Az idei húsvét állatkerti sztárja bizonyosan az egy héttel ezelőtt született kisbárány lesz. Az elragadó kis jerke vidám, kíváncsi és jókedvűen ugrál. Szülei társaságában már látható a kifutójukban.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Fekete-Győr Andrást - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Idén februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 8,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A hét közepétől ugyan esős időt jelez a meteorológia, de ez a csapadék legföljebb a katasztrófa elhárításra lesz elegendő. A gazdák már egy átlagos termésnek is örülnének. (Gazdaság)
Talán Tarlós Istvánt, vagy Karácsony Gergelyt, vagy Puzsér Róbertet, ne adj' Isten Bácskai Jánost, esetleg Baranyi Krisztinát, Várnai Lászlót, Csárdi Antalt? Á, dehogy!
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által ellenőrzött 17 kórház egyikének sem volt teljesen megfelelő a gazdálkodása a vizsgált időszakban, azaz 2016 és 2018 között - hangzott el az ÁSZ szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Talentis Group egy ingatlanegyüttesre tett ajánlatot. Régen a Napkelte készült itt, most a Hír TV adását sugározzák az állami pénzen felújított épületekből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 55,85 millió forint bírságot szabott ki az OTP bankcsoport hét intézményére működési és belső szabályozási hiányosságok miatt, a feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható működését.
Budán, a XII. kerületben, a Koltai Jenő Sportcentrum területén, építkezés közben került elő több II. világháborús robbanószerkezet. A tervek szerint április 10-én hatástalanítják őket. Óriási területet kell lezárni és kiüríteni.
Reményt kaptak a bedőlt hitelesek, hogy kedvezményesen jussanak lakásaikhoz, csakhogy annak visszavétele után szinte azonnal vihetné azt a végrehajtó. Erdősi Éva szerint nagyjából 130 ezren lehetnek érintettek, és bár a hitelszakértő szerint a konstrukció jó, mégis elhibázottnak tartja a saját tulajdon előtérbe helyezésének szemléletét.
Böcskei Balázs szerint az ellenzék egyik nagy félelme az, hogy hogyan keretezi majd őket a Fidesz. A politikai elemző úgy fogalmazott: „következetlenségben következetes az ellenzék”.
Sikeresen zárultak a tárgyalások a BKV-nál - megállapodás született a 2019-es bérfejlesztésről. Három havi bérkiegészítésről is szól a megállapodás. A mai napon sikeresen zárult a 2019-es béremelésre vonatkozó tárgyalássorozat....
Nem történt jelentős meglepetés a hét eleji tárgyalásokhoz képest, a BKV és a szakszervezetek 8%-os bérfejlesztési megállapodással zárták le a több hónapja tartó „izmozást”. A BKV sikerként kommunikálja a tárgyalást, amiben nem mindenki ért egyet. Ami viszont fontos számukra: sztrájktól sem kell tartaniuk.
Rengeteg ember otthon találja meg az igazi nyugalmat, ami teljesen természetes. De akkor a legjobb az élmény, ha kihozzuk a maximumot kis kuckónkból, amit tökéletesen a saját ízlésünk szerint alakítunk ki!
Sikeresen zárultak az idei bértárgyalások a BKV Zrt.-nél, a megállapodás értelmében április elsejével nyolc százalékkal nőtt a dolgozók alapbére - közölte a cég.
„Volt anyuka, aki a nyakamba borult, hogy azóta szeret olvasni a gyermeke, amióta kapott szemüveget.” A legelhagyatottabb kárpátaljai falvakban vizsgálja a gyermekeket és felnőtteket a Katolikus Karitász Orvosmissziója. Vojcek Lászlóval, a szervezet vezető orvosával megrázó történetekről, a magára hagyott százötvenezres magyarságról és a segítségny
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által ellenőrzött 17 kórház egyikének sem volt teljesen megfelelő a gazdálkodása a vizsgált időszakban, azaz 2016 és 2018 között - hangzott el az ÁSZ sajtótájékoztatóján.
A Koltai Jenő Sportcentrum területén az építkezés során több II. Világháborús robbanószerkezetet találtak. A tűzszerészek a hatástalanítás idejére, 2019. április 10-ére biztonsági zárást rendeltek el a környéken. A hatóságnak több száz lakást, valamint a környező irodaházakat, hoteleket és vendéglátó helyiségeket kell kiüríteni - írja a hegyvidek.h
Intenzív együttműködés kezdődik Magyarország és a Fülöp-szigetek befektetési és exportösztönzési ügynökségei között, illetve új szintre emelik a sport területén megvalósított együttműködést az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Fülöp-szigeteki Sport Bizottság között - mondta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes
A 2017-es hóesés miatt károsodott a villanyvezeték a Felső-Mátra területén. A helyreállítás azóta sem történt meg, emiatt problémák adódnak az egyik környékbeli szállodában. A hotel vezetője panaszt tett, a térség országgyűlési képviselője intézkedik.
Jelentős beruházások kezdődtek, illetve kezdődnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, a miskolci székhelyű intézmény saját forrásból 1,37 milliárd forintot fordít fejlesztésekre - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Révész János főigazgató.