2019. november 12. kedd

nov. 12
9:42
7 millió a ki nem vett szabadságokért, 3 millió végkielégítésre - így búcsúzik Érd a leköszönő fideszes polgármestertől (Alternatív Energia)
T. Mészáros Andrásnak öt év alatt 160 nap ki nem vett szabadsága gyűlt össze. Eszerint évente csak hét napot volt szabadságon.
nov. 12
9:44
„Itt már kevésbé van helye a viccnek” (Alternatív Energia)
– Az önkormányzati kultúrpolitika a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
nov. 12
9:45
Nem szavazta meg az ellenzék: fizetés nélkül marad Soroksár polgármestere (ATV)
Bizonytalan időre tiszteletdíj nélkül maradt Soroksár frissen megválasztott polgármestere, miután a képviselő-testület ellenzéki tagjai a múlt heti alakuló ülésen nem szavazták meg az illetményéről és költségtérítéséről szóló előterjesztést.
nov. 12
9:46
Haptákban a város (Alternatív Energia)
Kapott egy kis ízelítőt Budapest népe, hogy milyen az igazi, virtigli keleti önkényuralom természete: a mesés, turistacsalogató világé, ahol ugyanakkor az uralkodók apró emberi hitványságai, jellemrezdülései a baksisra és szolgaságra épülő diktatúra gépezetében pillanatok alatt változnak ezrek, tízezrek életét megnyomorító valósággá. Ez köszönt be
nov. 12
9:48
Leng az inga (Alternatív Energia)
Azokon a népesebb településeken
nov. 12
10:03
Valaki rasszista plakátokat rakott ki egy nyolcadik kerületi ellenzéki képviselőről (444.hu)
A Blahán és a Harminckettesek terén is sikerült lemajmozni Camara-Bereczki Ferencet.
nov. 12
10:03
Veszélyes hóbort terjed Budapesten: bolond, aki így bliccel a villamosn (Pénzcentrum)
Egyre gyakrabban utaznak emberek a Combino villamosok hátuljába kapaszkodva. A szakértők szerint életveszélyes a mutatvány, a BKK pedig azt közölte, nincs eszköz a kezükben, amivel meg lehetne állítani a "tujázókat". Pénteken...
nov. 12
10:03
Szívszorító posztban írta meg a vízilabdázó, mit mondott neki Szívós István utoljára (SzMo)
Székely Bulcsú Facebookon idézte a beszélgetésüket.
nov. 12
10:15
Népszava: gyakorlatilag létszámstop van az egészségügyben (ATV)
A Népszava információja szerint gyakorlatilag létszámstopot vezettek be a kórházakban.
nov. 12
10:27
Fekete-Győr András: Czeglédyt a 2010 előtti jogállam büntette meg (Igényesférfi.hu)
A romániai elnökválasztásról is kérdezték a Momentum elnökét az Atv hétfő reggeli műsorában.
nov. 12
10:30
Tizennégy javaslattal rántanák ki a vasutat a kritikus helyzetből (Infostart)
Részletes javaslatcsomagot tett a döntéshozók asztalára a Vasutasok Szakszervezete - rendhagyó módon a MÁV-csoport vezetésének felkérésére.
nov. 12
10:33
Brutálsokat fizettek SZÉP-kártyával a magyarok: nem bírnak leállni (Pénzcentrum)
2019. szeptemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,4 százalékkal nőtt, a belföldi vendégek által eltöltötteké 4,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a kereskedelmi szálláshelyeken...
nov. 12
10:39
Schiffer: a legkorruptabb nemzeti kormányt is könnyebb ellenőrizni, mint egy transznacionális intézményt (ATV)
Az euró bevezetése nemhogy javítaná, de még konzerválná is a magyar gazdaság lemaradását és félperifériára kerülését az EU-ban – hangzott el a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában, amelynek vendége Hack Péter egyetemi tanár, egykori országgyűlési képviselő és Schiffer András ügyvéd, az LMP egykori társelnöke voltak.
