Be kellene vezetni azért is, hogy javuljon a levegő minősége, az EU is kötelezi rá Budapestet. De minden feltétel hiányzik hozzá és politikailag is érzékeny a rezsicsökkentés hazájában. Karácsonyt már most támadják miatta, pedig nem is az ő kezében van a döntés.
A meleg, a magas páratartalom és az elviselhetetlen bűz is veszélyezteti az orvosok munkáját kórházi források szerint. Az intézmény viszont azt írta, nem a terem klimatizáltsága miatt kellett leváltani az orvost.
Nyílt színen bírálta a humán minisztérium egészségügyi államtitkára csütörtökön az innovációs tárcát a Világgazdaság „I. Innovációs Fórum – gyógyszeripar és egészségipar” című innovációs konferenciáján.
Ha Törökországból nem Szíria, hanem Európa felé indul újra a felerősödő migrációs hullám, akkor Csehország, Lengyelország és Szlovákia kész segítséget nyújtani Magyarországnak határai megvédéséhez.
Buták vagy sem a szavazópolgárok? Akadályozza-e az intelligens politizálást az ember „kőkori agya”? Milyen jövő vár a demokráciára, ha van egyáltalán jövője? – ezekre a kérdésekre próbáltak meg válaszokat adni a a Tombor András által alapított Mathias Corvinus Collegium nemzetközi vendégei.
A magyar szakemberek által kifejlesztett onkológiai kalkulátorral személyre szabottan választhatják ki az orvosok a daganatos betegek számára a legmegfelelőbb kezeléseket. Külföldön is dicsérték a számítógépes programot.
Annak ellenére, hogy több mint kétszer annyi érvénytelen szavazatot találtak az urnákban, mint amennyit ő maga kapott, átveszi a megbízatást Csorbai Ferenc Mohácson.
A budapestiek véleményét el kell fogadni, ők pedig úgy döntöttek, hogy most jöjjön valami más – mondta Orbán Viktor (56) miniszterelnök a Hír Tv-nek adott exkluzív interjújában a kormánypártok Balatonalmádiba kihelyezett frakcióülésén.
Harmadszorra is drón zavarta meg a repülőforgalmat Ferihegy felett. A szerda délutáni esemény ugyan csupán 10 percig tartott, de ez is elég bosszúságot okozott az utasok között.
A balatonlellei és balatonkenesei üdülőjét is eladná a Magyar Államvasutak (MÁV) – vette észre a napi.hu a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elektronikus aukciós rendszerében.
A Csongrád Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a három hódmezővásárhelyi férfinek, akik életveszélyes sérülést okozva bántalmazták egyikük szomszédját szombat délután - írja az ugyeszseg.hu.
Szörnyű körülmények között tartott állatokra bukkantak az állatmentők egy gödi háznál. A Tények szerint, a nő a rengeteg kutya mellett, tevéket, alpakákat, ormányos medvét, és baglyokat is tartott.
Naponta több mint 200, a kórházi ellátással kapcsolatos infekciót regisztráltak 2015-ben – írja a napi.hu egy orvosi lap konferenciáján elhangzott adatra hivatkozva.
Ismét fehértigris-kölyköket nevelnek a felsőlajosi állatkert gondozói. Tóth Tibor, a tulajdonos háromóránként eteti a három kis csíkost. A lakoma után a trió a kajakómától álomba merül, majd órákon át durmol.
Újra a pszichiátrián kezelik a brutálisan megölt K. Csenge (†17) édesanyját, mert a gyászoló nő képtelen megmaradni abban a házban, ahol lányával együtt élt. Farkas Róza gyermeke elvesztése után ideg-összeroppanást kapott, két év kezelés után, a nyáron gyógyítói azonban úgy gondolták: már elég erős ahhoz, hogy orvosi segítség nélkül is tudja élni a
Hosszú tervezés után indultak Kazahsztánba, ahol veszélyekkel teli úton, 40 kilométernyi séta után értek el a Bajkonur űrközponthoz – erről számolt be az izgalmas út egyik résztvevője, Ozsváth Gergely „Mentha”, akit az ország a Hősök zenekarból ismerhet. A zenész elmondta, szerencséjük volt, hogy az ottlétüket igazoló felvételeket át tudták menteni
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) évek óta foglalkozik olyan esetekkel, amikor a pszichiátriai kezelések során betegek kárára visszaélések történnek. Bár azt gondolhatnánk, hogy az ilyen esetek ritkák, és a társadalomnak...
A 12. Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig a Hősök tere környékén, vasárnap pedig a NATO-futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budán, az Alagút térségében.
Leporolták az átláthatósági minimumprogramot, amely mellett kétszer annyian köteleződtek el, mit öt éve – egyebek mellett erről beszélt a Transparency International Magyarország jogi igazgatója az ATV Start című műsorban. Ligeti Miklós szerint a vasárnap kapott felhatalmazással sok településen kieshetnek a csontvázak a szekrényből.
2010 óta az átláthatatlan és tervezhetetlen budapesti költségvetéssel – benne az alulfinanszírozott és állandó problémát jelentő közlekedési cégekkel – tartja sakkban a kormány a fővárost, és nagyon úgy tűnik, hogy ez a helyzet a jövőben sem fog változni.
Lezárják az Andrássy utat a Bajza utcától, a Hősök terét és több környező utcát, valamint a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.
Bár a CEU már megnyitotta bécsi kampuszát, továbbra is jelen lesznek Magyarországon, ugyanis az egyetem oktatói létrehozták a CEU Bibó István Szabadegyetemet, ahol ingyenes, magyar nyelvű kurzusokat tartanak közéleti kérdésekről – írja az Index.
Az emberek többsége, 64 százaléka jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben; az Oracle és a Future Workplace legújabb felmérésből kiderül az is, hogy a mesterséges intelligencia (AI) használata egyre elterjedtebbé válik, és a munkavállalók 50 százaléka alkalmazza már valamilyen formában, amely jelentős emelkedés a tavaly mért 32 százalékhoz k
A 12. Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig a Hősök tere környékén, vasárnap pedig a NATO-futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budán, az Alagút térségében. A Nemzeti vágtát szombaton és vasárnap rendezik a Hősök...