2019. november 6. szerda

nov. 6
17:36
Kábítószert is találtak az igazoltató rendőrök T. Klára Petra autójában (ATV)
Amellett, hogy néhány hete drogosan vezetett a fiatal nő, még kábítószer gyanús por is volt nála – tudta meg az ATV Híradó.
nov. 6
17:42
A gyógyszerek már a reklámok több mint felét uralják, a Fűrész pedig nem éppen 15 éves korhatárhoz való (Alternatív Energia)
Vidéki rádiókról döntött, egy kicsit büntetett és jövőre 1,3 milliárd forintot oszt szét a Médiatanács.
nov. 6
17:42
Elhunyt Karinthy Márton (ATV)
Életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója - közölte a Karinthy Színház szerdán az MTI-vel.
nov. 6
17:44
Előválasztást javasol a DK Győrben (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje továbbra is Glázer Tímea.
nov. 6
17:45
Borkai lemondása után három lehetséges polgármesterjelöltben gondolkodhat a Fidesz (SzMo)
Az Index információ alapján több név is felmerült a győri időközi választás kapcsán.
nov. 6
17:46
Várhelyi a bővítési portfóliót kapja (Alternatív Energia)
Ursula von der Leyen Adina-Ioana Valeant választotta a két román jelölt közül, és a közlekedési portfólióval bízza meg - írja az Euronews.
nov. 6
17:48
Gulyás Gergely senkit nem akart megbántani azzal, hogy beteg kisgyereknek nevezte Greta Thunberget (444.hu)
A miniszter elnézést kért az Autisták Országos Szövetségének vezetőitől.
nov. 6
17:51
Meghalt Karinthy Frigyes unokája, Karinthy Márton (SzMo)
A Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író szeptemberben múlt 70 éves. Halálhírét a Karinthy Színház jelentette be.
nov. 6
17:54
Több HÉV-vonalon is változások lesznek a hétvégén (ATV)
Több HÉV-vonalon is változás lép életbe a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
nov. 6
17:57
Meghalt Karinthy Frigyes unokája, Karinthy Márton (SzMo)
A Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író szeptemberben múlt 70 éves. Halálhírét a Karinthy Színház jelentette be.
nov. 6
18:09
Elhunyt Karinthy Márton színigazgató, színházrendező, író (HírTV)
Életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója.
nov. 6
18:18
Egész nap fennakadások voltak a Takarékbank online szolgáltatásában (ATV)
Egész nap elérhetetlen volt vagy akadozott a Takarékbank internetes szolgáltatása.
nov. 6
18:36
Így reagáltak a győriek Borkai Zsolt lemondására (ATV)
Nyílt levélben jelentette be lemondását Borkai Zsolt, az önkormányzati választási kampányban szexbotrányba keveredett győri polgármester. A városvezető azt írta: a morális helyzetre való tekintettel az alakuló közgyűlés után, péntek délután 4 órai határidővel megválik a tisztségétől. Az ellenzék szerint: Borkai Zsolt tisztességtelenül járt el, így
nov. 6
18:48
Előválasztást akar a DK Győrben (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje továbbra is Glázer Tímea.
nov. 6
18:50
Az MTI végképp behódolt: tudósításban védi Erdogan háborúját (Alternatív Energia)
Az Európai Unió által egységesen elítélt török offenzíva mellett állt ki a Magyar Távirati Iroda.
nov. 6
18:51
Pikó András és Lattman Tamás együtt alázza Párkányi Esztert (Igényesférfi.hu)
Lattmann az Alapjogokért Központ csinos gyakornokainak „egyéb funkcióira” lenne kíváncsi.
nov. 6
18:52
Gulyás Gergely elnézést kért, amiért Greta Thunberget beteg kisgyereknek nevezte (Alternatív Energia)
És legalább új autizmus-stratégia születhet az ügyből kifolyólag.
