Magasan képzett orvosgárda és a legfejlettebb technikával felvértezett kórházi ellátás áll a nap 24 órájában az országok vezetőinek rendelkezésére, hogy váratlan rosszullétektől a hosszú kezelést igénylő makacs betegségekig semmi se gátolja őket tárgyalásaikban, a milliók életét befolyásoló döntéseik meghozatalában.
Lejárt tápszert kapott egy vidéki kórházban fekvő idős hölgy, legalábbis a nő unokája szerint. Az asszonyt nyelési nehézségei miatt gyomorszondán keresztül táplálják hetek óta. A 74 éves beteg rokona, Mónika elmondta: megdöbbenve tapasztalta, hogy öt hónapja lejárt tápanyagot adtak a mamának.
Láttam, ahogy az áram rázza a kisbabámat – ezt mondta az édesapa, aki tanúja volt gyermeke haláltusájának. A még mindig a történtek hatása alatt álló férfi elmondása szerint Kristóf (†1) éppen a családi ház szobájában játszott, amikor valahogyan megfogott egy villanyvezetéket.
Csak hétvégén hatástalanítják azt a II. világháborús robbanótestet, amelyet Újpest-Rákospalota vasútállomásának építési területén találtak. A hatástalanítás idején várhatóan jelentősen korlátozni fogják a vonatközlekedést a Budapest-Vác vonalon, de a lezárások két villamosvonalat is érintenek és 700 embernek kell majd elhagynia az otthonát.
Deutsch Tamást és Gál Kingát megszavazták alelnöknek, három Fideszes képviselő kinevezését azonban blokkolták a baloldali, liberális és zöldpárti képviselők az Európai Parlamentben. Ezt azzal magyarázták, hogy a Fidesz EU-ellenes propagandát folytat, és aláássa az Európai Unió közös értékeit. A kormánypárt szerint ezzel felrúgták azt az alapelvet,
Ma búcsúztatják a dunai hajóbaleset két magyar áldozatát, a Hableány kapitányát és matrózát a folyó Margit hídhoz közeli szakaszán. A tragédia helyszínén a dél-koreai áldozatokra koszorúval emlékeznek.
A nyári rendkívüli ülésszak utolsó ülése délelőtt 10 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezt követi Varga Judit igazságügyi miniszteri eskütétele. A képviselők megtarthatják a köznevelési törvénycsomag múlt hétről elhalasztott zárószavazását is.
Egy alig hatéves kisfiú mentette meg az édesanyja életét kedden azzal, hogy időben kihívta a mentőket. A gyerek a segélyhívó munkatársának azt még meg tudta mondani, hogy milyen utcában laknak Balatonszabadiban, ám a házszámot már nem - így a diszpécser végül az egyik szomszédhoz küldte át a kisfiút. Az édesanya Híradónknak azt mondta: épp aznap ta
Másfél ezer ügyfélnek a tartozása felét, 880 főnek pedig már a teljes hiteltartozását elengedte a Diákhitel Központ - közölte a Magyar Nemzettel Magyar Péter, az intézmény új vezetője.
A felszerelések Németországból érkeznek majd, ami azt jelenti, hogy 2019 első felében Magyarország a németek legnagyobb fegyvervásárlója - írja a Népszava.
Magyarország legszebb panorámájú sörfesztiváljaként hirdeti magát a III. Tihanyi Kézműves Sörfesztivál, amelynek vendégei keserű, gyümölcsös és savanyú sörkülönlegességeket is megkóstolhatnak a hétvégén. A rendezvényt a Sörpanoráma és a Tihanyi Önkormányzat szervezi a Legendás Házban, illetve a mellette lévő tájházban.
- Fotótilalom ellenére készített fényképeket egy néző a fővárosi Átrium Film-Színház 250. előadása után. A fotózást a színház egyik alkalmazottja meglátta, s szóvá tette azt. A konfliktus tettlegességig fajult.
Ha ma megszavazzák a köznevelési törvény módosításait, egy évük marad az alternatív iskoláknak arra, hogy igazodjanak a központi tantervhez. Ha nem teszik, visszavonják a működési engedélyüket.
Nem árulja el a magyar kormányfő, hogyan vette rá Emmanuel Macron francia elnököt arra, hogy álljon el Frans Timmermans támogatásától; a közrádiónak adott péntek reggeli interjújából azonban kiderül, "diplomáciai horroron" van túl a kormány, amelynek az a célja, hogy Magyarország hitelfelvevőből hitelnyújtó országgá váljon.
