2018. január 24. szerda

jan. 24
19:54
Hackerek az államigazgatás ellen - ilyen volt a tavalyi év Magyarországon (Infostart)
Felértékelődik az etikus hackerek szaktudása. Erről és a 2017-es évről beszélt az InfoRádióban Rajnai Zoltán, a Belügyminisztérium kiberkoordinátora.
jan. 24
19:57
"Az egyik szemünk sír a másik nevet" - Így reagált a Független Egészségügyi Szakszervezet (ATV)
Januártól nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyben dolgozók bére – ezt Balog Zoltán miniszter azután jelentette be, hogy a reprezentatív szakszervezetekkel megállapodtak a novemberre tervezett emelés előrehozásáról. Az Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezete továbbra is ragaszkodik ahhoz a 15 pontos követeléshez, amit Orbán Viktornak is
jan. 24
19:57
Amnesty szerint a Stop Soros törvénycsomag hazug, önkényes és káros (444.hu)
A jogvédő szervezet felszólítja a kormányt, hogy ejtse a javaslatot, mert az ellentétes Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeivel.
jan. 24
20:09
Töltsön el nyolc másodpercet Szekszárd fideszes polgármesterével, és önt is elfogja a jeges rémület (444.hu)
Ács Rezső négy pontban foglalta össze a kormány világképét.
jan. 24
20:27
Ismét trollkodott a Kétfarkú Kutya Párt elnöke (Blikk)
Kovács Péter Skype-on jelentkezett be az ATV műsorába, amikor a háttérben spontán szimpátiatüntetés alakult ki.
jan. 24
20:33
Nem tud leállni a krumpliosztogatással a Fidesz (HírTV)
A nagy visszhangot kiváltó váci jótékonykodás után, ezúttal a jómódú XII. kerületben hirdeti a kormánypárt az ingyenburgonyát.
jan. 24
20:45
Friss! A Skandináv lottó 4. heti nyerőszámai (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 4. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten 292 millió forintért lehet majd izgulni. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1;...
jan. 24
20:54
Tiborcz-ügy - Most Brüsszelen a "konzultáció" sora (Alternatív Energia)
Az egyeztetések témája: indokolt-e a megítélt források teljes vagy részleges visszafizettetése.
jan. 24
20:57
Betesz az ellenzéki pártok koordinált indulásának a Nemzeti Választási Bizottság mai döntése (444.hu)
Indulhat a matekozás.
jan. 24
21:09
Visszalép Kész Zoltán javára? Megszólalt Mesterházy Attila (ATV)
A szocialista politikus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában árulta el, hogy leül tárgyalni Kész Zoltánnal. Szerinte nem presztízskérdés, hogy ki indul.
jan. 24
21:15
Béremelést és bérkorrekciót szeretnének a közművelődési dolgozók (HírTV)
Szakszervezetük vezetője szerint sok kollégájuknak már az alapvető kiadásokra se futja.
jan. 24
21:21
Biciklin érte a halál, nem tudták megmenteni a középkorú férfit Nyíregyházán – fotó (Blikk)
Nyíregyháza – Kerékpárján ért a halál egy középkorú férfit Nyíregyházán. A kiérkező mentősök 50 percen át küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni.
jan. 24
21:27
Mesterházy Attila kész visszalépni Kész Zoltán javára (444.hu)
Leülnek, megbeszélik.
jan. 24
21:33
Tarlós nem finomkodott: Ön az én szememben egy kelekótya paprikajancsi (444.hu)
A szocialisták meg csak kampányfogásból aggódnak a mozgáskorlátozottakért, senkit és semmit sem kímélt a szerdai közgyűlésen a főpolgármester.
jan. 24
22:15
Viccet csinálnak a helyiek az ország legrosszabb útjából – videó (Blikk)
A helyiek szerint Magyarország legrosszabb útja az a 2 km-es útszakasz, amely két Győr-Moson Sopron megyei települést köt össze.
jan. 24
22:21
Szita Károly szerint megbuknak azok a politikusok, akik egy szűk politikai elit érdekét képviselve akarnak ráerőltetni valakikre valamit (444.hu)
Fogalma sincs, hogy lett-e konkrét eredménye a Sorossal riogató budapesti polgármester-találkozónak.
jan. 24
22:57
Bruttó 2,5 milliót keres havonta az átlag magyar focista (HírTV)
Ez az összeg nettóban is 1,3 milliót jelent.