nov. 6
18:54
Figyelem! Szalmonellával fertőzött mandulát vont ki a forgalomból az Aldi (ATV)
Szalmonellával fertőzött mandulát vont ki a forgalomból az Aldi - közölte honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.
nov. 6
19:06
Szalmonellával fertőzött mandulát vont ki a forgalomból az Aldi (Infostart)
A termékek bármelyik áruházba visszavihetők, az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti vételárát.
nov. 6
19:09
Összeszedte minden “férfiasságát” Pikó és Lattmann, majd megalázták az Alapjogokért Központ elemzőjét, Párkányi Esztert (HírTV)
Nyeregben érzi magát a baloldal az október 13-i választások után.
nov. 6
19:15
Gulyás Gergely elnézést kért, amiért Greta Thunberget beteg kisgyerekként emlegette (SzMo)
Egy kormányinfón utalt így az Asperger-szindrómás klímaaktivistára.
nov. 6
19:18
Mégis Várhelyi kaphatja a szomszédság- és bővítéspolitikai tárcát (ATV)
A két megnevezett román jelölt közül Adina Valeant választotta az Európai Bizottság megválasztott elnöke, neki szánja a közlekedési biztosi portfóliót - közölte szerdán Ursula von der Leyen szóvivője.
nov. 6
19:54
Be kell vezetni az eurót? Durván egymásnak ment Matolcsy és Varga (ATV)
Nem ért egyet Matolcsy György és Varga Mihály az euró bevezetésével kapcsolatban. Míg a jegybank elnöke úgy véli, hogy az eurózóna kiépítése hiba volt, és itt az ideje kiutat találni a csapdából, addig a pénzügyminiszter szerint ez euró az unió egyik legígéretesebb, de befejezetlen kezdeményezése. A két gazdaságpolitikusnak már korábban is voltak v
nov. 6
20:30
DK: Borkai tisztességtelenül járt el (ATV)
Számítottunk arra, hogy Borkai Zsolt lemond, de tisztességtelennek tartjuk a lemondásának módját, hiszen Győrt átjátszotta a Fidesz kezére – ezt Glázer Tímea, a DK polgármesterjelöltje mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
nov. 6
20:36
Horváth Csaba: A zuglói parkolási szerződés erkölcsileg aggályos, de szakmailag jó (444.hu)
Minden érv és erkölcsi, szakmai aggály lepergett a városvezetésről. Már biztosnak tűnik, hogy a zuglói összefogás azzal kezdi politikai pályafutását, hogy az első testületi ülésén lepaktál a Demszky- és Tarlós-korszak legjelentősebb parkolási cápájával.
nov. 6
20:51
A Skandináv lottó nyerőszámai a 45. héten (Pénzcentrum)
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/45. heti nyerőszámait. Ezen a héten telitalálatos szelvény is volt, több mint 285 millió forint talált gazdára! Így tehát a következő játékhéten 40 millió forint lesz a várható főnyeremény. A...
nov. 6
21:00
Handó után az OBT is legitimmé vált? (Alternatív Energia)
Varga Judit igazságügy miniszter és Répássy Árpád az Országos Bírósági Hivatal
nov. 6
21:02
Várhelyire nehéz napok várnak az EP-ben - itt a menetrend (Alternatív Energia)
A lapunk birtokába jutott feltételes ütemezés szerint november 14-ike után tarthatják a meghallgatásokat.
nov. 6
21:48
Hidvéghi: Mindenkinek lehet politikai véleménye, de azt ne nevezzék objektív újságírásnak (ATV)
Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő elutasította a magyar sajtószabadság helyzetével kapcsolatban az Európai Parlament (EP) egyik szakbizottságának szerdai brüsszeli ülésén megfogalmazott bírálatokat, mondván, a beszámolók rendkívül egyoldalúak és manipulatívak voltak.
nov. 6
22:39
Csütörtökre is van némi jó hír, már ami az időjárást illeti (Alternatív Energia)
Még lesznek ugyan felhők, de az esőtől elköszönhetünk.

Keresés