Három hét a koporsós temetéshez, másfél hónap a hamvak szórásához – ennyit kell várni a legtöbb budapesti temetőben most, hogy hetek óta csúcsokat döntöget a koronavírus miatti halálozás Magyarországon. A Blikk annak járt utána, mennyire bírják a fővárosi halottasházak, krematóriumok és a temetők a megnövekedett terhelést.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorban hangsúlyozta: aki igényli az oltást, regisztráljon.
A betegség lassú lefolyása is hozzájárul ahhoz, hogy egyelőre nem látszanak a korlátozó intézkedések hatásai – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Húsvétkor is fontos az elővigyázatosság, mivel úgy tűnik, hogy még mindig a járvány felívelő szakaszában vagyunk - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Februárban a munkanélküliek száma 213 ezer volt, ami 46 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 4,5 százalékra emelkedett. Januárhoz viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Stroke-ja után rehabilitációs intézetbe került, ott kapta el a vírust. Családjának az orvosok azt mondták, a hölgy jól van, de eközben már lélegeztetőgépen volt.
Húsvétkor is fontos az elővigyázatosság, mivel úgy tűnik, hogy még mindig a járvány felívelő szakaszában vagyunk - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A járványhelyzet nem befolyásolja a rákszűrések hatékonyságát - emelte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A szokásos kilenc óra körüli időpont helyett még két órával később sem érhetők el a koronavírus-járvány hétfői adatai, de Galgóczi Ágnes nyilatkozata baljós képet fest.
Szabad nyarunk lesz - legalábbis így nyilatkozott a miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban. Hogy ez egészen pontosan mit jelent, arról egyelőre még csak elképzeléseink vannak, egy biztos, a lakosság türelmetlen, a monotónia lassan
Stroke-ja után rehabilitációs intézetbe került, ott kapta el a vírust. Családjának az orvosok azt mondták, a hölgy jól van, de eközben már lélegeztetőgépen volt.
A kormány hivatalos járványügyi honlapján tették közzé, hogy a 12. heti eredmények alapján a szennyvízminták átlagos koronavírus koncentrációja stagnál.
4609 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 645 733 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 274 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 20 435 főre emelkedett.
Kell egy csapat! – mondta Minarik, a mosodás. Ez nagyon igaz volt 33 évvel ezelőtt is, '88 tavaszán - idézi Fürjes Balázs a Régi idők focija szállóigévé vált mondatát a Fidesz 33. születésnapján.
Ok: a piaci kereslet átalakult: a vevők az Ózdon előállított termékek helyett egyre inkább a vállalat automatizált gyáraiban előállított termékeit részesítik előnyben.
György István államtitkár, az oltásért felelős munkacsoport vezetője az Operatív törzs keddi tájékoztatóján kijelentette, hogy ezekben az órákban érjük el a 2 milliót az oltottak számában, ezzel a lakosság 20 százaléka kapott már vakcinát.
Nem tudtak oltásra regisztrálni a gyermekotthonban dolgozó pedagógusok. A PDSZ válaszmányi elnökhelyettese az ATV Híradójának azt mondta: több kétségbeesett levelet is kaptak az intézményvezetőktől, és ott dolgozó pedagógusoktól, hogy számukra elérhetetlen az a rendszer, ahová a dolgozók adatait fel kell tölteni. Komjáthy Anna elmondta: a gyermekot
Vagy ha már feltétlenül muszáj elvenni a jól felszerelt, kórháznak kialakított épületet, akkor biztosítson másik, ellátásra alkalmas ingatlant a célra.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. minden év november 10. napján áll át téli üzemre, amit a jogszabályi előírások szerint legalább március 15-ig fenntart. A tavaszi időjárás nyomán a közútkezelő az elmúlt hetekben újra normál munkarendre
Emelkedik a forgalom az üzletekben a húsvéti időszakban a szokásoshoz képest, de az ünnepi felfutás idén sem lesz olyan nagy, mint a járvány előtt - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek kedden.
Kardos József egy dolgot szeretne csak nagyon megélni a hátralévő éveiben: „ennek a bűnös, embertelen, korrupt és hazug rendszernek a végleges bukását”.
Arra kéri a koronavírus-fertőzötteket a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége, hogy ne ők váltsák ki a gyógyszertárakban a favipiravir tartalmú gyógyszert, hanem kérjék meg hozzátartozóikat, ismerőseiket vagy forduljanak segítségért az önkormányzathoz.
Salvini és Morawiecki csütörtökön idejönnek, hátha sikerül kibékíteni őket, és közös EP-frakciót szervezni vwlük. A lengyeleknek eddig túl putyinisták voltak az olaszok.