2019. július 9. kedd

júl. 9
8:21
Ilyen egy luxustrafik ma Magyarországon: nem lehetetlen, simán működik (Pénzcentrum)
Negyedik éve viszi sikerrel kecskeméti luxustrafikját egy magyar férfi, aki zsinórban harmadszor zsebelte be az Év Boltja verseny díját - írja a HelloVidék. A kecskeméti Spiritstore kezdetben ugyanolyan koncepció szerint működött...
júl. 9
8:24
Bicskéig meghosszabbítják a kisvasút vonalát, és ez még nem minden (ATV)
Tényleg meghosszabbíthatják Bicskéig a felcsúti kisvasutat, ahogy azt Orbán Viktor megmondta, de számos más vonalat is felújítanának az elkövetkező két évben összesen több mint 12 milliárd forintból - derül ki a hvg birtokába került kormányzati előterjesztésből.
júl. 9
8:27
Sietnek, hogy még a héten felfüggesszék Demeter Márta mentelmi jogát (Alternatív Energia)
Ha péntekig nem sikerül, akkor már csak ősszel nyílik alkalom rá – a kormánypárti politikusok pedig nem akarnak késlekedni.
júl. 9
8:30
Kiderült: egyre kevesebbet járnak bankba a magyarok (Blikk)
Egyre kevesebbet járunk bankba, egyre többször intézzük a pénzügyeinkkel kapcsolatos teendőinket netbankokon keresztül.
júl. 9
8:45
Csúnya eset a Balaton Soundon, kiutasítottak egy szlovák állampolgárt (Infostart)
A Siófoki Járási Ügyészség 2019. július 5-én két tetten ért és őrizetbe vett külföldi állampolgárt állított bíróság elé, akik közül az egyik gépjárművet nyitott ki egy speciális eszközzel, míg a másik a Balaton Sound fesztiválon dolgozó ápolónőt ütött meg.
júl. 9
8:48
Felismeri őket? Mobiltelefont lopott ez a két férfi a Teréz körúton (Blikk)
A terézvárosi rendőrök keresik azt a két férfit, akik egy Teréz körúti kávézóból mobiltelefont loptak június 30-án.
júl. 9
8:51
Orbán beváltja a fenyegetését: tényleg meghosszabbíthatják Bicskéig a felcsúti kisvasutat (444.hu)
Egy kormányzati előterjesztés alapján folytatódhatnak a kisvasútfejlesztések, a következő 2 évben Rogán Antal és Révész Máriusz előterjesztése alapján összesen több mint 12 milliárd forint mehet ezekre.
júl. 9
8:57
Fesztiválhónap: kedden kezdődik az EFOTT (Igényesférfi.hu)
A 2019-es zenei felhozatalt ígérik a valaha volt legerősebbnek a szervezők.
júl. 9
9:00
Nekik a tározó a riviéra (Alternatív Energia)
Vékony pénztárcával a vadvizek, folyópartok és víztározók maradnak, a fizetős strandot vagy a balatonozást egy nagyobb család csak ritkán engedheti meg magának.
júl. 9
9:09
Ez a megoldás a magyar falvak kihalása ellen: nem lesz olcsó (Pénzcentrum)
Lezárultak a Magyar Falu program első pályázatai, mely segítségével 461 önkormányzati és 487 egyházi közösségi tér fejlesztésére kerülhet sor. Mindkét esetben felhasználásra került a kiírás teljes keretösszege, összesen 13...
júl. 9
9:15
Tarlós István: négy éven belül az összes fővárosi földutat leaszfaltozzák (SzMo)
A főpolgármester azt is elmondta, hogy Orbán Viktorral pedig újra egyeztetnek majd a parkolás központosításáról.
júl. 9
9:33
Negyven százalékos tévedés – Kiakadtak Rétvári kijelentésein a pedagógusok (Alternatív Energia)
Égbekiáltó csúsztatásnak tartja a Pedagógusok Szakszervezete
júl. 9
9:45
Tovább tart a fogyasztói árak növekedése (Igényesférfi.hu)
Az élelmiszerek drágulása okozta a maginfláció növekedését.
júl. 9
9:48
Ksh: 3,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak júniusban (Blikk)
A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júniusban az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva pedig az árak átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
júl. 9
9:48
Több mint 3 százalékkál drágult minden a boltokban (ATV)
A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júniusban az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva az árak átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
júl. 9
10:06
Ez Haladás? (Alternatív Energia)
Olvasom a nyugat.hu portálon, hogy a szombathelyi önkormányzat a jövőben csak szigorú feltételek mellett hajlandó támogatást adni a csőd közelben lévő focicsapatnak. A részletekkel nem terhelem az olvasót: a klub gatyáig eladósodott, gyakorlatilag fizetésképtelen. Ez Magyarországon nem ritka, ezért még nem ültem volna le a klaviatúrához.
júl. 9
10:06
Rétvári: jóval több tankönyvet és olcsóbban rendeltek az iskolák (ATV)
Félmillióval több tankönyvet rendeltek az iskolák a szeptemberi tanévkezdésre, az erre fordított költségek 700 millió forinttal csökkentek tavalyhoz képest - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
júl. 9
10:18
Magyaroszágra érkezik a szlovák államfő (ATV)
Hivatalos látogatást tesz Magyarországon Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön. A szlovák államfő Áder János köztársasági elnök meghívására érkezik Budapestre.