“Nem tudok róla, hogy hibázott volna akár egyszer is. Nincs ilyen az emlékezetemben” - ezt nyilatkozta Varga Juditról Áder János köztársasági elnök munkatársunknak arról a három évről, amikor a ma esküt tevő igazságügyi miniszter az Európai Parlamentben az asszisztense, szakmai munkatársa volt. Miniszterjelöltként ugyanakkor Varga Judit kiakasztott
Tegnap írtunk arról, hogy Kocsis Máté nem éppen barátságos levélben üzent a baloldali EP-képviselőknek. Levelét Molnár Csabának címezte, amire ma meg is jött a válasz Facebookon.
A kormány sikerrel szerzett érvényt Brüsszelben az európai parlamenti (EP-) választáson kinyilvánított magyar akaratnak, vagyis hogy olyan vezetőket válasszanak az uniós intézmények élére, akik tisztelik a nemzeteket és ellenzik a bevándorlást - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormány sikerrel szerzett érvényt Brüsszelben az európai parlamenti (EP-) választáson kinyilvánított magyar akaratnak, vagyis hogy olyan vezetőket válasszanak az uniós intézmények élére, akik tisztelik a nemzeteket és ellenzik a bevándorlást - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Ez
Péntek reggel Orbán Viktor új videót tett közzé a Facebook-oldalán, ami a szokásos Kossuth Rádiós interjúja előtt készült. Kedélyesen csevegett a riporternővel a baracklekvár főzés rejtelmeiről.
Péntek reggel Orbán Viktor új videót tett közzé a Facebook-oldalán, ami a szokásos Kossuth Rádiós interjúja előtt készült. Kedélyesen csevegett a riporternővel a baracklekvár főzés rejtelmeiről. Elárulta, otthon felesége nagyüzemben készíti a baracklekvárt a nyári konyhában.
Közzétette a Roszatom a Paks II beruházáshoz szükséges irányítástechnikai rendszerek beszerzését célzó pályázatot – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János.
A házastárs, élettárs, vagy családtag követi el a legtöbb esetben a nőkkel szembeni halálos végkimenetelű bűncselekményeket- derül ki a világszervezet tanulmányából.
Megszavazni vagy sem? - ez itt a kérdés – mondja Gyurcsány Ferenc, aki újabban szavazást indított arról, hogy a DK megszavazza-e Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének.
Van két jó hírünk a brüsszeli magyar érdekképviselet hatékonyságáért aggódó Dömötör Csaba számára – de mielőtt elmondanánk, tájékozatlanabb olvasóink kedvéért érdemes talán pár szóban magát Dömötört is bemutatni. Nevezett a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, ami még mindig nem sokat mond arról, hogy ki ő, és miért kapja a fizetés
Nem kétséges, hogy Demeter Márta súlyosat hibázott, és bocsánatot kellett volna kérnie, amiért azt sugallta egy a honvédelmi miniszternek címzett kérdésében, hogy a miniszterelnök lánya jöhetett haza Ciprusról egy olyan repülőgéppel, amelyik az ENSZ-békefenntartók kötelékében szolgáló magyar katonákat hozott haza.
Az ember bizonyos kort elérve azt hiszi, hogy őt már nem lehet meglepni. Aztán újra és újra kiderül, hogy dehogynem. Most például azzal, hogy pont az oroszok pénzelik a fasizmussal sok rokonságot mutató európai szélsőjobboldalt. Tavaly ősszel a moszkvai Metropol szállóban három-három orosz és olasz férfi 65 millió dolláros
Benzinkút a belváros szélén, a helyi nevezetességekhez még gyalogosan elérhető távolságban, de azért már távol a turistáktól nyüzsgő főtértől. A legtöbb taxis itt tankol, talán mert jó a kávé, talán mert szépek a pultos lányok, s itt kortyolgatják energiaitalaikat a hawaii mintás nadrágban napfürdőző fiatalok is. Ráérősen nézik a főúton suhanó forg
Nemrégiben ünnepeltük meg a nevezetes dátumot, amikor is negyedszázaddal ezelőtt a Pillangó FC ellen, a Népstadionban aratott győzelemmel megnyertük a bajnokságot. A csapatkapitány által belső forgalmazásra mindig akkurátusan elkészített, újra kiosztott írásos beszámolót olvasva felelevenedtek az emlékek. A kezdő csapat, a cserék, a gólszerzők, az
Az első fokon kiszabott büntetés súlyosítását indítványozta a Balla Irma meggyilkolása miatt elítélt vádlottal szemben a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség - tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Hétvégén teljes szélességében lezárják a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszát burkolatjavítási munkák miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Hétvégén teljes szélességében lezárják a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszát burkolatjavítási munkák miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.