2021. március 4. csütörtök

márc. 4
11:42
A mielőbbi újranyitás érdekében jelentősen szigorít a kormány (Demokrata)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón ismertette a kormány döntéseit. Videóval!
márc. 4
11:48
Így tisztították meg az Örs vezér teret (Metropol)
Közbiztonsági és köztisztasági akcióba kezdett csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy megtisztítsa, így szebbé, rendezettebbé, élhetőbbé tegye az Örs vezér terét.
márc. 4
11:54
Bérkiegészítéssel segítik a legalább egy éve nem dolgozók elhelyezkedését (Infostart)
A minimálbér 30 százalékával megegyező összeghez, jelenleg havi több mint 50 ezer forinthoz juthatnak a cégek, ha súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalót vesznek fel.
márc. 4
11:54
Kormányinfó: Az Európai Uniónak még nincs egységes szabályozása a vakcinaútlevéllel kapcsolatban (ATV)
Gulyás Gergely a kormányülésről érkezve bejelentette, hogy két hétre gyakorlatilag bezár az ország, az óvodák és általános iskolák pedig április 7-ig maradnak csukva. Emellett a néppárti frakcióból való kilépésről, illetve a vakcinaigazolványról is szó esett.
márc. 4
11:54
Novák Katalin: „A Néppártból való távozás még a jövő zenéje, ez a döntés még csak a frakcióból való kilépésről szólt” (SzMo)
Az atv.hu-nak adott nyilatkozatában ugyanakkor már határozott nemmel válaszolt arra, hogy magából a pártcsaládból is kilép-e a Fidesz.
márc. 4
12:00
Zacher Gábor: tök mindegy, hogy az öt vakcina közül melyiket kapjuk (Infostart)
A toxikológus korábban kritikus volt a kínai vakcinával szemben, de most azt mondja, a betegségnél minden oltás jobb.
márc. 4
12:00
Egyetért azzal, hogy lezárják az országot? (Blikk)
Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárását, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormányinfón.
márc. 4
12:00
A divatipar leggyorsabban növekvő vállalata Európában a Nanushka a Financial Times rangsorolása szerint (Ripost)
Idén ötödik alkalommal tette közzé a leggyorsabban növekvő európai vállalatok ezres listáját a Financial Times, amely a Nanushkát az abszolút élmezőnybe, a 70. helyre rangsorolta.
márc. 4
12:00
Novák Katalin: „A Néppártból való távozás még a jövő zenéje, ez a döntés még csak a frakcióból való kilépésről szólt” (SzMo)
Az atv.hu-nak adott nyilatkozatában ugyanakkor már határozott nemmel válaszolt arra, hogy magából a pártcsaládból is kilép-e a Fidesz.
márc. 4
12:03
Hosszú évek után a Kisföldalatti is megújul (hirado.hu)
Megújult a Millenniumi Földalatti Vasút (Kisföldalatti, 1-es metró) hangos utastájékoztató rendszere.
márc. 4
12:06
Videó - Tekintse meg a kormány új korlátozó intézkedéseinek közlését (Infostart)
Számos korlátozás lesz érvényben március 22-ig, illetve április 7-ig Magyarországon, ezekről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter számolt be a csütörtöki, rendkívül rövid Kormányinfón.
márc. 4
12:12
Újabb 280 ezer adag orosz vakcina érkezett Magyarországra (ATV)
Újabb 280 ezer adag Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra csütörtök reggel - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
márc. 4
12:12
Szijjártó Péter: 280 ezer adag Szputnyik vakcina érkezett hazánkba (Demokrata)
Oltani kell, minél gyorsabban, minél több embert! – mondta Szijjártó Péter.
márc. 4
12:14
Magas a magyarok vakcinák iránti bizalma (Demokrata)
A századvég felmérése szerint a magyarok a vakcinában látják koronavírus megállításának garanciáját.
márc. 4
12:18
Hogy érdemes berendezni a hálószobát? A tökéletes alvás titkai (Infostart)
A tavaszi fáradtság sokak számára ismerős lehet. Szakértők szerint testmozgással, vitaminokkal, több zöldség és gyümölcs fogyasztásával küzdhetünk ellene. És persze az is segíthet, ha figyelünk a minőségi alvásra. De hogy lehet ezt elérni? És hogy néz ki egy optimálisan berendezett hálószoba?
márc. 4
12:18
Jakab Péter havi 850 ezer forintért válogathat az irodák közül (Ripost)
Parizeres kifli, Piros Arany, paprikás krumpli és műbőrdzseki – Jakab Péter tudatosan rájátszik „a nép egyszerű gyermeke” imidzsre. Csakhogy eléggé sántít a dolog, hiszen a Jobbik vezetője közel két és félmillió forintos fizetésével az egyik legjobban fizetett parlamenti képviselő. És ezzel még közel sincs vége a sornak: a baloldali politikus havon
márc. 4
12:24
Befutott 280 ezer adag Szputnyik vakcina (Infostart)
Csütörtök reggel érkezett a szállítmány Magyarországra.