júl. 9
10:36
Vadnai Benjámin vitorlás kvótát szerzett a tokiói olimpiára (ATV)
Vadnai Benjámin kvótát szerzett kedden a tokiói játékokra a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs vitorlázó Laser-világbajnokságon.
júl. 9
10:39
Váltófutás (Alternatív Energia)
Sportkifejezéssel élve a papírforma érvényesült a görög parlamenti választáson, a jobboldali konzervatív Új Demokrácia nemcsak győzött, abszolút többséget is szerzett az új parlamentben, így viszonylag kényelmes többséggel kormányozhat. Kiriakosz Micotakisz tegnap beiktatott miniszterelnök győzelmi beszéde meglehetősen derűlátónak hangzott tehát.
júl. 9
10:41
Szemben (Alternatív Energia)
A műfelháborodás elemi erejű. A hatalmon lévők számon kérik az ellenzékiektől, hogy szembe merészeltek menni a szokásjoggal. Nem szavazták meg ugyanis az Európai Parlamentben, hogy a fideszes Járóka Lívia is alelnök lehessen
júl. 9
10:43
Csalóka győzelem (Alternatív Energia)
Mostanában zavarban vannak a kommentátorok, politikai elemzők, ha a csúcsjelölti rendszer minapi kijátszása szóba kerül a francia államfő, illetve Orbán Viktor részéről. Bár két egyaránt karizmatikus egyéniségről van szó, Európa jövőjét illető elképzeléseik mégis olyannyira különböznek egymástól, hogy el sem tudjuk képzelni, Weber európai bizottság
júl. 9
10:45
Nyári tragédia (Alternatív Energia)
Az a nap is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. A tizenegy éves reggel felkelt, türelmesen kivárta, amíg a személyzet elé teszi a szokott joghurtját a puffasztott csokoládés golyóval
júl. 9
10:45
Magyarországra jön a szlovák elnök (444.hu)
Zuzana Čaputovát Áder János hívta meg, csütörtökön látogat Budapestre.
júl. 9
10:47
Fegyverletétel (Alternatív Energia)
A gazdasági szabadságharc a valóságban sosem létezett. A politikai jelszavaknak nem az a feladatuk, hogy a létező világot leírják, de valamilyen értelmezhető kapcsolatban azért lehetnének vele. Ám teljesen értelmetlen gazdasági szabadságharcról beszélni egy olyan országban, ahol a bankok profitrátája a legmagasabb Európában, ahol a multinacionális
júl. 9
10:49
A slambuc rendje (Alternatív Energia)
Naponta főz egy-két bográccsal a tápláló ételből a helyi fazekasmester, aki alól „kiszaladt” a cserépkályhás szakma.
júl. 9
11:00
Menczer: külpolitikánk sarokköve a külhoni magyarok melletti kiállás (ATV)
A magyar külpolitika egyik legfontosabb sarokköve a külhoni magyarok melletti kiállás, jogaik és érdekeik védelme, illetve képviselete - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten.
júl. 9
11:15
Donáth Anna: Most nem szavaznám meg von der Leyent (Igényesférfi.hu)
A hétfői Egyenes Beszédben a Momentum EP-képviselője úgy fogalmazott: Járóka Líviát azért nem támogatták, mert nem volt jelen Törökszentmiklóson, és nem emelte fel a hangját a Híd a munkába-program miatt.
júl. 9
11:21
Halálos motorbaleset történt (Infostart)
Személygépkocsival ütközött és meghalt egy motoros kedden Pápán - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
júl. 9
11:27
Vadainak a sportsikerekről csak a diktatúrák jutnak eszébe (Igényesférfi.hu)
Kérdéseket tett fel a DK országgyűlési képviselője az Európa Játékok kapcsán Orbán Viktornak.
júl. 9
11:33
Újabb sportcsarnokot kap Budapest (Infostart)
A főváros XVII. kerületében tervezhet és építhet multifunkciós sportcsarnokot a ZÁÉV Építőipari Zrt., az Építő-és épületkarbantartó Zrt.-vel közösen.
júl. 9
12:00
Debrecenben is megnevezték az ellenzéki polgármesterjelöltet (ATV)
Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik helyi önkormányzati frakcióvezetőjét indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a Jobbik, a Momentum és az LMP - jelentették be a három párt képviselői kedden a városháza előtt sajtótájékoztatón.
júl. 9
12:03
A Jobbik helyi frakcióvezetőjét indítja polgármesterjelöltként ősszel a Jobbik, a Momentum és az LMP Debrecenben (444.hu)
Kőszeghy Csanád Ábel szerint más pártok és civil szervezetek is beállhatnak mögé, ezért a képviselőjelölti listát csak később hozzák nyilvánosságra, de az MSZP-vel és a DK-val „zátonyra futottak” a tárgyalások.