nov. 12
10:45
Nézze meg, mennyire elégedettek a magyarok az életükkel (ATV)
Az Eurostat adott ki egy friss közleményt arról, hogy az európai országok közül melyeknek a lakói a legelégedettebbek az életükkel, a felmérés eredményeit a Portfolio ismertette.
nov. 12
10:45
Továbbra is magabiztos Fidesz-fölényt mér a Nézőpont (Igényesférfi.hu)
A Magyar Nemzet számára készült felmérésből az is kiderül, hogy jelenleg a Momentum lett az ellenzék legerősebb pártja.
nov. 12
10:57
A magyarországi holokauszt számos története még feldolgozatlan – Tárkányi Sándor kiállításszervező a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
Hogy lehet egy olyan érzékeny témában is izgalmas és újszerű kiállítást rendezni, mint a holokauszt? Mennyire életképes vidéken egy ilyen jellegű tárlat? Az Elfeledett soproniak kiállítás gyűjtőjével-alapítójával, Tárkányi Sándorral beszélgettünk.
nov. 12
10:57
Titokban hamisra cserélték a győri múzeum éremgyűjteményét (SzMo)
A tárlat eredeti darabjait valaki ellopta a múzeumból!
nov. 12
11:03
Szijjártó: az idén már megdőlt a beruházási rekord (ATV)
Az idén már megdőlt a beruházási rekord, október végéig 62 nagy beruházásról kötöttek megállapodást, ami 9682 új munkahelyet jelent, ehhez a kormány 129 milliárd forint készpénztámogatást biztosított - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlés gazdasági bizottságában.
nov. 12
11:15
Nézőpont: a Momentum az ellenzék legerősebb pártja (ATV)
Az önkormányzati választás után is őrzi jelentős előnyét a Fidesz-KDNP, melynek politikáját a választási részvételüket biztosra ígérő szavazók 52 százaléka támogatja. Az ellenzéki pártok szoros háziversenyét ezúttal a Momentum Mozgalom vezeti, ők 13 százalékot érnének el egy most vasárnap esedékes választáson listán, de a Demokratikus Koalíció (11
nov. 12
11:27
Szijjártó: A történelmi tények tiszteletben tartása nem revizionizmus (Igényesférfi.hu)
Magyarország elvárja annak tiszteletben tartását minden szomszédos országtól, hogy bizonyos történelmi eseményekre úgy emlékezik, mint a magyarság legszomorúbb napjai.
nov. 12
11:33
Gyárfás: nincs mit beismernem (ATV)
Nem ismerte be bűnösségét az előkészítő ülésen a felbujtóként előre kitervelt emberöléssel vádolt Gyárfás tamás. Vallomásában arra hivatkozott, hogy az 515 perces hanganyagban egyszer sem mondta Portik Tamásnak, hogy megbízza őt a Fenyő-gyilkossággal.
nov. 12
11:33
13 300-an írták alá a petíciót – Pokorni Zoltán mégis egyeztetne a Normafa-fakivágásról (SzMo)
Pénteken a XII. kerület önkormányzata kiadott egy közleményt, mely szerint nincs már miről egyeztetni. 220 fát, többségükben magas kőriseket és 250 négyzetméternyi cserjét pusztíthatnak el egy parkoló miatt.
nov. 12
11:42
Magyar rekordról számolt be Szijjártó Péter (Infostart)
Elmondta, melyik országból és melyik megyébe jött a legtöbb nagyberuházás, valamint milyenek a fizetések.
nov. 12
11:42
Fizetés nélkül hagyta a soroksári polgármestert az ellenzéki bojkott (Alternatív Energia)
Sérelmezték, hogy az illetményről nem hogy nem szavazhattak együtt a távozó vezetők végkielégítésével, de erről még csak nem is egyeztetett velük a Fidesz támogatta Bese Ferenc.
