Homály fedte a részleteket, amelyeket eddig csak bennfentesek tudhattak a hazai alvilágról – Dezső András Maffiózók mackónadrágban című kötetében most beláthatunk a kulisszák mögé: az április 23-án megjelenő könyvből szemezgetve ezúttal felidézzük, hogyan jutottak egy nehézfiú hamis dollárjai egy Kossuth-díjas íróhoz.
Burkolatjavítási munkálatok miatt hétfő és kedd este nyolc órától másnap reggel hat óráig egy sávon haladhat a forgalom az M1-es autópályán Győrnél, a Rába-hídnál – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-t.
Az emberi élet stációin, a gyerekkortól kezdve a fiatalságon át egészen az időskorig 200 privát fotó vezeti végig a látogatót a Fortepan digitális fotóarchívum gyűjteményéből rendezett kiállításon szerdától a Magyar Nemzeti Galériában.
Tucatnyi kedvezménnyel és juttatások egész sorával csábítja magához a fiatalokat a Magyar Honvédség (MH), ám a katonaéletet a jelentős év eleji béremelések ellenére is a hazai átlagnál jóval szerényebb fizetéssel honorálják.
Választ kaptak, nem is egyet. Igaz, érdemben egy tapodtat sem haladt előre a sztrájkpartner kijelölése a kormány részéről – tudta meg az atv.hu Földiák Andrástól. Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság ügyvivője azt mondta: várhatóan tíz napon belül keresetet adnak be a bíróságon a kabinet ellen.
A védőoltásra kötelezettek 1-2 százaléka oltásellenes, míg 20 százalékuk szkeptikus. Idén kötelező teszik a bárányhimlő elleni védőoltást is, ezzel közel 40 ezer megbetegedés szűrhető ki.
Noha szerdától ismét jelentősen drágulnak az üzemanyagok, a legnagyobb hazai olajcégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) friss adatai szerint tovább nő a kereslet a termékekre: az első negyedévben az üzemanyagok forgalma 8,1 százalékkal 883 millió literre, újabb rekordszintre ugrott - írta a Népszava kedden.
Keddtől nem kötelező fűteni a társasházakban - közölte a Főtáv kommunikációs csoportvezetője az InfoRádióban; továbbfűtésre szerződni nem a lakóknak joguk, hanem a lakóközösségeknek.
Ma délután ül össze a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, hogy megvitassa azt az előterjesztést, melyet az Akadémia, illetve az innovációs miniszter részéről kijelölt tárgyalódelegációk közösen készítettek.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart a szakszervezet a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt-nél szerdán, ha addig nem születik megállapodás a felek között.
Száznegyven éve Párizs segítséget nyújtott Szegednek a város nagy árvíz utáni újjáépítéséhez. Most az európai szolidaritás jegyében Szeged segít Párizsnak.
A biztosítóberendezés hibája miatt akár hetven percet is késhetnek a vonatok a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon kedd délelőtt – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Éppen azokat zárja ki a családtámogatási program, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá: a falusi csok szigorúbb feltételeket szab, mint a városi, így éppen a szegények járnak vele rosszul - mondta el Bass László, gyermekszegénységgel...
A szegedi önkormányzat tízezer eurót (mintegy hárommillió forintot) ajánl föl az Európa egyik szimbólumának számító, a tűz által súlyosan megrongált párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésére – tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.
Futballakadémiát indít Budapesten az FC Barcelona: a világ egyik legnagyobb klubjának felügyeletével működő egyesületnél a 4 és 14 éves kor közötti gyerekeket képzik majd egész évben,
Április 16-a a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja. Ebből az alkalomból országszerte számos megemlékezést tartanak. A Fidesz szerint elfogadhatatlan bátorítani az antiszemitizmust. Az ellenzéki pártok emlékezés és az emlékeztetés fontosságát hangsúlyozták.
Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi...
Az ellenállás éveként tekintett több ellenzéki párt is 2019-re, jelenleg azonban az ellenállás „szünetel”. Nincs igény a radikalizálódásra és a rendszer elsöprésére sem – nagyjából így összegezhetők a Momentum és a Jobbik elnökeinek gondolatai. A DK közben úgy véli: sikeresen hirdettek ellenállást szeptemberben, amely szerintük elindította a laviná
Gyűjtést indít a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a tűz által súlyosan megrongált Notre-Dame székesegyház újjáépítésére. A szövetség a gyűjtéshez ezer eurót ajánl fel a magyar zsidóság nevében.
A járványos agyhártyagyulladás (meningococcus) veszélyeire hívják fel a figyelmet a szakemberek a betegség közelgő, április 24-i világnapja alkalmából.
Munkabeszüntetésre készülnek a tanárok – hangzott el az ATV Start című műsorában. Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta: választmányuk jóváhagyta a döntést, ezúttal pedig már egynapos sztrájkra készülnek.