Felújításra szorul, de a gyalogosforgalom szempontjából biztonságos a K-híd, amelyen keresztül a Sziget fesztivál megközelíthető - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A volt miniszter korábban arról beszélt, hogy szétlopják az állami agrárcégeket, aztán meg arról, hogy rögtön nyereségessé teszi a rábízott vállalkozást.
Meg kellett állítani két InterCity vonatot Hort-Csány állomás közelében, mert a váltó nem megfelelő irányban állt - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Ismét lezuhant valaki a rakpart köveire Budapesten, ezúttal a kilencedik kerületben történt a baleset. Pár napja hasonló eset történt, akkor egy 22, és egy 24 éves férfi esett a Duna part szikláira a Lánchíd lábánál.
Már a második gyermeket menti meg Odin! Egy 9 éves kislány édesanyja bejelentést tett a rendőrségen, miszerint gyermeke kiszökött a lakásukból. A hatóság emberei egy percig sem tétlenkedtek, rögtön a kislány keresésére indultak, akit végül a hős labrador talált meg.
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz mások mellett Barabási Albert-László, Maróth Miklós, Gyorgyevics Benedek, Kónya Imre és Csizmadia Ervin is.
Többen is értetlenül fogadták, hogy bezárt a Baranya megyei Dencsházán a kocsma, mert az ott dolgozó egyik munkatárs egy kutyát veretett agyon egy falubelivel. A hét elején az ATV Híradó számolt be arról, hogy a kocsmáros ellen állatkínzás miatt eljárás indult, ami után ott egy kis demonstrációt tartottak állatvédők. Ezután döntött úgy a tulajdonos
A nagycsaládosok számára július óta elérhető állami autóvásárlási támogatás a meglehetősen alacsony penetrációjú casco piacra is jótékony hatással lehet - állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetsége. Július 1-je óta...
A Sziget két éve hirdette meg a Love Revolution című kampányát, amelynek célja, hogy a fenntarthatóság fontosságáról, illetve az emberi jogokról beszéljenek.
Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője szerint egyszerre jellemző a közöny és az elsöprő társadalmi akarat az állatkínzással kapcsolatban. A szóvivő Kende Júlia ügyvéddel együtt beszélt a balotaszállási állatkínzás körüli viharokról.
Már a szeptemberben kezdődő tanévben lehet jelentkezni a két hetes külföldi nyelvtanfolyamokra. Amellett, hogy a kormány fedezi a diákok utazását, szállását és a nyelvórákat, a tanulók zsebpénzt is kapnak.
Megizzasztja a Munkácsy-festményeket a pécsi Zsolnay-negyedben nyílt kiállítás. Szó szerint, ugyanis a galériában elromlott a klíma, és a szabadpecs.hu szerint 31 Celsius-fok van, amit ventilátorokkal próbálnak enyhíteni.
Az RTL Híradó birtokába jutott egy felvétel, amelyen állítólag a karcagi rendőrkapitány arra kéri a beosztottját, hogy válogassa meg, kit és hogyan büntet.
Érdemes extra körültekintéssel figyelni a sebességet szabályozó táblákat a jövő héten, ugyanis a rendőrség az összes működő traffipaxot beveti majd az utakon.
Szíriában erőre kapott az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet, s tartani lehet attól, hogy ismét ezreket lesz képes maga mellé állítani – állítja jelentésében Glenn Fine, a Pentagon főigazgatója.
Még egyszer biztosan nem fog rokkantkártya nélkül mozgássérült parkolóhelyre parkolni az a sofőr, akit egyedi módszerrel leckéztetett meg valaki a budaörsi Auchan parkolójában.
Autója, egy háromajtós Fiat Punto lett az otthona Juhász Attilának és feleségének, miután 4 hónappal ezelőtt az ötvenes éveiben járó házaspár az utcára kényszerült. Sorsuk rendkívül drámai ugyan, ám, mint mondják, az eskü úgy szólt: jóban és rosszban egyaránt egymás mellett lesznek. Éppen ezért egymás nélkül még elképzelni sem tudják a nehéz minden
Minden szülő rémálma vált valóra egy budapesti családnál, Dorottya (11) szülei több mint másfél napig semmit nem tudtak imádott kislányukról. A gyerek csütörtök délelőtt szó nélkül távozott csepeli otthonukból, iratait és telefonját sem vitte magával, gyakorlatilag elérhetetlenné tette magát.
Egészen elképesztő dolgot fotózott valaki Szentendrén egy helyi parkolóban. Egy öreg Fiat tulaja nem bízta a véletlenre, hogy ott maradjon a kocsija, ahol leparkolt vele, ezt pedig egészen szokatlan módon oldotta meg.
Az ellenzéki pártok közül csak a Momentum és a Párbeszéd említett konkrét összeget, amikor azt kérdeztük, mennyi pénzük van jelöltjeik népszerűsítésére.
Családbarát Siófok - áll a balatoni település honlapján. Csakhogy a város legfontosabb sétányáról a családokat elüldözik az erőszakos árusok, a zsebtolvajok és a prostituáltak. A biztonsági őröknek pedig, úgy tűnt, jobb dolguk is akadt annál, hogy a családokat védjék. A Ripost helyszíni riportja.
Megemelte a görögdinnye kilogrammonkénti árát 20 forinttal 119 forintra a Lidl, miután a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Dinnyetermelők Egyesülete is tiltakozott, amiért az áruházlánc alacsony áron kínálta a gyümölcsöt.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2019/32. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 75 millió euróért, azaz 24,4 milliárd forintért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok. A...
A nyári hónapokban sokan indulnak nyaralni repülővel. Fapados légitársaságokkal az átlagos keresetűek számára is elérhetővé váltak a tengerpartok. Az olcsó repjegynek azonban megvannak a hátulütői, szinte nem telik el hét valamelyik fapados légitársaság botránya nélkül.
Egészen új oldaláról mutatkozott be a Neopaint Works alkotócsoport. Eddig leginkább a lerobbant belvárosi tűzfalak megújítóiként ismerhettük a csapatot, ám most valami egészen új dologba mártották ecsetjeiket.
Egészen fel vagyok villanyozva. Már kicsit frusztrált voltam, mert eddig valahogy nem sikerült bekapcsolódnom egyik csoportos utálkozásba sem. Pedig semmi sem tartja jobban össze a közösséget, mint a kollektív ellenség, ezt mindenki tudja. Komolyan mondom, én megpróbáltam tisztességes állampolgárként utálni először a menekülteket, aztán a hajléktal
A megszokottá vált magyar diplomáciai kardcsörtetés mellett a napokban két új nemzetközi botránnyal öregbítette kies hazánk hírnevét a nemzeti szocialista kabinet, mit is beszélek, a keresztény szabadság rendszerének kormánya. A nemzedéki küldetéssel megáldott illiberális politika két ügyben is szembetalálta magát a liberális internacionalizmussal.