Megkapó – vagy inkább beszédes – az az igyekezet, amellyel az illetékes állami szervek passzív, és a média egy részének meglehetősen aktív közreműködésével megpróbálják átfazonírozni a Microsoft-botrányt egyszerű állami korrupciós üggyé. Pedig nem az, nagyon nem: bármit írjon is a kormányközelből informált sajtó, itt nem az a kérdés, hogy néhány hi
Amikor Donald Trumpot megválasztották amerikai elnöknek, a kezdeti depresszió után sokan úgy gondolták, nem kell komolyan venni azt a sok sületlenséget, amit a kampány során elmondott, most új világ kezdődik, hiszen a világ leghatalmasabb államának vezetője lett. Nem így történt. Trump legszívesebben felmondaná a világ stabilitását biztosító hagyom
Már nem is tragikomikus, hanem egyszerűen szánalmas, ami történik. Az még egyfelől lehet történelmileg sajnálatos adottság, másfelől üdvözlendő történelmi szerencse, hogy az ország élén olyan vezető áll, aki egy személyben legkevesebb Európát megreformáló államférfinak és a politikaelméletet megújító filozófusnak gondolja magát, miközben nem felejt
Nem lehet megváltani a kárhozatra születő embertömeget, amely csak az örökös nemzésben tud vigaszt találni, csak hogy egyre sokasodjon, és szakadatlanul szaporítsa az áldozatra szántak millióit.
Két matróz helyett csak egy segítette a kapitány munkáját, vagyis hajózásra alkalmatlan volt a Hableány, derül ki az Index birtokába került legfrissebb szakértői véleményekből.
Egy véleménycikk az újságban természetesen nem lesz attól hősköltemény, hogy elnevezzük hőskölteménynek. De vajon másképp van-e ez a szentendrei HÉV esetében, azaz változik-e valami attól, ha a Fővárosi Önkormányzat átkereszteli ötös metróvá?
A mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Szegedi Ítélőtábla, amely jogerős döntésével elutasította azokat a védői indítványokat is, melyekben az ügy áthelyezését kérték a Szombathelyi Törvényszékhez.
Nagyjából egy hónap múlva indul az ajánlószelvények gyűjtése, a polgármester- és képviselő-jelöltállítás a finiséhez közeleg. Míg a Fidesz-KDNP az ország egyharmadában indít saját jelöltet, az ellenzéki oldalon még most is tartanak a tárgyalások annak érdekében, hogy mindenhol csak egy kihívója legyen a kormánypárti indulónak.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hollik István kormányszóvivő 10.00 és 11.30 között sajtótájékoztatót tart a Microsoft botrányról, Tusványosról, az önkormányzati választásokról.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ma nincs jele annak, hogy Orbán Viktor szeptemberben átalakítaná a kormányt, amiből az következik, hogy feladhatja Fidesz-alelnökségét.
A mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Szegedi Ítélőtábla, amely jogerős döntésével elutasította azokat a védői indítványokat is, melyekben az ügy áthelyezését kérték a Szombathelyi Törvényszékhez.
Hiába jelentették be, hogy a főváros VII. kerületében a DK-s Niedermüller Péter lesz az egyetlen ellenzéki polgármester-jelölt, Erzsébetvárosban vélhetően több kihívója lesz a kormánypárti Vattamány Zsoltnak.
Digitális kultúra néven várhatóan új tantárgy is bekerül angolszász mintára a hazai köznevelés repertoárjába - tudta meg a Magyar Nemzet a megújuló Nemzeti alaptanterv szakmai előkészítésében részt vevő Major Gábortól. A...
A költségvetési támogatásban részesülő pártok és pártalapítványok az Állami Számvevőszék (ÁSZ) oldalán ellenőrizhetik saját működésük és gazdálkodásuk szabályosságát.
Júniusban is rengeteg lakáshitelt vettek fel a magyarok, de némileg kevesebbet, mint egy évvel korábban. A visszaesés az előző hónaphoz képest is látható, ennek oka azonban vélhetően a babaváró hitel berobbanásában köszönhető. Az...
Szerdára virradóra ellopták a kilenc napja felavatott zimonyi Hunyadi János-szobor kardját, a hatóságok azonban már el is kapták a tolvajokat – közölte értesülését a Vecernje Novosti című belgrádi napilap az internetes oldalán.
Biztos vagyok abban, hogy a magyar kormány képes értékelni az EU-tagságot és az uniós forrásokat, jelentette ki Stephan Mayer, a német belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Privátbankár.hu-nak adott exkluzív interjúban az uniós pénzcsapok esetleges elzárásával kapcsolatban. Szerinte Magyarország nagyon profitál az európai szolidaritásból. Be
A kormányinfón az is kiderült, hogy nem kellett engedély az orosz fegyverek Magyarország feletti reptetéséhez, illetve hogy 32 milliárdos innovációs kutatási támogatást készül osztani a kormány.
Fokozott ellenőrzést rendelt el a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője csütörtök 0 órától vasárnap 24 óráig - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
A német külügyminiszter belpolitikai időponttorlódás miatt mondta le budapesti látogatását, nem azért, mert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem ért rá találkozni vele – ezt a választ adta a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztálya a Magyar Nemzet megkeresésére.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Wizz Air Hungary Zrt. (Wizz Air) kötelezettségvállalását, amelynek teljesítésével a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy 250 millió forint kompenzációban részesülnek - közölte a GVH szerdán az MTI-vel. Emellett a díjkülönbözetet is megkapják azok, akiknek az új járatr
Ezt állítja legalábbis Korózs Lajos. Az MSZP képviselője szerint „utaztatják a trutyit” az EU tagállamain belül, amiből százmilliókkal gazdagodnak bizonyos cégek.
A gazdaság ma még jól megy, de ez várhatóan már a második félévben lassulni fog – egyebek mellett erről beszélt a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke az ATV Start című műsorban. Vértes László szerint hosszabb távú változtatások kellenének az oktatásban és az egészségügyben, erre azonban nem képes a kormány.
A Fidesz-KDNP az őszi önkormányzati választásra több polgármesterjelöltet indít, mint 5 évvel ezelőtt - mondta a kormányzópárt kampányfőnöke. Kósa Lajos szerint pártja az építkezést, a fejlesztést és a gyarapodást kínálja az országnak.
Fokozott ellenőrzést rendelt el a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője csütörtök 0 órától vasárnap 24 óráig - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy szakértői anyag szerint két matróz nélkül nem is lehetett volna a nyílt vízen a szerencsétlenül járt sétahajó. A hajót üzemeltetőjének képviselője cáfolta a szakértői állításokat.