márc. 4
12:27
A mentelmi jogra játszik Gyurcsány adócsaló ügyvédje (hirado.hu)
Egyértelmű, hogy Czeglédy Csaba és ügyvédjei trükkök százait vetik be.
márc. 4
12:30
Távozik a Magyar Államkincstár vezetője (444.hu)
Mészáros József 2017 óta volt a MÁK kinevezett vezetője.
márc. 4
12:33
Súlyos higiéniai hiányosság miatt záratott be egy budapesti büfét a Nébih (hirado.hu)
A szakemberek által megállapított hiányosságok az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták
márc. 4
12:51
Ezeket a szigorításokat vezeti be a kormány hétfőtől (hirado.hu)
A boltbezárások alól kivételt képeznek az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák és a benzinkutak.
márc. 4
12:54
„A vörös segély érvényesül, egyik baloldali elvtárs segíti a másikat” (Demokrata)
Bajkai István elmondta, Czeglédy ügyvédi irodája a VII. kerületben közel 100 millió forintos megbízási szerződéssel rendelkezik.
márc. 4
12:56
Politikai bohózat az Európai Bizottság Minority SafePacket elutasító döntése (Demokrata)
Szili Katalon elmondta, a Bizottság ezzel figyelmen kívül hagyta a polgárok akaratát.
márc. 4
13:00
Orbán Viktor: ez vállalhatatlan! (Ripost)
A magyar miniszterelnök a Facebookon tett közzé egy írást, amiben azt írja, hogy miközben az országok vezetői élet-halál harcot vívnak, addig az Európai Néppárt kisded játékokkal van elfoglalva.
márc. 4
13:06
Sürgős intézkedések a szigetszentmiklósi olajszennyezés helyszínén (Infostart)
Kezdődik a mentesítés következő üteme, de sietni kell.
márc. 4
13:06
A trianoni békével kapcsolatos gyűjteményt tett közzé az interneten a Néprajzi Múzeum (Blikk)
Alapításának évfordulójához kapcsolódva, csütörtöktől a trianoni békével kapcsolatos gyűjteményt tett közzé az interneten a Néprajzi Múzeum.
márc. 4
13:06
Itt vannak a részletek, hogy hétfőtől mit szabad és mit nem (Ripost)
Döntött a kormány, a fokozódó járványhelyzet miatt két hétre bezár az ország. Az újabb korlátozások az emberek egészségét védik.
márc. 4
13:06
Orbán Viktor: Az EPP végleg az európai baloldal csatolmányává vált (Demokrata)
Jó okkal gyújthatnak örömtüzeket az európai baloldal pártjai és vezetőik. Egy újabb párttal gyarapodtak – írta a miniszterelnök.
márc. 4
13:12
Lassulni látszik a külföldi használt kocsik behozatalának üteme: csak a járvány miatt? (Pénzcentrum)
Idén februárban a DataHouse adatai szerint 10 566 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavaly februári 13 084 darabhoz képest több mint 19 százalékos visszaesést jelent. "A koronavírus miatt
márc. 4
13:18
Orbán Viktor elmonda, hogyan akar új európai jobboldalt építeni (Infostart)
A Miniszterelnök.hu portálon megjelent írásában a Fidesz Európai Néppárthoz való viszonyáról is értekezik.
márc. 4
13:18
Orbán Viktor: „Ez vállalhatatlan” (Blikk)
Közösségi oldalán kommentálta Orbán Viktor a Fidesz kilépését az Európai Néppárt EP frakciójából.
márc. 4
13:24
Orbán Viktor: Az EPP végleg az európai baloldal csatolmányává vált (444.hu)
Szerinte most az EPP nélkül kell felépíteni „az európai demokratikus jobboldalt”, migránsok, multikulturalizmus meg „LMBTQ-őrület” nélkül.
márc. 4
13:27
Egy éve jelent meg a vírus itthon - megmutatjuk mennyire erősek a magyarok, ha összefognak (hirado.hu)
2020 márciusa óta nagyon sok területen alakult át az élet hazánkban is a járvány következtében, de az elmúlt egy évben számtalan esetben bebizonyították a magyarok, hogy meg tudnak bírkózni a kihívásokkal. Egyre több ember kapja meg a védőoltást, ugyanakkor itt van a harmadik hullám is – még egy nagy összefogásra van most szükség.
márc. 4
13:30
Virológus: ezekért a dolgokért ma már nem néznek futóbolondnak (Infostart)
Az élet számos területén hozott gyökeres változást az immáron egy éve velünk élő koronavírus.
márc. 4
13:30
Lemondott a Magyar Államkincstár vezetője? (Blikk)
Egyszerű levélben köszönt el munkatársaitól szerdán délután Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) 2017-ben kinevezett vezetője, aki távozását nem indokolta, annak híre pedig meglepetést keltett a kincstári dolgozói körében .
