdától bruttó 7 forinttal csökkenti literenként a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát - értesült  piaci forrásokból hétfőn az MTI.
okt. 15
13:39
Olcsóbban tankolunk szerdától (hirado.hu)
A benzin ára 398 forintra, a gázolajé 433 forintra változik.
okt. 15
13:45
Heves az ellenállás, mégis itt az új hajléktalantörvényt (Infostart)
Az életbe lépés előtt napokkal fontos módosítások kerültek bele. A kormány szerint mindenkit el tudnak látni, az ellenzők szerint egyáltalán nem, az új törvény pedig csak kriminalizál, nem oldja meg a lakhatási problémákat.
okt. 15
14:00
Változhat a lakástakarék rendszere (Igényesférfi.hu)
Megszűnhet az elmúlt húsz évben működő lakástakarékpénztári konstrukció állami támogatása. Az erről szóló módosító javaslatot hétfőn adta le a fideszes Bánki Erik.
okt. 15
14:09
„Két nagy ember” hatalmi harca a Székely-ügy hátterében? (ATV)
Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár a Startban szólalt meg az elbocsátott szívsebész körüli vitáról. Szerinte „két nagy ember harcol egymással” és mi pedig „reménykedünk, hogy túléljük”.
okt. 15
14:21
Felvágta az ereit egy kecskeméti férfi, rendőrök mentették meg az életét (ATV)
A kiérkező járőrpár azonnal megkezdte a férfi ellátását és a helyszín biztosítását.
okt. 15
14:21
Laktanyából sportközpont épül Vácon (HírTV)
A régi Esze Tamás kaszárnya területén épül fel a hazai kézilabdasport női utánpótlását biztosító centrum.
okt. 15
14:30
Megvan Basky? Lajosmizse fideszes polgármestere Basky András (SzMo)
A névazonosság persze csak a véletlen műve.
okt. 15
14:33
Feljelentést tett a Jobbik gyanús pénzügyei miatt Szabó Balázs (HírTV)
Csalás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellent feljelentést tett Szekszárd jobbikos önkormányzati képviselője.
okt. 15
14:51
Kirobbant az Ebola-járvány: már 100-nál is több halott (HírTV)
Már száz ember halt meg ebola következtében a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén.
okt. 15
14:57
Itt a vége: már kedden véget vethetnek a lakástakarékok állami támogatásának (Infostart)
Felmenő rendszerben megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn.
okt. 15
14:57
"Álljon meg a fáklyás menet..." - emberek a hajléktalan-törvényről (videó) (ATV)
Megkérdeztük az utca emberét, mit gondol a ma életbe lépett hajléktalanokat érintő törvényrendeletről.
okt. 15
15:03
Trócsányit meghívták egy belgiumi konferenciára, de végül nem vett részt rajta, mert egy belga szervezet azt írta róla, „idegengyűlölő, rasszista és… (444.hu)
Az igazságügyminiszter pert indított jó hírnév megsértése miatt.
okt. 15
15:03
Együttműködés: ők továbbra is hisznek az egészségbiztosítás jövőjében (Pénzcentrum)
Az egyik legnagyobb biztosító együttműködést alakított ki egy hazai startup vállalkozással, a Fitpulival, melynek nyomán a biztosító komplex életmód applikációval bővíti vállalati egészségbiztosításhoz kapcsolódó szolgáltatásait. "Az...
okt. 15
15:09
Együnk több mézet! (HírTV)
Nagy István: kampány indul a mézfogyasztás ösztönzésére.
okt. 15
15:15
Ezért zárták ki a parlamenti ülésről az LMP-t (Infostart)
Ungár Péter a felsőoktatás fizetőssé tétele ellen szólalt fel, párttársai pedig táblákkal tiltakoztak.
okt. 15
15:21
Állami megbízás: Nyugdíjasokról végez felmérést a Századvég (ATV)
A kutatás lényege, hogy kiderüljön, mit gondolnak az európai polgárok a migrációról, illetve hogyan élnek, mit remélnek és mitől tartanak a hazai idősek.
okt. 15
15:27
Sósavval öntötte le lakótársát egy mohácsi férfi (Infostart)
A vádirat szerint a gyanúsított a későbbi áldozatnál lakott, aki szívességből engedte, hogy hozzá költözzön a mohácsi lakásba.
okt. 15
15:27
A nap hülyéi: rendőrrel akarták kihúzatni a lopott kocsit az árokból (Ripost)
Telefonon kértek segítséget a rendőröktől a tolvajok.
okt. 15
15:39
A csillagokat is lehazudta az égről a részeg debreceni autótolvaj, aki saját magára hívta ki a rendőröket (Blikk)
Egy debreceni autómosó alkalmazottjai vitték el azt az autót, amit a tulajdonosa azért hagyott ott, hogy kitakarítsák.
okt. 15
16:09
Tucatnyian halnak meg szén-monoxid-mérgezésben (HírTV)
A mai nappal hivatalosan is megkezdődött a fűtési szezon.
okt. 15
16:15
Megkezdődött a szavazás a hajléktalan-törvényről (ATV)
Mit gondol arról, hogy mától tilos életvitelszerűen az utcán élni, és a hajléktalanokat elzárásra is ítélhetik?
okt. 15
16:15
Itt a vonatozó Orbán-graffiti folytatása: a repülőző Orbán-graffiti! (444.hu)
Így találkoznak a pesti utcák falai a miniszterelnök hóbortjaival.
okt. 15
16:21
Megvan, hol épül a magyar fegyvergyár (Infostart)
Már januárban megkezdődik a termelés a HM Arzenál kiskunfélegyházi gyárában.
okt. 15
16:21
A változások ellenére önazonosak maradtak a munkaügyi bírák (hirado.hu)
A Kúria elnöke egy konferencián méltatta a munkaügyi bírákat.
okt. 15
16:23
Áder János a vakok és gyengénlátók székházában járt (hirado.hu)
Közös világunk akadályait emberséggel, odafigyeléssel, egymást segítve tudjuk legyőzni.
okt. 15
16:27
Nem árulhatta ma a "honatyák hajléktalanja" a Kossuth téren a Fedél nélkült (ATV)
Nem árulhatta a Kossuth tér sarkán ma a" honatyák hajléktalanjaként" ismert Kálmán a Fedél nélkült, holott a képviselők név szerint ismerik, és veszik is tőle a lapot. A Kossuth téren a készenléti rendőrség, illetve a közterületfelügyelet munkatársa épp azt magyarázták neki: a T. Ház engedélyét is be kell szereznie. Kálmán akkor sem végezne közmunk
okt. 15
16:30
Miért épül olyan kevés lakás a lakástakarék segítségével? Hol a pénz? (Ripost)
Meghökkentően kevés lakás épül a lakástakarék-pénztárak közreműködésével. Hova lesz a pénz, a jelentős támogatás, miért épül ezekből ennyire kevés lakás?

Keresés