2021. március 16. kedd

márc. 16
9:18
Koronavírus: több mint 500-zal nőtt egy nap alatt a kórházban ápolt betegek száma (SzMo)
143 újabb áldozata van a járványnak, az elmúlt napokhoz képest viszont lényegesen kevesebb új fertőzöttet regisztráltak.
márc. 16
9:24
Magyar Orvosok Szakszervezete: a teljesítőképessége határán van az egészségügyi ellátórendszer (ATV)
A szervezet alelnöke szerint minden egyes új beteg felvétele a már kezelt páciensektől vesz el energiákat.
márc. 16
9:24
Szakértői jelentés: Czeglédyék milliárdokat mozgattak készpénzben, feketén (Ripost)
Körülbelül 2,4 milliárd forintot vettek le készpénzben, bankautomatákból Czeglédy Csaba bűntársai, ennyi pénz vándorolt kézből kézbe, ellenőrizhetetlenül. A PestiSrácok.hu azt a revizori jelentést is megszerezte, amely tételesen bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba Humán Operátora alá épített cégek, szövetkezetek 2013 januárja és 2016 decembere között m
márc. 16
9:30
Drámai növekedés a magyar járványadatokban a friss keddi számok alapján (Infostart)
A szokásos heti ritmus szerint a hétfői után a keddi számok sem számítanak a legmagasabbnak, de a napi növekmények drámaiak, például 544 ember került kórházba csak az elmúlt 24 órában.
márc. 16
9:36
Hamarosan egy aszteroida száguld el nem messze a Földtől (ATV)
A 2001 FO32 jelű aszteroida, amely 440-680 méter széles, március 21-én, csillagászati szempontból közel, bolygónktól mintegy 2 millió kilométerre halad majd el.
márc. 16
9:36
Jó hír érkezett: nagyot csökkent az új fertőzöttek száma hazánkban (Ripost)
Majdnem háromezer fővel csökkent a napi új fertőzöttek száma, azonban elhunyt 143 többségében idős, krónikus beteg.
márc. 16
9:39
Zavart sofőrt kapcsoltak le a zsaruk Heves megyében: több csomag kábítószer volt nála (Blikk)
Hétfő délután a hevesi rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy sofőr zavartan viselkedik, ezért megállították.
márc. 16
9:42
Zacher bemondta: ekkor tetőzhet a harmadik hullám Magyarországon (Pénzcentrum)
Annyi az új beteg, mintha minden nap tömegbaleset történne. Zacher Gábor szerint egyre súlyosabb a helyzet a kórházakban, elmondta, szerinte a hármadik hullám a jövő héten tetőzik. "Olyan sok a beteg, mintha minden nap egy tömegbaleset
márc. 16
9:45
Tömeges felújítási munkálatokra kerül sor: több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén Magyarországon (Blikk)
Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.
márc. 16
9:48
Már nézhetjük az adóbevallásunkat (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján megtalálhatók a bevallás-tervezetek – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.
márc. 16
9:48
Ingyenes koronavírus-tesztelés zajlik a héten Ferencvárosban (ATV)
A kerület polgármestere közölte: egész héten tesztelnek a Ferenc téren és a József Attila lakótelepen a Napfény utcai Lidl előtt.
márc. 16
9:48
Több mint félmillió keleti vakcina érkezik a napokban Magyarországra (Demokrata)
Keletről először szerdán érkezik várhatóan vakcinaszállítmány, akkor újabb 100 ezer adag, koronavírus elleni kínai oltóanyag jön Magyarországra.
márc. 16
9:57
Digitális oktatás a járvány alatt: ezektől a vizsgáktól tartanak leginkább az idei érettségire készülők (Blikk)
A történelem érettségire való felkészülésben állnak a legrosszabbul, de a matematikától tartanak leginkább az érettségire készülő végzős diákok. A többségnek az élő magyarázat hiányzik leginkább az online oktatás alatt, és – meglepő módon – a megkérdezettek jelentős része semmit nem tartana meg a jelenlegi internetes tanulásból, miután visszatérünk
márc. 16
10:00
Ezekben a megyékben van a legtöbb fertőzött - térképen a friss adatok (ATV)
A legtöbb regisztrált fertőzött továbbra is Budapesten és Pest megyében van, de a lakosságszámhoz viszonyított esetszám Nógrád megyében a legmagasabb.
márc. 16
10:06
Ezekben megyékben jöhet szigorítás a járványadatok alapján (Infostart)
Galgóczi Ágnes Pest megyét és Budapestet emelte ki, amikor arról beszélt, hogy megyénként változó karanténszabályok jöhetnek. Lássuk, mit mutatnak a márciusi új fertőzöttek számai megyei bontásban!
márc. 16
10:06
Karácsony egyelőre nem tud arról, hogy külön korlátozásokat vezetnének be Budapesten (SzMo)
A főpolgármester reméli, hogy a kormány alaposan elemzi a fertőzöttségi adatokat, mielőtt esetleg ilyen döntést hozna.
