Időre elkészül az új Puskás Aréna - ígérik a kivitelezők. Puskás Ferenc születésének 92. évfordulóján az újságíróknak bemutatták az épülő stadiont. Tarlós István elismeréssel beszélt az építményről, Gera Zoltán pedig csak azért szomorkodott, hogy az új stadionban már nem léphet pályára.
A felvételen az látszik, hogy egy égő nádast fegyveres vadászok állnak körül. A politikus szerint a vadászok azért voltak ott, hogy a nádasból kimenekülő állatokat, főleg vaddisznókat kilőjék. A helyi társaság vezetője ezzel szemben azt közölte, hogy ők csak ki akarták terelni a mocsaras lápos területről a tűz elől a vadakat.
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA Az ENSZ 2007-ben döntött arról, hogy április 2-a az Autizmus Világnapja legyen. Ennek célja, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra, amely tízmilliókat érint a földön. Magyarországon a szakemberek becslése szerint minden 68. gyermeket, vagy felnőttet és családját érinti az autizmus.
Vicces, hogy Gulyás Márton diktatúrázik, miközben a 2006-os események idején egy kokárdáért véresre és mozgásképtelenre verték a tüntetőket – hangzott el a Hír TV Keménymag című műsorában.