nov. 12
11:44
Lehet még esélye a Normafa fáinak: Pokorni egyeztetésre hívta Karácsonyt és Szabó Tímeát (Alternatív Energia)
Telefonon is beszélt már a XII. kerület fideszes polgármestere a főpolgármesterrel.
nov. 12
11:45
Stagnál a Fidesz-Kdnp előnye az önkormányzati választás után (HírTV)
Nézőpont Intézet: A legvalószínűbb listás eredményeket tekintve a Fidesz-Kdnp a leadott szavazatok 52 százalékát szerezné meg egy most vasárnapi választáson.
nov. 12
11:46
Szavazzon! Mit tesznek a kórházigazgatók a kurtán-furcsán elrendelt létszámstoppal? (Alternatív Energia)
Nehéz helyzetbe hozta a kormány az amúgy is kivéreztetett és csak emberfeletti erőfeszítéssel működő kórházak vezetőit. Mit fognak most tenni?
nov. 12
11:48
Gyárfás Tamás bíróság elé állt és tagadta bűnösségét a Fenyő-gyilkosságban (Alternatív Energia)
A vád szerint ő bízta meg Fenyő János meggyilkolásával Josef Rohácot.
nov. 12
11:51
Bayer Zsolték szerint „elmúlt az aranykor, nagy baj van” (ATV)
Kritikus hangulat vette körbe a hétfői Sajtóklub című műsort a Hír Tv-n. A vendégek megsemmisítő vereségről beszélnek, és arról, hogy baj van, a Fidesznek változtatni kellene. A műsorban – mint ahogyan pár hete – leginkább a megvezethető fiatalokban látják a veszélyt.
nov. 12
12:03
Elkészült a magyar ökoszisztéma-térkép (Igényesférfi.hu)
Ennek segítségével felmérhető az ország zöldinfrastrukturális helyzete
nov. 12
12:09
Érd leköszönő polgármestere annyira nem járt szabadságra, hogy most ötmillió forint üti a markát (444.hu)
A végkielégítéssel együtt majdnem hétmillió.
nov. 12
12:15
Répássy Árpád: a magyar bírósági szervezet Európa élvonalában van (ATV)
A magyar bírósági szervezet Európa élvonalában van, szemben a bírói illetményekkel; "reménykedünk", hogy ez utóbbiban rövidesen változás lesz - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese kedden a parlament igazságügyi bizottsága előtt.
nov. 12
12:33
Hetei vannak a VII. kerületnek arra, hogy megoldják a jövő évi parkolást (ATV)
December 31-én lejár a parkolási rendszer szerződése a kerületben, az előző városvezetés mégsem tett lépéseket annak megújítására – mondta el Niedermüller Péter az ATV Start című műsorban. Erzsébetváros polgármestere elmondta: az sem elképzelhetetlen, hogy a VI. kerülettel szövetségben működtessenek parkolási rendszert.
nov. 12
12:48
Ez a hét is jól indult Mészáros Lőrincnek (Alternatív Energia)
Most egy 2,3 milliárdos közbeszerzést nyert el.
nov. 12
12:50
Várhelyi átment az első szűrőn (Alternatív Energia)
A jogi bizottság szerint nincs összeférhetetlenség a biztos tisztséggel.
nov. 12
12:51
Talán nem lett volna ekkora bukó a választás a Fidesznek, ha sikerül elmagyarázni, hogy Mészáros Lőrinc nem lop, csak „szerencsésen versenyez” (444.hu)
A jászberényi vereség után a Sajtóklubban már a 2022-es összeomlástól tartanak, de vannak ötleteik, hogyan téríthetnék vissza az embereket a NER-hez.
nov. 12
13:03
Erdogan látogatás: 10 millió forintba is kerülhetett az autók elszállítása (ATV)
Legalább 10 millió forintba került a rendőrségnek, hogy elszállítsák az útban lévő autókat, amikor Magyarországra érkezett a török elnök – ezt a Népszava írta meg.