márc. 16
10:12
Závecz: kiélezett maradt a verseny a Fidesz és az ellenzék között (ATV)
A hat együttműködő ellenzéki párt és a Fidesz KDNP versengése rendkívül szoros, egy hajszállal az előbbi listája előbbi vezet: 37, illetve 36 százalékon állnak.
márc. 16
10:24
Matolcsy György: 2010–től helyrehoztuk az országot, de még hiányzik a jövőkép (hirado.hu)
Ahogy 500 évvel ezelőtt, most is új jövőkép kell. Azért is hiányzik a magyar jövőkép, mert az már nem lehet "Nyugat"-központú.
márc. 16
10:24
Kemenesi Gábor az AstraZeneca vakcinájáról: a mostani vizsgálat a rutin gyógyszerhatósági engedélyezési folyamat része (ATV)
A virológus Facebook-oldalán írt a vakcináról, amellyel az elmúlt időszakban több ország is felfüggesztette az oltást.
márc. 16
10:24
PS: milliárdokat mozgattak Czeglédyék készpénzben (Demokrata)
A revizori jelentésben tételesen szerepel, hogy 2013 januárja és 2016 decembere között mekkora készpénzforgalmat bonyolítottak.
márc. 16
10:30
Szokatlan jelenség miatt késnek a polcokról a hazai üvegházak zöldségei (Infostart)
Az elmúlt tizenöt télen mindig több fényt mértek a termelők, mint az idén, viszont a februári nagy hideg nem okozott gondot.
márc. 16
10:36
Adóbevallás: fontos dologra hívta fel a figyelmet Varga Mihály (ATV)
Már elérhetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján az adóbevallás-tervezetek - hívta fel a figyelmet Varga Mihály a Facebook-oldalán keddi bejegyzésében.
márc. 16
10:36
Kemenesi Gábor az AstraZeneca vakcináról: minden hírt a teljes kép viszonylatában értelmezzünk (SzMo)
A virológus kiemeli, a vérrögképződési események gyakorisága a vakcinával oltottak körében nem magasabb, mint az általános populáció körében tapasztalt érték.
márc. 16
10:36
Levélben tiltakoznak a budavári lakosok a Deutsche Welle riportja ellen (Demokrata)
Levelet írt a Budavári Lakosok Szövetsége a Deutsche Welle-nek, amelyben tiltakoznak a német közszolgálati médium riportja ellen.
márc. 16
10:39
Itt a közlemény: a Bvop szerint folyamatos a fogvatartottak járványügyi tájékoztatása (Blikk)
„A büntetés-végrehajtás nem csak a járványügyi intézkedésekről, de azok hátteréről és szükségességük okairól is folyamatosan tájékoztatja a fogvatartottakat” – áll a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által kiadott legfrissebb sajtóközlemény első bekezdésében.
márc. 16
10:42
Merkely: nagyon sok 40-50 év körüli ember van lélegeztetőgépen, május közepére lesz enyhülés (SzMo)
A Semmelweis Egyetem rektora arra számít, hogy három héten keresztül hatalmas megterhelés alatt lesznek a kórházak, szerinte 1400-nál fog tetőzni a lélegeztetett betegek száma.
márc. 16
10:48
Lesznek-e külön járványszabályok Budapestre? Megszólalt Karácsony Gergely (Infostart)
Budapest főpolgármestere is reagált Galgóczi Ágnes szavaira, miszerint a fertőzöttség szintje szerint régiós intézkedések bevezetése is szóba kerülhet.
márc. 16
10:48
Zavartan viselkedő sofőrt igazoltattak a rendőrök, gyanús anyagot találtak nála (ATV)
Először megfújatták vele a szondát, majd kristályos anyag került elő az autóból.
márc. 16
10:48
György István: gördülékenyen és jól haladnak az oltások beadásával (Ripost)
Magyarországon gördülékenyen és jól haladnak a koronavírus elleni oltások beadásával; semmi ok nincs arra, hogy ettől az oltási programtól eltérjenek – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
márc. 16
10:54
Vége a rettegésnek a kőbányai buszokon (Ripost)
Hatalmas port kavart a Bors múlt héten megjelent cikke, miszerint rettegésben tartják a drogosok a 9-es és 151-es buszok utasait.
márc. 16
11:00
Minden, amit a Lánchíd szerdán kezdődő felújíátásáról tuni kell (hirado.hu)
A felújítás tervezett befejezéséig, 2023-ig a gyalogosforgalom elől lezárják a hidat.
márc. 16
11:06
Két és fél évre lezárják a gyalogosok elől a Lánchidat (Demokrata)
A gyalogosok ettől a héttől kezdve várhatóan 2023-ig nem mehetnek át a hídon.
márc. 16
11:09
Az álarcos énekesek már a spájzban vannak: kiderült, ekkor jön az Rtl Klub népszerű műsorának harmadik évada (Blikk)
Úgy tűnik hamarosan érkezhet az Álarcos énekes harmadik évada.
márc. 16
11:12
Novák Hunor: „Ha az a kérdés, hogy AstraZeneca vagy elkapjuk a vírust, akkor AstraZeneca” (SzMo)
A gyermekorvos szerint indokolatlan félelem és rettegés van a koronavírus elleni oltásokkal kapcsolatban.
