Több üzlet és szolgáltatás is segíti majd azt, hogy a betegek ne szakadjanak ki a hétköznapi környezetükből a Dél-budai Centrumkórházban - hangsúlyozta az Inforádiónak Bedros Róbert miniszterelnöki megbízott. Az intézmény 4,5-5 év múlva kezdhet el működni.
Vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok, a HÉV-ek pedig vasárnap és hétfőn bővített esti üzemidő szerint közlekednek - közölte a MÁV
Tavaly a fekete fagyi volt az év slágere, idén viszont a lilakáposztás tormakrémmel, a popcornnal, a boleróval és máglyarakással szeretnék meghódítani a szíveket. Óriási igény van az extrém ízekre, és nem kevésbé népszerűek a mindenmentes fagyik.
Csapadék is várható, de jellemzően sok lesz a napsütés, helyenként 30 fokig is melegedhet a levegő a hosszú hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Szombaton több...
Várhatóan egy-két hónapon belül aláírhatja a sármelléki repülőtér fejlesztésére vonatkozó támogatási szerződést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, így rövidesen elindulhat a mintegy 6,6 milliárd forintos fejlesztés a Hévíz önkormányzata által üzemeltetett leszállóhelyen - közölte a város polgármestere.
A Nagy Futam versenyautós bemutató miatt számos változásra kell számítani a hétvégén Budapesten, a közúti lezárások miatt a közösségi közlekedési járatok a megszokottól eltérő menetrend szerint közlekednek.
– Még mindig rémálmok gyötrik azt a 13 éves kamasz fiút, akit állítása szerint nemrégiben többször is pofon ütött annak a XIII. kerületi iskolának az igazgatója, ahova a gyerek már évek óta jár.
A biodiverzitás és a környezet védelme miatt az Európai Unió úgy döntött, hogy az idei év végén betiltja három neonikotinoid rovarirtó szer szabadföldi használatát.
Végzetes lépésre szánta el magát egy kiskunfélegyházi asszony. V. Istvánné nem bírta elviselni, hogy a párja folyamatosan hülyének nézi, és mindig kocsmázni jár, ezért egy veszekedés után bement utána a szobába és mellkasába döfte a kést. A holttestet helyszínen megvizsgáló orvos szakértő szerint a tüdőt érte a szúrás.
Végső kétségbeesésében keresőcsapatot szervez édesapja felkutatására a március 31-én nyomtalanul eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán (52) lánya, Adrienn.
Még levelének az érintését is kerülni kell, annyira veszélyes! – ezt mondta Bálint György (98), az ország Bálint gazdája a csattanó maszlagról, ami miatt két külföldi turista is kórházba került a napokban.
Május első hétvégéjén rendezik a Budapest100 programját, amelynek mottója, hogy „legyen egy olyan hétvége, amikor mindenki megismerheti és megszeretheti a minket körülvevő várost, épületeivel és lakóival együtt”. A Hetek cikke.
Merőben szokatlan már Nyugat-Európában, hogy egy katonai vezetőt öltöztessenek civilbe, és bízzák rájuk a hadsereg civil kontorollját. Nálunk persze így lesz.