Még az ellenzéki szavazók 16 százaléka is hajlandó lenne átszavazni a kormánypártok jelöltjére egy most vasárnapi főpolgármester-választáson, Karácsony és Puzsér Róbert esélye nem túl nagy a győzelemre.
A pedagógusoknak a pedagógus 2 fokozata lépéshez és a kicsit jobb fizetéshez 6 év szakmai gyakorlatot kell szerezniük. 2019-től azonban már csak a 2013 után szerzett szakmai tapasztalat számít. "Ez azt jelenti, hogy ha egy pedagógus gyermeket vállal és GYED-re megy, a kormány ezt úgy hálálja meg, hogy megtagadja tőle az előrelépés lehetőségét, akko
Felejtsük el az összes fogyókúrát, így járunk a legjobban. Testünk arra van programozva, hogy tartalékolja az energiát, ezért lehet, hogy egy sztárdiéta egyszer beválik, másodszor azonban már szervezetünk befékez. Dr. Bajnok Éva,...
A budapesti választópolgárok csaknem fele (48 százaléka) Tarlós István újrázását támogatná a főpolgármesteri poszton egy most vasárnapi szavazáson - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet című napilap számára készített közvélemény-kutatásából. A felmérés ereménye szerint, amelyet az intézet szombaton az MTI-hez is eljuttatott, Karácsony Ger
A következő (hosszú) hétvégén várhatóan már kegyesebb lesz hozzánk az időjárás. Ilyenkor sokan mennem tó mellé, és ha fürödni még nem is, de csónakázni egészen biztos lehet majd. Na de hol mennyiért? Ennek járt utána a Pénzcentrum. Habár...
Nem elégedett az MSZP népszerűségi adataival, nem fogna össze országos szinten a Jobbikkal, elképzelhetőnek tart egy liberálisoktól a radikális balosokig tartó európai parlamenti nagykoalíciót, szerinte simán elbírnák a magyar vállalkozások a 240 ezer forintos minimálbért. Szanyi Tibort, az MSZP európai parlamenti képviselőjét kérdeztük. Interjúnk.
Nem kritizálást, hanem inkább együttműködést várna a kormányzat az Akadémiától az MTA kutatóhálózatának az átalakítása ügyében, cserébe garanciákat adna. Az új modell 2020. január elsejétől kezd működni a mostani tervek szerint. Amihez a kormány ragaszkodik: az MTA-n kívüli kutatóhálózat. Palkovics László kész részt venni az MTA májusi közgyűlésén,
Szabad és zöld, élő és élhető Budapestet ígért szombati kampányindító rendezvényén Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje, olyan várost, ahol jobb minőségben és tovább élhetnek a lakosok.
A láncon tartás, egy hirtelen erős hang, egy sokkhatás, az ivarzási időszak, a dominanciakonfliktus és az élelmiszer szaga is kiválthat a kutyáknál agresszivitást. A kutyatámadások okairól Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője beszélt az InfoRádióban.
6 évvel ezelőtt kezdődött Pécsi Ildikó és volt menye, Pártos Csilla között a pereskedés, melynek februárban lett vége. A párhuzamosan zajló rokontartási kereset is véget ért. A bíróság kimondta, hogy a volt menynek el kell...
Botrányos parkolási visszaélésektől hangos a közélet hetek óta. Átláthatatlan hátterű cégek tesznek zsebre milliárdokat bizonyos fővárosi kerületekben, miközben a lakosság semmit nem lát viszont az órákba bedobott pénzből. Van ahol veszteséges a parkolás, van ahol nyereséges – csak éppen nem az önkormányzat, hanem „nélkülözhetetlen” magánvállalkozá
A visszaélések megakadályozására szigorú feltételek mellett vehető csak fel a falusi csok. Igyekeztünk elég szigorú intézkedéseket hozni. Feltételül szabjuk a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél...
Kiemelhető a családból a kisgyerek, akit szülei veszélyeztetnek azzal, hogy nem adatják be neki a védőoltásokat - mondta ki az Alkotmánybíróság. Egy szabolcsi család kérvényét utasították el ezzel. A szülők szerint, a lelkiismereti és a vallásszabadságuk is sérülne, ha beadatnák a védőoltásokat a gyereküknek. Magyarországon a védőoltás-ellenes szül
"A világ legtermészetesebb dolga, hogy akik pénzeket kezelnek és befektetnek állampapírba, azt az országot próbálják támadni, amelyikről azt gondolják, sebezhető."
Műfű, műanyagtojás, műanyagkosár és temérdek felesleges csomagolás. Ahogy szinte minden, a kiskereskedelem fókuszában álló ünnepkor, húsvét alkalmával is jelentősen megnő a műanyagfelhasználás. Pedig higgyük el, létezhet plasztikmentes...
Csányi Sándor ezt állítja, de azt senki nem árulja el, hányszor utazott az OTP gépével a miniszterelnök, és mennyit áldozott erre a híresen kevés félretett pénzéből.
Európát nem szabad birodalommá szervezni - jelentette ki Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára egy kolozsvári diákkonferencián.
Kihúzták az Ötöslottó 15. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a héten 3 milliárd 966 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:6;...
Fordulat a Momentumnál: Korábban szórólapokon figyelmeztettek, hogy ellopják az autósok pénzét, és börtönrácsot ragasztottak a kerületi fideszes irodára, most viszont azt írják, hogy a parkolási balhé érintettjeit is megilleti az ártatlanság vélelme.
„Az itteni, magukat szociáldemokratának eladó kollégák szétverték a szakszervezeteket, érdekérvényesítő tanácsokat, gyakorlatilag leszerelték a magyar gazdaságot a rendszerváltozáskor!” A közönség soraiból felszólaló, az addig beszélő politikusat kiosztó hölgy szövege volt a legizgalmasabb az MSZP-s, DK-s és nyugati baloldali politikusokat felvonul