márc. 16
11:18
Már elérhető az ingyenpénz a társasházaknak (Infostart)
Vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a szabályozható fűtéssel ma még nem rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek.
márc. 16
11:18
Az agrárminiszter elárulta, szerinte mi itthon a legsürgetőbb tennivaló az állatvédelemben (BorsOnline)
Magyarország agrárminisztere tanyán nőtt fel, ahol beléivódott a mezőgazdaság, a föld, az állatok szeretete. Dr. Nagy István feleségével most is tart kacsákat, tyúkokat, galambászkodik, és van egy gyönyörű magyar vizslája. Élharcosa az állatvédelemnek, fontosnak tartja tudatosítani, hogy ez az egész társadalom ügye.
márc. 16
11:21
Tovább nőtt a magyarok oltási kedve (Menedzsment Fórum)
A magyarok 50 százaléka beoltatná magát a jelenlegi helyzetben - derül ki az Ipsos Közvéleménykutató Intézet legfrissebb, a járvány óta elvégzett 12. kutatásából.
márc. 16
11:30
Már csak ma lehet átsétálni a Lánchídon (ATV)
Megkezdődik a Lánchíd korszerűsítése, a szerdai részleges munkaterület-átadás és -átvétel során lezárják a hídfők környezetét és a hídjárdát is, gyalogosok a felújítás 2023-ra tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon. A fővárosiak március végéig szavazhatnak arra, hogy a javasolt idézetek közül melyik legyen a híd felújításának mottója.
márc. 16
11:33
Novák Hunor az AstraZenecáról: inkább oltassuk be magunkat, mintsem elkapjuk a koronavírust (Blikk)
Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, az elmúlt napokban több országban is felfüggesztették az AstraZenecával való oltást, Novák Hunor gyermekorvos szerint azonban inkább oltassuk be magunkat AstraZenecával, mint elkapjuk a koronavírust.
márc. 16
11:36
Koronavírus: ők voltak a legfiatalabb áldozatok az elmúlt 24 órában (ATV)
A hivatalos adatok szerint elhunyt 143 beteg, így az elhunytak száma 17 226 főre emelkedett.
márc. 16
11:42
Fontos törvényeket semmisített meg az Alkotmánybíróság (Infostart)
A testület kimondta, hogy a nemváltás tilalma nem vonatkozhat folyamatban lévő ügyre, és azt is, hogy súlyos vádak esetén sem tarthat bármeddig az előzetes.
márc. 16
11:42
Többször nyert a lottón - ezzel magyarázza fényűző életmódját Kompolt polgármestere (SzMo)
A helyieknek szemet szúrt, hogy Balázs Zoltán drága autóval jár, az életvitelét kirívónak találják.
márc. 16
11:45
Müller Cecília: Egyre több a fiatal az intenzív osztályokon, napról napra új részlegeket kell megnyitni a kórházakban (Blikk)
A hosszú hétvége után megtartotta a hét első online sajtótájékoztatóját az operatív törzs.
márc. 16
11:48
Müller Cecília: a következő hetekben még romlani fog a helyzet (Infostart)
Már nem új kórtermeket, hanem komplett új részlegeket kell megnyitni a kórházakban. Elsősorban a cukorbetegségben szenvedőknél kell a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyására számítani. Kiderült az operatív törzs tájékoztatóján, hogy mikor és hogyan bővül az oltópontok köre, és mi lesz itthon az AstraZeneca-oltásokkal.
márc. 16
11:54
Vérfagyasztó jelenetet rögzített a kamera: démoni lény leselkedett a kétéves kislányra (Ripost)
Amber McKenzie családja sokkot kapott, mikor meglátták a démoni lényt a kislány ágya mellett. Azonnal segítséget kértek.
márc. 16
11:54
Az otthonfelújítással kapcsolatos kérdésekre válaszolt Novák Katalin (Demokrata)
Videó! Ha új kémény vagy kerítés épül, akkor a bontás és a szállítás költségeire is elszámolható a támogatás – mondta a miniszter.
márc. 16
12:00
A járványkezelés dokumentumaiba kért betekintést Ujhelyi István (ATV)
Az MSZP európai parlamenti képviselője, az EP közegészségügyi bizottságának tagja kedden a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, nem tartja elégségesnek, ahogy a kormány kezeli a járvány gazdasági, társadalmi hatásait, illetve a vakcinabeszerzéseket.
márc. 16
12:06
Tovább drágul a termőföld (Infostart)
Összességében a Közép-Dunántúlon ment fel a legjobban tavaly a szántók ára, de a járások közül a hajdúszoboszlói a legdrágább.
márc. 16
12:06
Müller Cecília: napról-napra új részlegeket kell megnyitni a kórházakban (ATV)
Az országos tiszti főorvos szerint óriási sebességben halad előre a harmadik hullám emelkedő szakasza. Hozzátette azt is, hogy a következő napokban az esetszámok növekedésére lehet számítani.
márc. 16
12:09
Koronavírus: a járványkezelés dokumentumaiba kért betekintést Ujhelyi István (Blikk)
Betekintés kért a szocialista Ujhelyi István a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kormányzati dokumentumokba.

Keresés