Az LMP korábbi vezéralakja arról beszélt, hogy a Momentum szerinte vállalhatatlan, mivel az európai liberális pártcsalád tagja, amelyet "Európa legkorruptabb frakciójának" tart.
Május 17-i, siófoki koncertjét is le kellett mondania Demjén Ferencnek, mivel csípőműtétjét követő rehabilitációt nem szabad megszakítania, ugyanis az lassíthatná a gyógyulás folyamatát.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a II. Országos Gyalogló Idősklub Találkozón a gyermekgondozási díj új szabályáról, valamint a családvédelmi akcióterv időseket érintő rendelkezéseiről beszélt.
Mindig is édesapjának akart megfelelni Dér Heni: az énekesnővel apukája éreztette, hogy fiút szeretett volna, aztán pedig kitagadta őt a Megasztár miatt.
Sneider Tamás a Jobbik elnöke érthetetlen módon rátámadt a kábítószer rabságából éppen kiszabaduló híres rapperre. Egy Facebook bejegyzésben gusztustalannak, sőt "nemzetellenesnek" titulálta és még kufárkodással is megvádolta.
Megdöbbentő adat: idén eddig száznál is több jármű gyulladt ki, a legtöbbjük sima személyautó - és az esetek egy részében a sofőr nem hibás. Egy kocsiban hagyott öngyújtó is képes tragédiát okozni, ha meleg van.
Összesen kilenc listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásra, ennyi lista szerepel majd a szavazólapon.
Fontos lenne szemléletet váltani az egészségüggyel kapcsolatban, és megtérülő befektetésként tekinteni rá - mondta a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke a szervezet tizenharmadik éves konferenciája kapcsán, amelyen a résztvevők egészségügyi finanszírozási kérdésekről egyeztetnek.
A magyarok szerint az „ingyen pénz” az egyik legnagyobb előnye az Európai Uniónak, miközben a migrációt tartják a legnagyobb hátránynak – derül ki a Policy Solutions felmérésből. A magyar társadalom és az Unió kapcsolatát vizsgáló kutatás arra is rámutatott: még a kormánypárti szavazók szerint is az EU-s pénzek jelentős részét ellopják. Összességéb
- Több unoka után több nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is igénybe vehető lesz január 1-jétől - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár egy csütörtöki budapesti idősklub-találkozón.
Ma délelőtt egy holland diákcsoporttal beszélgettem a Parlamentben. Elképesztő, hogy milyen jól látják a magyar helyzetet. Hogy a populizmus és a gyűlölet országa lettünk, ahelyett, hogy a jövőnk építésével foglalkoznánk – írja a Facebookon a DK EP-listavezetője.
Újabb recept jelent meg a Csepeli Hírmondóban a Fidesz alelnökétől. Németh Szilárd idén húsvétkor is közösen főzött édesanyjával. Nagypénteken bőrén sült lazac volt, korianderes lencsefőzelékkel, amelyet currys kókusztejjel készített el – áll a kerületi lapban. Vasárnap hagyomány ételek következtek a politikus családjánál: orjaleves, töltött káposz
Miközben a hazai várható élettartam 5 évvel alacsonyabb az Európai Uniós átlagnál, a magyarok a 76,2 évvel jelentősen elmaradnak a környező országok 78-82 éves átlagától is. A kedvezőtlen mutatók egyértelmű versenyhátrányt okoznak...
A kormányhoz fordult hárompontos javaslatcsomagjával az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete. Szeretnék elérni, hogy több forrást biztosítsanak a gyógyszerek finanszírozására, hatékonyabbá tennék a befogadási rendszert és enyhítenének a gyógyszeripar terhein.
Zsidó érdekköröktől az FBI-ig, Kövér Lászlótól a Facebookig mindenki üldözte a Kurucinfót, de a lap mégis megmaradt, és most egy szólásszabadásgot képviselő fórum a „magunkfajták” számára – mondják magukról a Kurucinfó szerkesztői. Több mint egy évtized után sajtóklubot tartott a Kurucinfó. Tudósításunk.
Összesen kilenc listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásra, ennyi lista szerepel majd a szavazólapon.
Örülhetnek a békásmegyeri háziasszonyok, péntek délben Tarlós István jelenlétében végre átadják a Békásmegyeri Piac új csarnokát. Ezzel együtt neki kezdenek a régi épület bontásának, aminek a helyén egy hatalmas közösségi teret hoznak létre.
A DK elnöke szokott politikai vitát folytatni Dobrev Klárával. Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy korábban karantént húztak a Jobbik köré, amit lebontani nem kell, de ajtót kell nyitni.
Évente több mint 20 millió gyerek nem kapott védőoltást a kanyaró ellen az elmúlt nyolc évben az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) csütörtöki közleménye szerint.
Egyelőre nem lehet még pontosan meghatározni, hogy milyen károkat okozott a múlt heti fagy. Szabolcsban több gyümölcsösben is akár 70 százalékos veszteségre számítanak a gazdák. A hideg ugyanis a legrosszabbkor érkezett: több fán már kis gyümölcsök voltak, a többi pedig virágzott.
"A napokban megjelent álhírekkel szemben" az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) mentette meg az azonnali bezárástól az egyébként nem állami fenntartású, buddhista közösség által alapított, sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot - írta a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Negyedik alkalommal rendezik meg idén a Zsidó Művészeti Napokat május 25-e és június 2-a között. A fesztiválon évről évre egyre bővebb a kínálat, és vannak kihagyhatatlan visszatérő vendégek, mint Jávori Ferenc, vagyis Fegya, aki idén 3 produkcióban is fellép majd - többek közt Falusi Mariannal is.
A családvédelmi akciótervnek komplex hatása lesz, amellett, hogy kedvezően befolyásolja a lakásépítést, a beruházásokat és ezáltal a GDP-bővülést is, a munkaerőpiaci helyzetet is javítja, és az intézkedéseknek köszönhetően nőhet a születések száma - vélekedett Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyi államtitkára a Budapesti Corvinus Egyetem