Petőfi Sándor és József Attila, készülőben Ady Endre – a költők és a költészet Monostori Ferenc (41) homokszobrász gondolatait is átjárta, amikor belevágott az ismert versírók megformálásába. Mindezt többtonnányi homokból.
Egy fiatal orvos-kutató, Manczinger Máté tisztán bioinformatikai eszközökkel kimutatta az emberi immunrendszer és a kórokozók sokfélesége közötti alapvető összefüggést. A szegedi kutatás eredményét PLoS Biology szaklap közölte.
A kormány több politikusa is beszél egy bekövetkező gazdasági válságról, amire fel kell készülnie az országnak. Ennek kapcsán gazdasági akciótervet dolgoznak ki. Ugyanakkor a kormány az év első három hónapjában költötte el az elmúlt nyolc évre visszatekintve a legtöbb pénzt a költségvetési tartalékból. Ezt a helyzetet tekinti át a Policy Agenda.
Birtokunkba jutott egy belsős kormányzati előterjesztés, mely óriási léptékű oktatási és innovációs fejlesztésekre tesz javaslatot a hajdúsági városban. A projektet nem más hívja életre, mint a kivándorlás-okozta munkaerőhiány, mely a BMW-gyár betelepülésével válik majd igazán látványos és az eddigieknél is égetőbb problémává. Hogy enyhítse az embe
A hétvégén rendezik meg a Telekom Vivicittá Városvédő Futást, ami miatt szombaton és vasárnap is forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten – közölték a szervezők az MTI-vel.
A hétvégén rendezik meg a Telekom Vivicittá Városvédő Futás, ami miatt szombaton és vasárnap is forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
Korlátozható a szülők neveléshez fűződő joga, sőt, jogosan kiemelhető a családból egy gyerek, ha a szülők megtagadják a kötelező védőoltások beadatását - ezt mondta ki a héten az Alkotmánybíróság egy konkrét ügyben.
Ötmilliárd forintból Trianon-emlékhelyet épít a kormány a Parlamenttel szemben, az Alkotmány utcában. Nem szobor lesz, hanem egy földbe süllyesztett, száz méter hosszú létesítmény – mondta az InfoRádiónak a Steindl Imre Program vezetője.
Áprilistól 17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni a MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően - közölte a két szervezet közös közleményben pénteken az MTI-vel.
Több millió eurót elcsaló, „fehérgalléros” magyar bűnözőket fogott el a rendőrség, amely milliárdos értékben vett zár alá ingatlanokat, többek között budapesti hoteleket, valamint egy szállodahajót is, amivel a teljes kárérték megtérült.
A Szegedi Dómban tartott volna felolvasóestet pénteken az 55 éves Für Anikó, de az utolsó előtti pillanatban le kellett mondania programját – írja a Blikk. “Amikor hívott minket, nagyon megijedtünk. Mondta, hogy hatalmas fájdalmai vannak, kórházba került, ahol még jó darabig bent kell maradnia” – nyilatkozták a program szervezői.
Kitelepülőpultokkal, sátrakkal, tollakkal, kütyükkel, a Népszava külön választási kiadásával, 300 óriásplakáttal és 200 citylighttal vág neki az EP-kampánynak az MSZP-Párbeszéd
Áprilistól 17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni a MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően – közölte a két szervezet közös közleményben pénteken az MTI-vel.
A mulatós király több mint ötven kilóval nyom kevesebbet, mint pár évvel ezelőtt. Lagzi Lajcsi fél éves börtönbüntetése alatt nagyon lefogyott, állítása szerint még a hangja is vékonyabb volt. Azóta felszedett már néhány kilót, jól érzi magát a bőrében, manapság leginkább a zsírdiétában hisz.
Több millió eurót elcsaló, "fehérgalléros" magyar bűnözőket fogott el a rendőrség, és milliárdos értékben vett zár alá ingatlanokat, többek között budapesti hoteleket, valamint egy szállodahajót is, amivel a teljes kárérték megtérült.
Ismét a Mercedes-Benzt választották a legvonzóbb hazai munkáltatónak a magyarok, ám a szektorok versenyében az IT végzett az élen. A munkahelyválasztást leginkább befolyásoló tényező - nem meglepő módon - a fizetés lett. Ismét...
Áprilistól 17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni a MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően - közölte a két szervezet közös közleményben pénteken az MTI-vel.
Tíz százalékkal nőtt a babakötvényben elhelyezett befektetések állománya idén, az első negyedévben – nyilatkozta az InfoRádió Családi hét című műsorában az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója. Barcza György hangsúlyozza, hogy a babakötvény alapvetően családpolitikai intézkedés.
Máté Bence Túlélési ösztön című békás fotója nyert az év sajtófotóit elismerő World Press Photo-díj természetfotó kategóriájában - jelentették be csütörtökön Amszterdamban.
Nem alkotmányellenes kiemelni az oltásellenes szülők gyerekeit a családból, mivel a kötelező védőoltások beadásának jogszerű indok nélküli megtagadása esetén a szülők neveléshez fűződő joga korlátozható - mondta ki az Alkotmánybíróság....
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a munkavállalók pénteken 8 és 10 óra között a Metro Kereskedelmi Kft. kelet-pesti áruházában, a beosztott dolgozók 90 százaléka beszüntette a munkát - közölte Kassai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke az MTI-vel.
Áprilistól 17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni a MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően - közölte a két szervezet közös közleményben. Áprilistól 17 postán is lehet...
Mostantól nem okozhat gondot senkinek, hogy hová tegye, kire bízza a házi állatát, amíg el kell mennie bevásárolnia, egy találkozóra, avagy éppen ügyet intézni. A folyamatos fejlesztéseket megvalósító MOM Park megújulása a következő mérföldkőhöz érkezett: szélesre tárta kapuit a kis kedvencek előtt és áprilistól állatbarát üzletközpontként üzemel t
A Közlekedő Tömeg nemrégiben közzétett egy videót arról, hogy az Árpád hídnál 16 percre van szükségük a kerekesszékes utasoknak, hogy az Óbudáról érkező 1-es villamosról átjussanak az Újpest felé tartó metró peronjára. A Magyar Hang ezzel kapcsolatban kereste meg a BKV-t.
Társadalmi vitára bocsátja programját a Jobbik és az LMP támogatását élvező Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, aki szerint a "régi baloldal" ezzel szemben csak a pozíciókról "seftel".
Máté Bence Túlélési ösztön című békás fotója nyert az év sajtófotóit elismerő World Press Photo-díj természetfotó kategóriájában – jelentették be csütörtökön Amszterdamban.