Az előttünk álló időszakban nagyobb mértékű áremelkedéstől nem kell tartani az almapiacon - írja a Magyar Nemzet szerdai számában. Az étkezési alma bolti fogyasztói ára kilogrammonként jelenleg a 250-500 forintos sávban mozog...
Hét nő és három férfi halt meg az elmúlt két hónapban családon belüli, kapcsolaton belüli erőszak miatt. Szelényi Zsuzsanna szerint az Isztambuli Egyezmény még a tragédia előtt segíthetne az áldozatokon.
Schöpflin György nem tudta pontosan, mit szavaz meg az Európai Parlamentben, amikor igennel voksolt arra az állásfoglalásra, ami kimondja: a civil szervezetekkel együtt kell dolgozni a menekültek érdekében. Az ATV főmunkatársának a fideszes politikus azt mondta: nagyrészt egyetért a "Stop Sorossal". Aki nem a törvényen belül működik, "az a maffia"
Már négy hónapja nem sikerül új kormányt alakítani Németországban. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: megváltozott a kancellár helyzete, a szociáldemokraták pedig korábbi szándékukkal ellentétben folytathatják a kormányzást.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta egy új fizető parkolási övezet létrehozását a III. kerületben, továbbá engedélyt adott a drágításra a városrész már meglévő várakozási övezeteiben.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta egy új fizető parkolási övezet létrehozását a III. kerületben, továbbá engedélyt adott a drágításra a városrész már meglévő várakozási övezeteiben.
Állatkínzás miatt indult eljárás négy román férfival szemben, akik több mint százhúsz sertést zsúfoltak két teherautóba, a román rendszámú járműveket a 37-es számú főúton ellenőrizték a Sárospataki Rendőrkapitányság járőrei - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
A Fővárosi Közgyűlés felhatalmazta Tarlós István főpolgármestert, hogy tárgyaljon a kormánnyal a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ állam részére történő értékesítéséről.
Verestóy Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora, aki a rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyik meghatározó politikusa volt.
Várhatóan január 30-ra hívja össze Kövér László az Országgyűlés rendkívüli ülését, de ma a házbizottság ülésén nem jelentették ezt be, mert a Jobbik, az MSZP és az LMP jövő szerdát javasolta a rendkívüli ülés megtartására, hogy Orbán Viktor is ott lehessen - tudta meg sz atv.hu. A miniszterelnöknek január 30-án ugyanis épp hivatalos elfoglaltsága l
A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden, Vácon.
A Testről és lélekről eddigi fogadtatásáról, hatásáról és az Oscar-jelölésről Enyedi Ildikó filmrendező és Morcsányi Géza férfi főszereplő nyilatkozott az InfoRádiónak.
Elutasította Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója védőjének a Sukoró-ügyben benyújtott perújítási kérelmét a Szegedi Ítélőtábla - tájékoztatta a bíróság szerdán az MTI-t.