Hollywoodi filmekbe illő, közel fél évszázados katonai pályafutást tud maga mögött egy líbiai hadúr, aki kalandos élete során Moammer Kadhafi (†69) jobbkeze is volt.
Igen vonzó dolog lehet európai parlamenti képviselőnek lenni: magas fizetések, bőkezű költségtérítések, az pedig magán a politikuson múlik, mennyire akar megdolgozni mindezért, mert a távolléte alatt is kapja a milliókat. Nem csoda, hogy most is nagy volt a tülekedés a befutóhelyekért a pártlistákon.
Egy világháborús bomba miatt ürítenek ki egy nagy területet, le lesz zárva az Alkotás út, a Jagelló út, a Csörsz utca és a BAH-csomópont is - több helyen várható dugó. Csak a kiürítés mintegy 2600, XII. kerületi lakost érint, és a területen dolgozó közel 4600 ember számára is később kezdődik a munkanap.
Második világháborús robbanótesteket hatástalanítanak ma Budapest XII. kerületében, a BAH-csomópontnál. A művelet idejére mintegy fél kilométeres körben kiürítik a városrészt, lezárják a csomópontot, valamint az Alkotás utca és a Hegyalja út egy szakaszát is.
Káosz vár a budaiakra - de talán az összes Budapestire, ma reggel órákra lezárják a BAH-csomópont környékét egy bomba miatt. Hat ezer embernek kell elhagynia az otthonát, vagy nem tud dolgozni menni. A teljes útzár akár délutánig is eltarthat.
Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) elismerté Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető jelöltjét az ország hivatalos képviselőjének az OAS-ban, és válaszul erre a caracasi külügyminisztérium azonnal bejelentette, hogy Venezuela kilép a szervezetből.
Az elmúlt két évben százával végzett ellenőrzéseket az adóhivatal az autókereskedőknél és a járműalkatrészek forgalmazóinál, az eljárásokban másfél milliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt a hatóság emberei, ahogy hamis alkatrészek, eszközök is előkerültek. Az autósszakma idén a kiemelt ellenőrzési célpontok között szerepel - ismertet
A várólisták is hosszabbak lehetnek, ha az orvosok átvándorolnak a magánellátásba, miután egyre több beteg inkább a magánszférát választja az állami egészségügyi ellátás helyett.
A globális kapitalizmus új kihívás a demokráciának, a liberálisok összetévesztették az óriáscégeket a magántulajdonnal, a 21. századra pedig a technokrata ideológia lett meghatározó, mely szerint a népszuverenitás egy lebontásra ítélt kereskedelmi korlát. Többek között ezekről is szó esett Schiffer András és Lányi András előadásain, amiken az ökopo
A tagállami erőfeszítéseket úgy kell összehangolni, hogy Európa határai átjárhatatlanok legyenek, és csak az léphesse át a határt, akinek joga van arra - mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Az eddigi adatok szerint 25 párt szeretne indulni a május 26-i európai parlamenti választáson, de még csak háromnak sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges 20 ezer aláírást. 2014-ben a 37 jelentkezőből végül 8 tudta megméretni magát.
Levélben próbálja rávenni az oktatási államtitkárság az iskolákat, hogy olyan kiadványokat rendeljenek, amelyek szerepelnek a tankönyvjegyzéken - írja a Népszava.
Drágul a sertéshús, mert felborult a piac - ezt állítja a Húsiparosok Szövetsége. Az áremelés a húsvéti sonkát még nem érinti, a boltokban hasonló áron kapható, mint tavaly.
A BAH-csomópontnál egyelőre halad a forgalom, nem állt be a környék, de a tömegközlekedési járatokra már csak felszállni lehet - közölte az InfoRádió helyszíni tudósítója. A forgalmi térképek szerint az elkerülő utakon erős a forgalom, több helyen dugó van.
Hogyan kezdődött és mi lett a Győzike Show utóélete a Gáspár család életében? Erről beszélgetett a showman feleségével, Gáspár Beával Jakupcsek Gabriella a szerda esti Jakupcsek Plusz műsorban.
Az Index szerint az ok a megnövelt munkaidő, a bércsökkenés, a jelentős munkateher-növekedés és a megbecsülés hiánya. A szakszervezet káosztól tart a felmondási idők lejárta után.
Az egy évvel korábbihoz képest számottevően növekedett a bankkártyás visszaélések száma és értéke 2018 harmadik negyedévében, s ebben az interneten lebonyolított tranzakcióknak a legnagyobb a szerepük – írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi statisztikái nyomán a Világgazdaság.
Nem közlekedik az M3-as metró a felújított szakaszon. A Budapesti Közlekedési Központ facebook oldala alapján hatósági zárás miatt közlekedhetünk pótlóbusszal Újpest-központ és az Árpád híd között.Friss!Az M3 metró szerelvényei...
Egyre nagyobb bajban van a Hertha magyar edzője – írja a Ripost. Vajon átmeneti hullámvölgyről vagy totális összeomlásról van szó? Közben a Borsnak a Hertha kapusedzője, Petry Zsolt cáfolta, hogy a játékosok Dárdai ellen fordultak volna.
Budapesten fog előadást tartani Jordan Peterson, az elmúlt évek egyik legnagyobb hatású nemzetközi közszereplője. A kanadai klinikai pszichológus a mindennapi életünkre vonatkozó józan tanácsok adója és a szólásszabadság bajnoka: milliók rajonganak érte és szintén tömegek bosszankodnak kijelentésein. Dr. Peterson most a Brain Bar vendégeként érkezi
Hatósági zárás miatt nem jár a 3-as metró Újpest-központ és az Árpád híd között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerda reggel a Facebook-oldalán.
Le van zárva az Alkotás út, a Jagelló út, a Csörsz utca is a BAH-csomópont környékén. A kiürítés mintegy 2600, XII. kerületi lakost érint, a rendőrök mindenhova becsöngettek és ellenőrizték, hogy a lakók elmentek-e otthonról. Kezdődik a robbanótestek hatástalanítása.
Több okból kifolyólag is bonyolult, és egyben furcsa is a magyar nyugdíjrendszer Farkas András szerint. A nyugdíjszakértő úgy véli, az egyik legnagyobb probléma, hogy nem lehet nyomon követni azt, hogy mennyi időskori juttatást kaphatunk, ha egyszer végleg visszavonulunk.