júl. 9
12:03
Caputová Magyarországra jön csütörtökön (Igényesférfi.hu)
Hivatalos államfői látogatáson fogadja őt Áder János.
júl. 9
12:06
Megállapodott a 4iG és a Magyar Telekom a T-Systems eladásáról (ATV)
A 4iG megállapodást írt alá a Magyar Telekom Nyrt.-vel a T-Systems Magyarország Zrt. megvásárlásáról - közölte a 4iG és a Magyar Telekom kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
júl. 9
12:09
Hargitai Miklós: Fegyverletétel (Igényesférfi.hu)
Az idézőjeles gazdasági szabadságharc ugyanolyan marketingtermék, mint a „polgári Magyarország” vagy a „rezsicsökkentés”.
júl. 9
12:18
Liberális polgárjogi harcost hívott Áder a Sándor-palotába (Alternatív Energia)
A magyar kormánypárti sajtóban csak Soros-ügynöknek becézett szlovák elnöknő csütörtökön érkezik Budapestre.
júl. 9
12:39
Megveszi a 4iG a T-Systemst a Magyar Telekomtól (SzMo)
A 4iG-ben nemrég szerzett nagyobb részesedést a Mészáros Lőrinccel szoros üzleti kapcsolatban álló Jászai Gellért.
júl. 9
12:45
Az MSZP és a DK kimaradt a debreceni közösködésből (Infostart)
Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik helyi önkormányzati frakcióvezetőjét indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a Jobbik, a Momentum és az LMP - jelentették be a három párt képviselői.
júl. 9
12:57
Érkeznek a viharok, kiadták a riasztást (Infostart)
Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyei járásokban adtak ki riasztást zivatarok miatt.
júl. 9
13:00
Nagy újítás a McDonald's-nál: mától minden megváltozik (Blikk)
Már korábban is voltak arról híresztelések, hogy hazánkban is megkezdené a McDonald's a gyorskaják házhoz szállítását. Külföldön ez már nem újdonság, a McDelivery névre keresztelt futárszolgálat, ami a mekis kajákat szállítja ki, már régóta üzemel.
júl. 9
13:00
Figyelem: szennyezett kutyaeledelt hív vissza a Fressnapf (ATV)
Szalmonellával szennyezett kutyaeledelt hív vissza a Fressnapf - közölte az áruházláncra hivatkozva kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
júl. 9
13:12
Hatóság: Későn szólt a Telekom az ügyfeleinek, hogy változik a befizetési határidő (ATV)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Magyar Telekom Nyrt.-t, mert a vállalat tavaly októberben és novemberben előzetes értesítés nélkül változtatott számlázási gyakorlatán; a jogsértő magatartás miatt több százezer előfizető egyáltalán nem értesült az előfizetői szerződése egyoldalú módos
júl. 9
13:21
Magyarországra látogat a szlovák államfő (Infostart)
Hivatalos látogatást tesz Magyarországon Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön. A szlovák államfő Áder János köztársasági elnök meghívására érkezik Budapestre.
júl. 9
13:24
Betépve, fűvel a zsebében fuvarozott egy taxis Siófokon (ATV)
A siófoki rendőrök elkaptak egy budapesti taxist hétfő délután, akit a közlekedési hatóság egyik dolgozója megpróbált ellenőrizni, de a sofőr a felszólítás ellenére beszállt a kocsijába, majd a férfit, aki megpróbálta feltartóztatni, elsodorta.
júl. 9
13:27
Nemzeti Közművek: Életveszélyes az áram- és gázlopás (Igényesférfi.hu)
A közműszolgáltató szerint ha illegális beavatkozás történik a hálózatban, az nem csak a szolgáltatónak okoz anyagi veszteséget, de életeket is veszélyeztet.
júl. 9
13:39
Életveszélyre figyelmeztet a Nemzeti Közművek (Infostart)
Magyarországon az utóbbi években kevésbé jellemző az energialopás, de még most is jelentős számban fordulnak elő olyan esetek, amikor szabálytalan beavatkozást történik a hálózaton, az illegális beavatkozás nemcsak anyagi veszteséget okoz a szolgáltatóknak, hanem életeket is veszélyeztet - hívta fel a figyelmet az NKM Nemzeti Közművek Zrt.
júl. 9
13:39
Puzsér válasza Karácsonynak: A kapcsolatunk ott tört el, amikor a lakásomon a pofámba hazudtál (444.hu)
Puzsér reagált a 444 Karácsony-interjújára. Azt mondja, nyolc hónapja arra kérte Karácsonyt, hogy találják meg közösen Budapest Márki-Zay Péterét, de a zuglói polgármester erre nem volt hajlandó.
júl. 9
13:45
A tiltakozásokra hivatkozva drágítottak 23 millióval a Városligetben (444.hu)
Nem látták előre, hogy az egy éve zajló akciók folytatódnak, amikor dolgozni kezdenek a gépek.
júl. 9
13:48
Korda György: Puzsér számomra egy nulla (ATV)
Pu­zsér Ró­bert egy hosszú Facebook-bejegyzésben fej­te­gette, hogy sze­rinte Korda György miért nem ér­de­melte meg a Bu­da­pest dísz­pol­gára címet.

Keresés