márc. 4
13:30
Elhunyt Palcsó Sándor (ATV)
Életének 92. évében csütörtökön elhunyt Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja - közölte a dalszínház csütörtökön az MTI-vel.
márc. 4
13:36
Fidesz: a baloldal falaz egy köztörvényes bűnözőnek, Czeglédy Csabának (Demokrata)
Elfogadhatatlan, hogy a baloldal továbbra is falaz egy köztörvényes bűnözőnek, Czeglédy Csabának – mondta Budai Gyula.
márc. 4
13:39
ÉLŐ: Az operatív törzs online sajtótájékoztatója (hirado.hu)
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtökön online sajtótájékoztatót tartott.
márc. 4
13:42
Járványügyi bejelentések az operatív törzstől - cikkünk frissül (Infostart)
Az országos tisztifőorvos kijelentette, akkor lehet szó lazításról, ha a koronavírus-járvány úgynevezett "reprodukciós rátája" 1 alá esik, jelenleg 1,3, és folyamatosan növekszik.
márc. 4
13:48
Parragh László: Nem volt más választás, muszáj volt meglépni a további szigorítást (SzMo)
„A gazdaságban további károkat okoz a korlátozás, de ha az átoltás eredményt hoz, akkor elvileg nyárra újra beindul minden” - fogalmazott Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
márc. 4
13:54
Orbán Viktor: ez vállalhatatlan! (BorsOnline)
A magyar miniszterelnök a Facebookon tett közzé egy írást, amiben azt írja, hogy miközben az országok vezetői élet-halál harcot vívnak, addig az Európai Néppárt kisded játékokkal van elfoglalva.
márc. 4
14:00
Novák Hunor tiszta vizet öntött a pohárba: ezt gondolja a vakcinákról (Ripost)
Meglepő kijelentést tett és ütős példát mondott Novák Hunor a vakcinák kapcsán. Érdemes elgondolkodni a népszerű gyermekorvos szavain.
márc. 4
14:06
Orbán kijelölte mi a feladat: Fel kell építeni a demokratikus európai jobboldalt! (ATV)
“Akik nem akarnak migránsokat, nem akarnak multikulturalizmust, nem estek LMBTQ-őrületbe, védik Európa keresztény hagyományait, tisztelik a nemzetek szuverenitását” - ezen európai polgárok számára kell Orbán Viktor szerint felépíteni a demokratikus jobboldalt.
márc. 4
14:12
Egy év tanulsága: ezt a pandémiát nagyon nehéz legyőzni (Infostart)
Ma egy éve, hogy a kínai Vuhanból útra kelt új típusú koronavírus hazánkat is elérte, és regisztrálták az első fertőzötteket Magyarországon.
márc. 4
14:12
Egyelőre nem teljesen egyértelmű, milyen üzletek, szolgáltatók lehetnek nyitva hétfőtől (SzMo)
Gulyás Gergely csak néhány kivételt említett a kormányinfón . A felsorolásból viszont több fontos szolgáltató és üzlet is kimaradt. Olyanok is, amelyek az első, tavaszi hullám alatt nyitva maradhattak.
márc. 4
14:24
Tiltakozik a Mi Hazánk: Elég volt a lezárásokból, elég volt a kijárási tilalomból! (ATV)
"Továbbra sem értünk egyet azzal, hogy zárva tartják a múzeumokat, könyvtárakat, színházakat, mozikat, állatkerteket, vadasparkokat, uszodákat, edzőtermeket, stadionokat, sportcsarnokokat, vendéglátóhelyeket is. Akár korlátozott létszámmal, de ezen intézmények nyithassanak ki!
márc. 4
14:36
Így szigorít a kormány – mutatjuk a fontosabb tudnivalókat (Infostart)
A várakozásoknak megfelelően drasztikus lépésekről döntött a kormány a járvány harmadik hullámának megfékezése érdekében.
márc. 4
14:36
Oda a józan vitakultúra – Nyáry Krisztián is megszólalt Az Arany ember kapcsán (ATV)
Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész a Spirit FM „Viccen kívül” című műsorában elmondta, hogy ő személyesen inkább nem ért egyet kollégája, általa nagyon sokra tartott Tóth Krisztina „Az Arany ember” kapcsán megfogalmazott véleményével, de elszomorítja és felháborítja a költőt ért támadások, és borzalmasnak tartja az, hogy nincs méltóságteljes vi
márc. 4
14:36
Brutális kommentcunamit indított Csókay doktor beszólása a kínai vakcina kapcsán (Ripost)
Ezernél is több hozzászólást kapott a koronavírus-járvány harmadik hullámának idején Csókay doktor videója, melyben durván beszólt a kínai vakcina kapcsán.
márc. 4
14:36
Operatív törzs: a védelmi intézkedések szigorítását rendelte el a kormány (Demokrata)
A koronavírus-járvány harmadik hulláma és a növekvő napi megbetegedések miatt szükségesek a szigorítások.

Keresés