nov. 12
13:09
Meghackelték Erzsébetváros honlapját, és trágár szövegeket írtak ki a polgármesterről (444.hu)
Niedermüller Péter szerint azért, mert elkezdték nyilvánosságra hozni az előző vezetés által kötött szerződéseket.
nov. 12
13:18
Fekete-Győr András: remélem, hogy a DK észhez tér (Infostart)
Erzsébetváros és Újbuda DK-s polgármestere is szerződést kötött annak az ugyancsak DK-s Czeglédy Csabának az ügyvédi irodájával, aki ellen büntetőügy zajlik. A Momentum elnök szerint most tanulják az együttműködést az ellenzéki pártok.
nov. 12
13:33
Százmilliárdokat fizetünk vissza a szabálytalan EU-s közbeszerzésekért (ATV)
Még az eddig kalkulált összegnél is nagyobb, közel 700 milliárd forintnyi büntetést vállalt be a kormány azért, hogy az Európai Bizottság újra folyósítsa forrásait Magyarországnak – írja a Portfolio Jávor Benedek volt EP-képviselő blogjára hivatkozva. A büntetés tényleges mértéke csaknem 600 milliárd forint, vagyis a 7 évre járó összes brüsszeli ki
nov. 12
13:45
Hiánycikk: elfogyott a K-vitamin a gyógyszertárakból (SzMo)
Elfogytak a külföldről behozott készletek.
nov. 12
13:51
Több mint 500 adománybiciklit szerzett eddig rászorulóknak Rácz Kálmán (SzMo)
Azokon segít, akik számára még a saját kerékpár is csak álom.
nov. 12
14:03
Ők a közelgő nyugdíjkatasztrófa első magyar áldozati: meddig bírják még? (Pénzcentrum)
Akárcsak az EU-ban átlagosan, úgy Magyarországon is brutálisan kilőtt az 55-64 éves állampolgárok foglalkoztatási aránya. A bumm nagysága ráadásul megdöbbentő, az idősebb korú magyarok közül ugyanis csaknem dupla annyian végeztek...
nov. 12
14:09
Ők a közelgő nyugdíjkatasztrófa első magyar áldozatai: meddig bírják még? (Pénzcentrum)
Akárcsak az EU-ban átlagosan, úgy Magyarországon is brutálisan kilőtt az 55-64 éves állampolgárok foglalkoztatási aránya. A bumm nagysága ráadásul megdöbbentő, az idősebb korú magyarok közül ugyanis csaknem dupla annyian végeztek...
nov. 12
14:15
Több mint száz embert hallgatott meg a rendőrség tanúként egy 2018-as választási csalási ügyben (444.hu)
A Magyar Narancs információi szerint a Békés megyei 3. választókörzetben történtek miatt indult nyomozás.
nov. 12
14:21
Rasszista plakáton támadták meg a baloldali afromagyar képviselőt (Igényesférfi.hu)
Camara-Bereczki Ferenc Miklóst egy majomhoz hasonlították.
nov. 12
14:21
Évről-évre nő a kórházi fertőzések száma: 2018-ban 541-en haltak meg (SzMo)
Leggyakrabban a katéter használata idézi elő a fertőzést.
nov. 12
14:27
A magyar külügyi tárca berendelte az amerikai ideiglenes ügyvivőt (ATV)
Egy nemzetközi sajtóban megjelent - és a kormány szerint hamis - hír miatt találkozott Magyar Levente és Marc Dillard.
nov. 12
14:30
Fontos változás a jogosítványoknál (Infostart)
Jelentősen és tartósan csökkent a várakozás a járművezetői vizsgákra a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont Nonprofit Kft. idei létrehozásával, és további cél, hogy jövő március végéig minden kirendeltségen bankkártyával fizethessenek a vizsgázók - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.
nov. 12
14:33
Belendült az építőipar: nagyon rákapcsoltak a magyarok (Pénzcentrum)
Szeptemberben az építőipari termelése 17,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az augusztusi 8,5 százalékos emelkedés után. Az épületek építése 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal nőtt - jelentette kedden...

Keresés