2018. január 25. csütörtök

jan. 25
3:42
Ülőszékes sífelvonót adtak át Mátraszentistvánban (Síelők)
Üzembe helyezték Magyarország első új építésű, ülőszékes sífelvonóját Mátraszentistvánban, a 850 millió forintos, részben állami támogatást élvező sípálya-fejlesztés részeként. Tegnap az un. hivatalos ünnepséget tartották meg, a lift már tavaly december óta üzemel.
jan. 25
4:15
Szívszorító: csalni is hajlandó mozgássérült gyermekéért az elkeseredett budapesti asszony (Blikk)
Bár Márta hatalmas szeretetben, saját lányaként neveli a súlyosan mozgássérült Andit, boldog életük egyik pillanatról a másikra rosszra fordulhat: egy jogszabály miatt ugyanis minden egyes nap attól rettegnek, hogy a lány mikor kerül vissza abba az intézetbe, ahonnan nevelőanyja 24 évvel ezelőtt elhozta.
jan. 25
5:09
Kampány van, hiába - Fontosak lettek az idősek (Alternatív Energia)
2,7 millió potenciális szavazó megszólítását egyetlen induló párt sem akarja kihagyni.
jan. 25
5:11
Ellenszélben - Kispest kilóg a sorból (Alternatív Energia)
Miként boldogul egy NER-en kívüli polgármester és települése? - 2010 óta minden pályázatnál vagy pénzosztásnál a sor végére kerül.
jan. 25
5:13
Felpörög az osztogatás (Alternatív Energia)
Pedig hivatalosan csak február végén indítja országgyűlési választási kampányát a Fidesz-KDNP.
jan. 25
5:15
Beteg demokráciában élünk (Alternatív Energia)
"Pusztán a választásokra hivatkozva tetszelegnek a demokráciák szerepében."
jan. 25
5:18
Az alvászavar gyilkolni is tud: ezek alapján felismerheti, Ön is érintett-e (ATV)
Egy olyan betegségről volt szó az ATV Start szerda reggeli adásában, ami nem szokta a közbeszéd tárgyát képezni, egészen addig, amíg nem okoz valami tragédiát, vagy más, hatalmas bajt.
jan. 25
5:42
Ne bántsuk a gyerekeket! (Alternatív Energia)
"A sajnálat kevés, tettekre van szükség.”
jan. 25
5:44
A szegények kis testvérei (Alternatív Energia)
Hazai önkéntesek magányos idős embereket látogatnak, és vonnak be tevékenységekbe.
jan. 25
5:46
Új sífelvonó Mátraszentistvánon (Alternatív Energia)
A fejlesztés összköltsége 850 millió forint, amiből 150 millió egyedi költségvetési támogatás.
jan. 25
5:48
Állami napolaj (Alternatív Energia)
Már csak az a kérdés, mi lesz, ha nem süt a nap, vagyis beborul az ég.
jan. 25
5:50
Jobban nőtt a kiskereskedelem (Alternatív Energia)
Többet költöttünk élelmiszerekre.
jan. 25
5:52
Megszavazta a szenátus - Új elnök a Fed élén (Alternatív Energia)
Trump elnök 64 éves jelöltje lett a befutó.
jan. 25
5:54
Nem álom a szivárványmese (Alternatív Energia)
„Annie családja négytagú: Annie, Matt Apu, Tom Apu, és Charlie, a macska..."
