A vád szerint a 39 éves férfi az általa működtetett weboldalon több ezer jogvédett művet tett jogellenesen hozzáférhetővé, amelyek letöltéséért a felhasználók havidíjat fizettek.
A migráció hatékonyabb kezelését, a legális migrációs útvonalak bővítését, a kormányokra és a társadalmakra háruló feladatok összehangolását helyezi kilátásba az egész világra kiterjedő migrációs egyezmény tervezete, amelynek első vázlatát hétfőn hozta nyilvánosságra az ENSZ.
Csepel – Emberölés kísérletéért és lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés miatt első fokon öt és fél évet, valamint közügyektől és fegyvertől való eltiltást kapott kedden délelőtt a Csepelen lövöldöző rendőr. A férfi előzetes letartóztatásba került.
Szerzői jogsértéssel vádol a Fővárosi Főügyészség egy férfit, aki negyvenmillió forintot keresett azzal, hogy jogvédett műveket tett jogellenesen hozzáférhetővé az interneten - közölte a fővárosi főügyész.
Elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el öt belvízvédelmi szakaszon a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) - közölte az igazgatóság védelemvezetője kedden az MTI-vel.
Magyarország - Börtönből szedte rá áldozatát egy telefonos csaló, hogy rabtársai mobiljára utaljon pénzt egy idős asszony. A nyomozást felfüggesztették arra hivatkozva, hogy nem találják a tettest.
Egy optikai kábel átvágása miatt Győrben, valamint a Győrtől északra és nyugatra fekvő településeken nem elérhető a Telenor hang-, SMS- és adatszolgáltatása – közölte a Telenor Magyarország kedden az MTI-vel.
A telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk, mégis a magyarok csupán 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek – derül ki a Huawei megbízásából 12 európai országban, köztük Magyarországon készített kutatásból.
Hosszú Katinka is díszvendég lesz a most szombati, negyedik alkalommal meghirdetett kecskeméti egynapos úszóeseményen - tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.
Csenger-Zalán Zsoltot egy vitára várta Budakeszi többi képviselőjelöltje. Ő inkább elment a nyugdíjas barátaival beszélgetni, mert szerinte a valódi problémákat kell meghallgatni.
Dobó Kata smink nélkül mosolyog a Balaton partján reggeli ébredés után, fürdőköpenyben. Ritkán láthatni ilyen természetesen a színésznőt, általában még az edzőteremben készült képein is van rajta egy kevés festék.
Az okostelefon-használatról készített megdöbbentő kutatást az Ipsos a Huawei megbízásából. Ebből kiderül, hogy a telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk, mégis mindössze a magyarok 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek. A felmérés szerint a magyarok több mint fele a vécére is gyakran a telefonjával megy, 45 százalékuk
Egy optikai kábel átvágása miatt Győrben, valamint Győrtől északra és nyugatra fekvő településeken nem elérhető a Telenor hang-, SMS és adatszolgáltatása - közölte a Telenor Magyarország kedden az MTI-vel.
A nagy nemzetközi migrációs megállapodás tervezete szerint a kormányoknak pánikkeltés helyett hiteles tájékoztatást kéne adniuk a bevándorlásról, amelynek amúgy akár mindenki a nyertese is lehetne. Csoda, hogy a magyar kormány kiborult?