Új magyar brandek felépítését szorgalmazta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Tusnádfürdőn egy, a versenyképesség témájában rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
A magyar kormány visszautasítja a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós finanszírozást - mondta a Reuters hírügynökségnek adott interjúban az igazságügyi miniszter.
Budapest 23 kerületéből jelenleg 17-nek kormánypárti, konzervatív vezetője van. Az önkormányzati választásokon felerősödnek a helyi sajátosságok, sok esetben elég a törzsszavazókat megszólítani.
A felvételi ponthatárok kihirdetése után indul az egyetemisták és főiskolások rohama az albérletekért. A megnövekedett kereslet miatt az albérleti díjak is megnőnek, igaz csak néhány ezer forinttal. Az ingatlanpiaci elemző szerint ugyanis nagyobb mértékű áremelkedést nem tudnának kifizetni az albérletkeresők. Míg Budapesten átlagosan 160 ezer forin
A Bizottság nyilvánosságra hozta az erről szóló jelentést. Ezzel pedig bírósági szakaszba lép a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárás. A testület szerint ugyanis uniós jogba ütköznek azok a magyar rendelkezések, amelyek büntethetővé teszik a menedékjog és a tartózkodási engedély megszerzését támogató tevékenységet. Szerintük
Világháborús bombát találtak a Városligetben, a robbanószerkezetet pénteken hatástalanítják a helyszínen. Emiatt a VII. és XIV. kerületekben 500 méter sugarú körben lezárást és kiürítést rendeltek el - közölte a fővárosi kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Négyszázkilencven volt - az elérhető 500-ból - a legmagasabb ponthatár idén, a bejutáshoz ezt a Pécsi Tudományegyetem germanisztika alapképzésére jelentkezőknek kellett elérniük - közölte az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese...
Világháborús bombát találtak a Városligetben, a robbanószerkezetet pénteken hatástalanítják a helyszínen. Emiatt a VII. és XIV. kerületekben 500 méter sugarú körben lezárást és kiürítést rendeltek el - közölte a fővárosi kormányhivatal.
A kormány továbbra is kiáll a "Stop Soros" törvénycsomag és a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítás mellett, mert azok Magyarország és a magyar emberek védelmét szolgálják - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.
Ezernyi variáció létezik a pizzára. Lehet kerek vagy négyzetes, vastag vagy vékony tésztájú, készülhet kevés vagy sok feltéttel. A SunsEaty bloggere letesztelte a pizza-helyzetet Szegeden.
Magyarországon jelenleg 17 éve van lehetősége a szülőknek eltároltatni gyermekük őssejtmintáit magán sejtbankokban, ez idő alatt pedig számos fordulat történt: számos orvos vonta kétségbe a saját őssejt tárolásának hasznát, fejlődött...
Suhajda Szilárd csütörtökön elérte a 8611 méteres K2-t; ezzel ő lett az első magyar hegymászó, akinek sikerült feljutnia a Föld második legmagasabb hegycsúcsára.
A beteg gyerekükkel kórházban tartózkodó szülőknek szerzett be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 379 ágyat, amelyeket 32 intézményben osztanak szét - jelentette be az ÁEEK főigazgatója.
Hivatalból indít vizsgálatot az ombudsman, az Országos Onkológiai Intézetben tapasztalható betegellátás körülményei miatt – értesült lapunk az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalától.
Újrázhat Mokán István jelenlegi polgármester Sarkadon, miután továbbra is élvezi a kormánypárt támogatását. Az ügy érdekessége, hogy Mokán Istvánt költségvetési csalás ügyében jogerősen elítélte a bíróság. A Fidesz-frakció sajtóosztálya azt írta az atv.hu-nak, hogy „az ügy 2014 előtti, tehát a választók egyszer már döntöttek”.
Hálózati problémákat okozott a Vodafone szolgáltatásában csütörtökön délelőtt, hogy egy munkagép átvágott egy, a hálózatot kiszolgáló kábelt, Emiatt akadozhatnak a hívások a Telenor felé - közölte a Vodafone csütörtökön. A...
A Városligetben talált világháborús bomba hatástalanítása miatt több troli és busz is módosított útvonalon közlekedik pénteken délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A tagokat és az elnököt egyaránt a miniszterelnök nevezi majd ki, ám miután nem kell minősített többség a döntésekhez, a kormányzati akarat könnyen érvényesül.
Az első versenyeket még csak a felhajtás miatt szervezték, amit a közönség annyira megkedvelt, hogy mai napig felfordul az ország, ha útnak indul a mezőny. Megmutatjuk, ki azok, akik nélkül csak szimpla bringázás lenne a francia kerékpáros körverseny.
A nagy hőségben is betérünk vásárolni a boltba, sőt, a nyaralás alatt is. A nyári hónapokban több mint 40 milliárd forintot költenek a nyaralók a Balaton parti boltokban, ez több, mint egy megye átlagos havi boltos bevétele, ami 31 milliárd...
A távozó brüsszeli Európai Bizottság (EB) még elvégzi a piszkos munkát a bevándorláspárti erőknek - írta az EB bejelentett eljárásaira reagálva a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményben.
Augusztus elsejével választják le a kutatóintézeteket az MTA-tól, és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba szervezik azokat. Az irányító testületbe az MTA és az ITM is delegál tagokat.
Hiába keresi már a kíváncsi szem a Vasarely-képet a budapesti Városháza Parkban. Más készül helyette. A sokak által kedvelt különleges ábrának szomorú ok miatt kell búcsút inteni, ám helye nem marad üres. Színes megoldás születik a helyére. Jöjjenek a részletek!
Akár ötvenezer forint helyszíni bírsággal is sújtható az, aki Tihany központjában, vagy a hajóállomás környékén elektromos rollerrel, elektromos gördeszkával, hoverboarddal, segway-jel vagy más önegyensúlyozó eszközzel közlekedik.