Szerveztek maguknak egy találkozót, ha már a magyar kormány támadása az akadémiai szabadság ellen nem szerepel a világfórum megvitatandó, hivatalos programpontjai között.
A Fidesz még nem döntötte el, hogy folytatjuk-e közös életünket az Európai Néppárttal - mondta Orbán Viktor a szokásos rádióinterjújában. A miniszterelnök az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikerének nevezte, hogy Magyarország jelöltje kapja a következő öt év legfontosabb uniós biztosi portfólióját. Várhelyi Olivér szerinte jó hazafi, aki össz
Megszállott mentőrajongó. Iskolásként ült először mentőautóba, azóta is tart a szerelem. A kerekes székes fiú régi vágya vált most valóra: beülhetett egy mentőhelikopterbe.
Míg egyre több részlet válik ismertté a Borkai-botrány zsarolási ügyeiben, a politikus felelősségét firtató nyomozás közül volt, amit csöndben máris lezártak.
Várhelyi Olivér biztosi kinevezését szerinte személyesen Soros György akarta megakadályozni, ám kudarcot vallott. Arról is beszélt, hogy ha kell, kilépnek a Néppártból.
Nem szokásom ötleteket adni a kormánypártoknak, mert félő, hogy valóban meg is fogadják őket. De jelen esetben éppen a kormánypártok "kreativitása" adta az ötletet az alábbiakhoz. "Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról" szóló, szépséges magyar című jogszabály-tervezet, amelynek címe ráad
A kormányfő nem viseli el, ha veszít. Öt éve felesége, Lévai Anikó árulta el az egyik magazinnak, hogy Orbán Viktor neki sem engedi, hogy legyőzze. Ha együtt futnak, végig úgy tesz, mintha megfulladna, majd a végén kezd sprintelni, és persze le is hagyja. Egy síversenyen pedig a felesége után második lett, de az eredményhirdetésre elintézte, hogy l
Megvált Gothár Pétertől a Katona József Színház, mert több kolléganőt is zaklatott. A rendező azonban csak egyetlen, egy évvel ezelőtti esetre emlékszik – állítása szerint akkor bocsánatot is kért.
Kicsi rádiót kellett szerezni, olyat, ami szolidan megbújik ugyan a kecskeól szelemenje mögött, de azért messzire hallik a hangja, legalább a hátsó kerítésdeszkáig, vagy még azon is túl, egészen a kertek szélét karéjozó patakig.
Nemrég emlékeztünk meg a berlini fal leomlásnak harmincadik évfordulójáról. 1989-ben nehéz volt elhinni, hogy összedőlhet egy totalitárius rendszer, amely nemzeteket, társadalmakat és családokat választott el egymástól, szabadságukban megnyomorította őket. E pillanat örökségét a mai napig cipeljük: az eufória eltűnt. De mégis, hogyan tovább Európa?
A hatóságok vizsgálódnak, úgy tűnik, nem egyszeri esetről van szó. Veszélyes anyagot nem látnak, de azért alaposabban kielemzik a folyadék összetételét.
Szükség van a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozási folyamatainak dinamizálására - hangsúlyozta Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős tagjelöltje az Országgyűlés európai ügyek bizottságának pénteki meghallgatásán.
Panorámaadót vetnének ki Siófokon a vízparti sávban található ingatlanokra, 30 százalékkal emelnék meg azok építményadóját, akiknek az ingatlana közvetlenül a Balaton-parton van - értesült a Pesti Srácok.
Jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik a kormány új intézkedéscsomagjával - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken közleményben. A tájékoztatás szerint...
A jóga gyógyít és megerősít, üzente Facebook-oldalán az állam képviselete. A Krisna-tudatúak a gyakorlatban mutatnák meg Német Sándornak, hogy miről mondott véleményt.
Ha az újbudai önkormányzat nem támogatja, hogy a XI. kerületben épüljön meg a dél-budai térség egészségügyi ellátását fejlesztő beruházás, akkor Budafok-Tétény szívesen látja a tervezett centrumkórházat és járulékos fejlesztéseit - közölte a főváros XXII. kerületének önkormányzata pénteken az MTI-vel.
Jól előkészített és szakmailag alátámasztott beruházásokat csak azért blokkolni, mert politikailag ez az érdekük, felelőtlenség – közölte Budafok-Tétény polgármestere.
Meghosszabbították a kistelepüléseken az áfavisszaigénylés lehetőségét újabb 3 évvel, 5 millió forint értékig - áll a tegnapi Magyar Közlönyben. A CSOK támogatáson felül 2016 januárja óta lehetőség van új ingatlanok...
Korózs szerint ez a „szájzártörvény” is annak a bizonyítéka, hogy „retteg a Fidesz.” Erről beszélt az MSZP országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában.
Az év egyik legjobban várt kiskereskedelmi eseménye, a Black Friday ma 7 óra után 9 perccel elindult az egyik ismert online webshopban. Hatalmas érdeklődés övezte az indulást, az első fél órában összesen több mint 781 millió forint értékben...
Az iskola egyházi fenntartójának nem kell aggódnia a költségek miatt – helyettük a Miniszterelnökség nyúlt mélyen a zsebébe. A ügyben felbukkan Mészáros bizalmi embere is.
Zente után az SMA2 betegségben szenvedő Levinek is összegyűlt a 700 millió forint az életmentő gyógyszerre. A kisfiú édesanyja most örömteli hírt közölt.