Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyike annak a tizenegy külföldi politikusnak, illetve közéleti személyiségnek, akinek munkáját a legjobbnak értékeli a cseh közvélemény – derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozta nyilvánosságra honlapján a prágai STEM közvélemény-kutató intézet.
A magyar állampolgárságú határon túli magyarok fiatalok is igényelhetik a Diákhitel 1-et – hívta fel a figyelmet a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. A kölcsönt külföldi tanulmányokhoz is igénybe lehet venni.
Egy pécsi régésztechnikus segített nevesíteni két, a háborúban lelőtt szovjet katonai repülőgép „ismeretlen katonáit”. Az áldozatok bonyhádi emlékművére ma felkerülnek a nevek, ám a történet lassan feledésbe merül.
Az elmúlt két önkormányzati ciklusban Csepel adósságmentes, építkező, gyarapodó, gyermekközpontú városrésszé vált, ám az ellenzék újra "gallyra vágná" a kerületet - tartalmazza a Fidesz választókerületi elnökének közleménye, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.
A piaci helyzet nem indokolta, hogy a Lidl Magyarország a görögdinnye kilogrammonkénti árát 99 forintra csökkentse - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti és beszállítói osztályának elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
A védőnők társadalmi megbecsülését jelzi az intézkedés, ami által magasabb bért kapnak – közölte az egészségügyért felelős államtitkár pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Tízezer embernek segíthet visszatérni a munkaerőpiacra a havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatás - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Egy civil szervezet, a Városom Szeretlek jelöltjeként, a Fidesz támogatásával indul Gyöngyös polgármesteri címéért az ismert egykori tévés, Klausmann Viktor. Erről ő maga beszélt az ATV Start című műsorában. Elmondása szerint az őt támogató civil szervezetben egykori SZDSZ-esek éppúgy vannak, mint kiábrándult MSZP-sek és jobbikosok.
A védőnők társadalmi megbecsülését jelzi, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, és ezáltal magasabb bért kapnak - közölte az egészségügyért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A nyitónapi tömegnyomornak szerencsére nyoma sem volt a folytatásban. David Attenborough fesztiválfellépése után a 90-es évek brit zenekarai mellett előadást tartott Jane Goodall, legendás főemlőskutató és békenagykövet is.
A nyitónapi tömegnyomornak szerencsére nyoma sem volt a folytatásban. David Attenborough fesztiválfellépése után a 90-es évek brit zenekarai mellett előadást tartott Jane Goodall, legendás főemlőskutató és békenagykövet is.
Idén 10 százalékkal bővülhet a turizmus árbevétele, a szektor a magyar bruttó hazai termék (GDP) 11 százalékát adja, ezt a mutatót 2030-ra 16 százalékra kellene emelni - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója pénteken az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
Már szombattól dögmeleg lesz, azonban a hőhullám hétfőn tetőzhet: akkor 37 fok is lehet a legnagyobb hőmérséklet. Akár 37 fok is lehet a jövő hét első napján az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzése szerint....
Veres Pált, a Függetlenek A Szinva Városáért Egyesület (Függetlenek SZINE) polgármesterjelöltjét támogatja nyolc ellenzéki párt és két civil szervezet az őszi önkormányzati választáson Miskolcon - jelentették be sajtótájékoztatón pénteken a borsodi megyeszékhelyen.
Nem érzi terhesnek a politika jelenlétét a magyar kézilabdában, a TAO-rendszer mellékhatásaként megerősödött idegenlégiós-dömping ellen viszont küzdeni fog – nyilatkozta a Heteknek Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség férfi válogatottért felelős szakmai alelnöke.
Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP – ebben a sorrendben szerepelnek majd az ellenzéki pártok logói Karácsony Gergely, továbbá valamennyi fővárosi polgármester-jelölt neve mellett a szavazólapokon - értesült az Index.
Újabb jelöltet jelentettek be a szombathelyi polgármesterségre: a volt fideszes Koczka Tibort a Pro Savaria Egyesület támogatja. Így a kormánypártok jelöltjének már két kihívója van.
Ellenőrök jelentek meg, mert a Polgármesteri Hivatal visszavonta az engedélyüket, az erről szóló határozatot eddig nem kapták kézhez, azóta sem tudják, mi áll a bezáratás mögött.
Brutális mennyiségű lakáshitelt vesznek fel a magyarok, ezeknek pedig legnagyobb részét használt lakás vásárlására költik. Az új lakásra fordított lakáshitelek aránya össze sem mérhető ezzel, sőt, még építésre is több hitelt...
"Nem az én bűnöm, mégis az én büntetésem" - ezzel a mottóval indult el Balassagyarmaton az a tábor, amelyben a fogvatartottak gyerekei is Böjte Csaba árvái vettek részt. A táboroztatás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a büntetésüket töltő elítéltek otthon maradt gyermekeire, egyúttal nekik olyan értékeket adjon, amelyek számukra kapaszkodót
Felújításra szorul, de a gyalogosforgalom szempontjából biztonságos a K-híd, amelyen keresztül a Sziget fesztivál megközelíthető - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.