Idestova kilenc éve mondott le. S mert a közéletben maradt, a nyilvánosság képviselői számtalanszor firtatták, vajon kacérkodik-e még a miniszterelnökséggel Gyurcsány Ferenc. Íme, a legjellemzőbb válaszok az érintettől.
A változások mértéke nem túl jelentős, de továbbra is stabil a Fidesz – KDNP-előnye, a Jobbik támogatóinak aránya picit emelkedett, a DK a biztos pártválasztók körében előzi az MSZP-t, a Momentum pedig 2 százalékot hozott- többek között ezek derülnek ki az IDEA Intézet legfrissebb felméréséből, melyben arra is rákérdeztek, bűn-e az abortusz, illetv
Folyamatosan végzi a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt., és változatlanul jelentős számú jogsértést tapasztal - írja a Világgazdaság keddi számában a BKK tájékoztatása alapján.
Ha két-három héten belül nem jön az igazi tél, az mennyiségi és minőségi csökkenést okozhat a hazai gyümölcstermesztésben - mondta a Világgazdaságnak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.
Tel-Aviv – Miközben sztriptízbárról sztriptízbárra kóborolt az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjáhú fia, Yair, tett pár olyan meggondolatlan kijelentést, amivel sikerült jókora botrányt kavarnia hazájában.
Folyamatosan végzi a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt., és változatlanul jelentős számú jogsértést tapasztal - írja a Világgazdaság keddi számában a BKK tájékoztatása alapján.
A kormány a keringési betegségek megelőzését célzó komplex programot fogadott el – írja a Magyar Idők. A Magyar Nemzet szerint az épülő győri és szombathelyi jégcsarnok üzemeltetéséhez is szükség lesz állami támogatásra.
Bár a magyarok döntő többsége még mindig törekszik a saját tulajdonú ingatlan megszerzésére, a statisztikai adatok alapján az utóbbi években némileg többen választják a munkaerőpiaci mobilitást is megkönnyítő albérletet - írja keddi számában a Népszava.
A sport és az egészséges táplálkozás népszerűsítését, a dohányzás visszaszorítását, illetve a cukor- és a szívbetegek hatékonyabb gondozását, valamint a szívinfarktusos és a stroke-os betegek minél gyorsabb ellátását tűzte ki célul a keringési betegségek megelőzését célzó komplex program, amelyet december végén fogadott el a kormány.
Magyarország – Kirúgták egy Somogy megyei iskola igazgatóját, miután könyvvel vágta fejbe az egyik diákját, majd ezután szekrénynek lökte a hatodikos nebulót.
Magyarország – Maró klórszag miatt kellett tűzoltókat hívni a bababarát hotelbe, Heves megyébe. A durva klórszagról egy vendég panaszkodott, de a katasztrófavédelem is megszólalt.