Idén nyáron-ősszel fejeződhet be az egykori Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepének területrendezése, az épületek, vegyipari technológiai berendezések bontása. A munkálatokat követően pedig a talaj és talajvíz szennyezés ismételt felmérése a következő lépés – mondta az InfoRádiónak Tarnai Richárd kormánybiztos.
Nem az a megoldás, hogy ne vigyünk magunkkal nagyobb értéket, hanem az, hogy jobban a „körmére nézzenek” azoknak, akik a csomagokat kezelik, magyarázta a turisztikai újságíró az ATV Startban.
Mégis lesznek figyelmeztető zászlók Szentendrén is a veszélyes zebráknál. A Közút Zrt., ahogy Gödöllő esetében is, Szentendrén is eltekint a szakértői díjtól. Eredetileg zebránként 30 ezer forintot kellett volna fizetni, de a civil kezdeményezők azt kérték állja a település ezt a költséget. A polgármester nem a levélre reagált, hanem az után érdek
– Helyreállították a Telenor szolgáltatását Győrben és környékén, minden érintett átjátszóállomás újra működik – közölte a mobilszolgáltató az MTI-vel kedden késő délután.
A kormányhivatalban kapcsoltak le a rendőrök két ügyintézőt Hajdúdorogon, akik a vád szerint ukránokat láttak el hamis papírokkal. A nyomozók egy olyan fodrászüzletként is működő családi házban is jártak, ahová legalább negyven ukrán állampolgár volt bejelentve. A rendőrség egyelőre nem ad információt a történtekkel kapcsolatban.
Decemberben kezdődik a 3-as metró északi szakaszán a felújított alagút műszaki átadása – erősítette meg a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az influenzaszerű megbetegedések halmozott előfordulása miatt teljes látogatási tilalmat rendeltek el szerdától a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának (PTE-KK) valamennyi fekvőbeteg osztályán - tájékoztatta a gyógyító intézmény elnöke kedden az MTI-t.
Másfél napig nem volt áram a Borsod megyei Ómassán. Annyi hó esett az elmúlt napokban, hogy több fa is kidőlt és leszakította a vezetékeket. A közlekedés sem volt egyszerű, a települést nagyon nehéz volt megközelíteni. További részletek a videóban.
Mind a 106 egyéni választókerületben indít jelöltet a volt szocialista esélyegyenlőségi miniszter pártja, a Lendületben Magyarországért Párt. Lévai Katalin szerint ők nem akarják szétverni a baloldalt, ha pedig 10-15 százalékkal lemaradnak a baloldali jelölt mögött, akkor visszalépnek. Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje sze
Csaknem 400 kamionnyi, 9300 tonnányi, 5,2 milliárd forint összértékű ételt mentett meg a kidobástól a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tavaly, ezzel több mint 300 ezer rászorulónak tudott segíteni.
– Megbénította egy ütközés a forgalmat kedd késő délután a X. kerületben: a Gyömrői út és az Újhegyi út kereszteződésében három autó csapódott egymásba.
Elzárná az egyik pénzcsapot az Európai Bizottság: három év múlva minden regionális támogatást megvonnának azoktól a régióktól, országoktól, amelyek fejlettsége meghaladja az európai átlagot.
Egyetlen mukkot sem szólt a bíróságon az a férfi, aki október 12-én késsel támadt egy postásra Nyíregyházán. Ám a tegnapi, első tárgyalást nem csak ezért zárta rövidre a bíró: a teremben ugyanis sem a szakértők, sem pedig a tanúk nem jelentek meg. Ítélet a törvényszék közlése szerint február végén várható.
„Nem tudom, mi történt a gyöngyösi jelöltünkkel, a hírekben csak annyit hallottam, hogy a könnyeivel küszködött, de nem tudom, miért lép ki a pártból”- mondta Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Jött megkeresés az MSZP némely vezetőjétől, hogy másban gondolkodnának különböző szövetségi, egyéb megfontolásokból jó lenne, ha más indulna- mesélt lemondása és kilépése okairól Hiesz György az ATV Egyenes Beszéd című műsorban.
Szigorítják a műszaki vizsgabiztosokra vonatkozó előírásokat, például a műszaki vizsgálatok során a vizsgabiztosnak minden esetben vizsgálnia és biztosítania kell összeférhetetlenség-mentességét, vagyis nem vehet részt olyan jármű vizsgálatában, amely saját vagy hozzátartozója tulajdonában vagy üzemeltetésében van.
Miután többször megszakította a török kommunikációügyi miniszter beszédét, eltávolították a Sanbot nevű mesterséges intelligenciájú robotot Ankarában a biztonságos internetezés napján tartott rendezvényen.