jan. 25
5:56
A félelem árnyékában (Alternatív Energia)
Hét éve kezdődtek a Tahrír téri tüntetések, de a demokratikus jogállam álom maradt.
jan. 25
5:58
Alekszisz Ciprasz, a túlélés mestere (Alternatív Energia)
Rég volt ennyire biztató Görögország pénzügyi helyzete, ám így is maradtak sötét fellegek.
jan. 25
6:00
Mozgásban a nagykoalíció ellenfelei (Alternatív Energia)
Új tagokat toboroznak az SPD számára.
jan. 25
6:00
Orbán Viktor nem akarta elhinni, hogy a családtagjai alvállalkozóként dolgoznak állami építkezésen. Most itt a bizonyíték (444.hu)
A miniszterelnök apjának cége közel 300 millió forintnyi megbízáshoz jutott a dél-balatoni vasútfelújításon - derül ki a Direkt36 által kiperelt iratokból.
jan. 25
6:02
Észak-Korea nukleáris tervei (Alternatív Energia)
Sakkban tartaná Washingtont.
jan. 25
6:04
Nem szövetkeznek Berlusconival (Alternatív Energia)
Kizárta a koalíciókötést Paolo Gentiloni.
jan. 25
6:15
Szász János: körülvesz minket a bestialitás (Alternatív Energia)
"Mindig a jó és a rossz ambivalenciája izgatott, így van ez A hentes, a kurva és a félszemű esetében is."
jan. 25
6:17
Közösségek kortárs múzeuma (Alternatív Energia)
Társadalmilag elkötelezett művészek, egyperces szobrok, ukrán alkotók - ez is lesz idén a Ludwigban.
jan. 25
6:19
Búcsúturnéra indul a Slayer (Alternatív Energia)
Az 1981-ben alakult együttes bejelentette, 2018-as koncertkörútja lesz az utolsó.
jan. 25
6:21
Schiff András Kismartonban (Alternatív Energia)
A zongoraművész 2011-ben nyilatkozta egy német lapnak, hogy nem lép fel Magyarországon.
jan. 25
6:23
Újpesten nem csillapodnak a kedélyek (Alternatív Energia)
Az UTE szerint bebizonyosodott, a szurkolók többsége "ugyanúgy ítéli meg a címerkérdést".
jan. 25
6:25
Útra kelt a vb-trófea (Alternatív Energia)
A serleg a nyári, oroszországi torna előtt 54 országban lesz látható.
jan. 25
6:27
Javier Mascherano a Barcától Kínába igazol (Alternatív Energia)
Hopej Fortune csapatában folytatja labdarúgó-pályafutását a 33 éves hátvéd.
jan. 25
6:29
Innen nézve - Új világ új proletárjai (Alternatív Energia)
És ettől kezdve már nincsenek piszkos pénzek, szégyellni való vagyonok.
jan. 25
6:31
Ötven esztendő (Alternatív Energia)
Ötven éve, január elsején indult az új gazdasági mechanizmus, népiesen a „gazdmeg”.
jan. 25
6:33
Néma csönd (Alternatív Energia)
Sürgölődés mégis csak a Vár déli részén látható, ahol már ott magasodik a hauszmanni lovarda betonmása. Kulissza ház színházi funkcióval.
jan. 25
6:35
E-NER-gia (Alternatív Energia)
A Fidesz a mi milliárdjainkat-ezermilliárdjainkat költi ilyen kamulápokra építve.
jan. 25
6:48
Az ígéret szép szó (Alternatív Energia)
Sokan dolgozunk nyugdíj mellett, az így megszerzett jövedelem után 10 százalék nyugdíjjárulékot fizetünk.
jan. 25
6:50
Felügyelet alatt? (Alternatív Energia)
Vajon mi az oka annak, hogy Lázár János heti sajtókonferenciáján jelen van Kovács Zoltán szóvivő?

Keresés